Seriff érkezhet Polgárba

Forrás: Magyar Nemzet 2009. augusztus 14., péntek

Nyugdíjas rendőrrel javítaná a közbiztonságot a szocialista polgármester

 

Seriff védheti Polgár városát ősztől, ugyanis a település önkormányzata egy újfajta közbiztonsági háló tervét dolgozta ki. Tóth József polgármester szerint erre azért van szükség, mert Polgáron – a hatóság javuló adatai ellenére is -‚ romlik a közbiztonság. A Fidesz szerint ötletbörzék helyett a rendőrséget kellene erősíteni.

Önkormányzati seriff munkába állítását tervezi a lakosság biztonságának javítása érdekében Polgár városa — közölte Tóth József (MSZP), a hajdú-bihari település polgármestere. Az elképzelés szerint az önkormányzat egyfajta közösségi biztonsági védőhálót alakít ki, amit a képviselő-testület vagy a lakosság által közvetlenül választott seriff irányít — tette hozzá az MTI-nek a polgármester. Hangsúlyozta, a seriff várhatóan már ősszel, de legkésőbb január l-jén állna munkába Polgáron. Tóth József elképzelése szerint a seriff jó kiállású, konfliktuskezelésre képes nyugdíjas rendőr lesz, aki gyűjti és elemzi a lokális biztonsági problémákat. Polgár a kezdeményezéshez szükséges anyagi támogatást normatív alapon az államtól kapná, amit helyi forrásokkal egészítene ki. A polgármester úgy véli, minderre azért van szükség, mert Polgár azon térségekhez tartozik, ahol a lakosság biztonságérzete a javuló statisztikai adatok mellett is romlott. A romák elleni támadásokra utalva közölte:

„Nekünk is van szélső utcánk.”

– Egységes rendőrségre van szükség, a seriffrendszer nem oldja meg a hazánkban meglévő közbiztonsági problémákat, csak elodázza azokat – nyilatkozott Sima Judit, a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezetének (TMRSZ) főtitkára. Hangsúlyozta: mivel a seriff a polgármesteri hivatal alá lenne rendelve, a bűncselekmények tovább gyűrűznének, így tovább terjedne a korrupció is.

– A mostani helyzetben komoly megoldásra van szükség, ami nem másból áll, mint erős kormányból és erős rendőrségből – fogalmazott Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője. Kifejtette, először a törvény szerint hiányzó 3 ezer rendőr pótlására van szükség, Utána pedig a rendőrség anyagi és erkölcsi megerősítésére.

Balázs Árpád, Siófok fideszes polgármestere elmondta, addig, amíg a törvényi szabályozásban és a rendőrségnél komoly hiányosságok vannak, a koordináció javítása nem lehet valódi megoldás. — Ötletbörzék helyett a rendőrség megerősítésén és a magyar közrendvédelem alkotmányos rendezésén kellene inkább fáradozni — tette hozzá. Dávid László (Fidesz—KDNP) ráckevei polgármester elmondta, a rendőrség sem létszámát, sem az anyagikat tekintve nem működik jól, és negyvenéves tapasztalt szakembereket engednek el nyugdíjba.

A kezdeményezés kapcsán megkerestük az ORFK sajtóosztályát, de választ a kérdéseinkre nem kaptunk. Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium sem reagált felvetéseinkre. Lázár János, a parlament rendészeti bizottságának elnöke a napokban interjút adott a Heti Válasz című lapnak, amelyben kifejtette: a rendőrség mentalitásában komoly változásokra van szükség, mert szerinte — a kádári diktatúrában szocializálódott tábornokok szemében 1990-ben mindössze a politikai elit cserélődött le, és „továbbra is össze kell csapni a bokákat, nyalni a folyamatosan változó politikai fenekeket”.