Mi az üzenete egy bírósági döntésnek?

1. A Katonai Bíróságok Magyarországon nem jogot alkalmaznak, hanem jogot alkotnak…ez már nem is meglepő…jogállamiság kontra Magyar Katonai Bíróság 2009-ben.

2. A Kaposvári Katonai Bíróság “jogértelmezése” szerint a “vesztes” fél fizeti meg “bűnügyi költségként”(!!!) a nyertes fél ügyvédjének megbízási díját. Abszurd, és a hatályos jogszabályi rendelkezéseket figyelmen kívül hagyó katonai bírósági önkény a jogértelmezésben 2009. nyarán Magyarországon.

3. A Zala megyei rendőrfőkapitány ügyvédjének sztárgázsiját készkiadásként, bűnügyi költségnek értékeli a Kaposvári Katonai Bíróság nagytudású bírája…nem, nem 1953-ban, hanem 2009-ben.


M. Zs. r. tzls. szakszervezeti tagunk felvállalva a jövőbeli konfliktus veszélyét is, 2008 novemberében vádindítványt terjesztett elő egy városi rendőrkapitánnyal és egy megyei rendőrfőkapitánnyal szemben az illetékes megyei bíróság katonai tanácsánál, miután a korábbi, elöljárói hatalommal visszaélés és elöljárói intézkedés elmulasztása miatt tett feljelentéseket követően a katonai ügyészség az ismeretlen tettes(ek) ellen elrendelt nyomozást bűncselekmény hiányában megszüntette.

A pótmagánvádas eljárás során az egyetlen tárgyalási napon a vádlottak és a tanúk kihallgatására került sor a tárgyalás későbbi időpontra halasztása mellett.

A második tárgyalási nap előtt kollégánk – az érezhető bírói hozzáállás miatt is – úgy döntött, hogy vádindítványát visszavonja, amely az eljárás megszüntetését eredményezte.

Tisztában volt vele, hogy az eljárás megszüntetése miatti eljárási költséget a bíróság részére meg kell térítenie, melynek maradéktalanul eleget is tett.

Arra azonban nem számított, hiszen nem is kellett számítania, hogy a vádlottak oldalán eljárt védők (pótmagánvádas eljárásban mind a vádlói, mind pedig a terhelti oldalon kötelező a jogi képviselő jelenléte) részére a vádlottak által megfizetésre került ügyvédi munkadíjat is érvényesítik.

Ugyanis a büntetőeljárásról szóló törvény rendelkezései szerint [339. § (3) bek.] ha a vádat az ügyész képviselte, és a bíróság a vádlottat felmenti, vagy az eljárást az ügyész vádelejtése miatt megszünteti, az állam a határozat jogerőre emelkedésétől számított harminc napon belül – a külön jogszabályban meghatározott mértékben – megtéríti a vádlott költségét, továbbá védőjének az eljárás során nem előlegezett díját és költségét.

A törvény ezen rendelkezése arról az esetről rendelkezik, amikor az ügyész képviselte a vádat, azaz magánvádas és pótmagánvádas eljárásban ez a törvényhely álláspontunk szerint nem alkalmazható. (Egyik, nem jogerős ítéletében, magánvádas eljárás során, a Baranya Megyei Bíróság éppen erre hivatkozva nem állapította meg a bűncselekmény hiányában felmentett vádlott által megfizetett ügyvédi munkadíjat és költséget.)

A Be. 344. § (1) bekezdése szerint, ha a vádlottat felmentették, vagy vele szemben az eljárást megszüntették, a pótmagánvádló viseli a 74. § (1) bekezdésében meghatározott bűnügyi költségből azt a költséget, amely a pótmagánvádló fellépése után keletkezett.

A Be. 74. § (1) bekezdés b) pontja alapján bűnügyi költség a terheltnek, a sértettnek, a magánfélnek, a pótmagánvádlónak és a magánvádlónak, a terhelt és a sértett törvényes képviselőjének az ügyben felmerült készkiadása, akkor is, ha azt az állam nem előlegezte.

A Legfelsőbb Bíróság eseti döntésében rámutatott, hogy készkiadásnak a felmerült és igazolt költségek számítanak (utazási, parkolási, szállás, telefon, fénymásolás, stb.), azonban a munkadíj nem minősül költségnek.

Ez magából a törvény 74. § (1) bekezdés c) pontjából is kiolvasható, amely szerint bűnügyi költség a kirendelt védőnek és a sértett, a magánfél, valamint a pótmagánvádló képviselőjének készkiadása és díja, akkor is, ha azt az állam nem előlegezte.

Tehát egy ponttal lejjebb, már a törvényalkotó kifejezésre jutatta, hogy mely személyek részére kívánja a készkiadáson felül a díjat is megtéríteni a feltételek bekövetkezése esetén. Azonban itt a vádlottról és annak képviselőjéről nem tesz említést.

Két további jogszabály rendelkezik az ügyvédi munkadíjak állam által történő megtérítéséről, illetve ezek a jogszabályok segítséget nyújtanak a bíróságok részére ahhoz, hogy megfelelő mértékű ügyvédi munkadíjat állapítsanak meg akkor, ha a felek megbízási szerződéssel, amelyből az ügyvédi munkadíj nem állapítható meg, nem rendelkeznek, vagy abban az összes körülményt mérlegelve eltúlzottan magas díj szerepel. Az egyik ilyen jogszabály a 26/2003. (VII.1.) IM-BM-PM együttes rendelet, amely a büntető ügyekben nyújt segítséget a bíróságok részére, ha a vádat az ügyész képviselte, a másik pedig a 32/2003. (VII.22.) IM rendelet, amely a polgári peres eljárásokban a pernyertes felet képviselő ügyvéd munkadíjának és készkiadásának megállapításait tartalmazza.

Az első fokon eljáró megyei bíróság katonai tanácsa végzésében arra kötelezte a pótmagánvádló kollégát, hogy a vádlottak részére 200.000 – 200.000,- Ft ügyvédi munkadíjat, valamint egyéb felmerült költségeket készkiadás címén fizessen meg.

Természetesen a bírói döntés ellen fellebbezéssel éltünk a Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsához, mint másodfokú bírósághoz abban bízva, hogy a jogszabályokat helyesen, tartalmuknak megfelelően értelmezve az ügyvédi munkadíj megfizetésére kötelezést hatályon kívül rendeli helyezni. Egyrészt fellebbezésünket a korábban ismertetett jogszabályhelyekre alapítottuk, másodsorban eltúlzottnak tartottuk az egyetlen tárgyaláson történő megjelenésért a védőnként megállapított 200-200 ezer forintos díjat. (A városi és a megyei bíróságok ítélkezési gyakorlata alapján az ekkora összegű ügyvédi munkadíjakat a fentebb hivatkozott rendeletek alapján mérséklik.)

Megdöbbenve tapasztaltuk azonban, hogy a másodfokon eljáró katonai tanács az ügyvédi díjak megfizetésére kötelező rendelkezést teljes egészében hatályban tartotta. Kíváncsian vártuk a bíróság indokolását, hiszen a jogszabályhelyek egyértelműek atekintetben, hogy nincs helye az ügyvédi munkadíj megfizetésére kötelezésnek.

A Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsának immáron jogerős végzése alapján (természetesen a fentebb említett törvényhelyek kerültek megfogalmazásra a végzés törvényi indokaként), következetesen érvényesül az az elv, hogy a perlésben rejlő anyagi kockázatokat a perlőnek kell viselnie. A Be. 339. § (3) bekezdésének rendelkezéseiből, a rendszertani értelmezésből következően a pótmagánvádlónak is helyt kell állnia a terhelt által a védőjének fizetett díjért (ez a rendelkezés ellentmond a Baranya Megyei Bíróság másodfokú, nem jogerős rendelkezésének). A bíróság ugyanakkor a polgári peres eljárásokban használatos IM rendelet szabályait tekintette irányadónak jelen büntetőeljárás során is. Végezetül a T. Bíróság nem találta eltúlzottnak a 200.000,- Ft összegű munkadíjak megállapítását.

Álláspontunk szerint a másodfokú jogerős ügyvédi munkadíjak megfizetésére kötelező végzés hemzseg a hibás jogszabályi értelmezésektől, rosszul alkalmazza a jogalkotó által megfogalmazott törvényhelyek rendelkezéseit, és jogelvek, valamint rendszertani jogértelmezések mögé bújva tulajdonképpeni bírói jogalkotást végez.

Tekintettel arra, hogy ezen bírói végzés ellen további jogorvoslatnak helye nincsen, kollégánk és tagunk jogtisztelő emberként tudomásul veszi a T. Bíróság végzését és a vádlottak részére maradéktalanul megfizeti a közel 600.000,- Ft munkadíjakat és készkiadásokat.

Megítélésünk szerint azonban ezzel a végzésével a bíróság üzent azoknak, akik a jövőben pótmagánváddal szeretnének jogaiknak érvényt szerezni: ne tegyék, mert súlyos anyagi teherbe verhetik magukat.

Csak megjegyezzük, hogy a jövőben a szakszervezet oldalán eljárt ügyvédek pernyertes ügyeiben többszázezer forintos ügyvédi munkadíjakat fogunk felszámolni, és egy esetleges eltúlzottnak tartott bírói határozat esetében becsatoljuk a FÍ KT határozatát, valamint amennyiben a Pécsi Ítélőtábla harmadfokú eljárásában nem ad helyt magánvádas eljárás keretében az ügyvédi munkadíj magánvádló általi megtérítése iránti igényünknek, úgy a Legfelsőbb Bíróságnál fogjuk kezdeményezni az ezzel kapcsolatos egységes álláspont kialakítását.