Ötmilliárd lehet a veszteség

Lehet, hogy a rendőrségnek vissza kell fizetnie az uniós támogatások egy részét

 

Vitába keveredett az Európai Unióval a magyar rendészeti vezetés a határőrizet korszerűsítésére felvett támogatásokról, ugyanis 4,7 milliárd forintot olyan terepjárókra költöttek, amelyeket a határtól száz kilométerre használnak A magyar fél arról próbálja meggyőzni Brüsszelt, hogy ez a „mélységi ellenőrzés” is határőrizeti célokat szolgál.


A magyar rendőrségnek valószínűleg vissza kell fizetnie az Európai Uniónak azt a 4.7 milliárd forintot, amelyet a Schengen Alap terhére Nissan terepjárókra költött. Á botrányra a Rendészeti Védegylet hívta fel a figyelmet, amelynek tudomása szerint az említett járműveket nem külső határőrizeti célokra használják, mint ahogy a támogatási szerződés szerint kellene. Katus Károly alezredes, a Rendészeti Védegylet országos elnöke a délmagyar.hu-nak úgy nyilatkozott: a hír az ORFK- ról szivárgott ki egy uniós ellenőrzés nyomán. Katus szerint a vita tárgya, hogy a Schengen Alap „mélységi ellenőrzés” alatt kisebb távolságot ért, mint a magyar rendőrség. — Ha a rendőrségnek sikerül meggyőznie az uniót arról, hogy száz. kilométeres mélységben kell végrehajtani az ellenőrzéseket, akkor a budapesti Teréz körúton is lehet használnia terepjárókat — fogalmazott a Rendészeti Védegylet vezetője.

Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) sajtóosztályán lapunknak azt mondták: a „mélységi ellenőrzés” fogalmának értelmezéséről folyik a vita az unió és a magyar hatóságok között, illetve arról, hogy például a légi vagy vízi rendészet fejlesztése milyen mértékben kapcsolódik a külső határok őrzéséhez. Kiemelték: a magyar félnek négy hónapja van arra, hogy az Európai Bizottság májusi keltezésű jelentéstervezetét véleményezzék, és „a fennálló nézeteltérést egyeztessék”. Csak ezután fogadhatják el a Schengen Alap terhére végrehajtott hazai fejlesztéseket – tették hozzá az IRM- ben.

Szima Judit, a Tettrekész rendőrszakszervezet főtitkára lapunknak úgy nyilatkozott: félő, hogy a rendőrségnek vissza kell fizetnie ezt a 4,7 milliárd forintot, akkor azt megint a rendőri állomány túlórapénzének vagy egyéb juttatásainak rovására teszik meg. De ezt mi nem hagyjuk majd szó nélkül — hangsúlyozta az érdekvédő, aki arról is beszámolt, hogy miután a rendőrség nem adott tájékoztatást neki az unió által vitatott összeg nagyságáról (arról csak más forrásból értesült), ezért közérdekű adat eltitkolása miatt feljelentést tett.

 

Forrás: Magyar Nemzet