- TMRSZ – Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete - https://tmrsz.hu -

Diszkrimináció Somogyban?

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjéhez fordultunk, mivel szakszervezetünket rendre nem hívja meg a Somogy Megyei Érdekegyeztető Tanács üléseire, holott a TMRSZ Somogy megyében is reprezentatívitással bír.

 

 

Szám:  Kü-258-1/2009.

 

Merganz Sándor r. ezredes
Somogy Megyei RFK
Vezetője

Kaposvár

Tisztelt Főkapitány Úr!

A 2009. július 14-én kelt 14000/6158-1/2009. ált. számú átiratában foglaltakkal kapcsolatosan, – mely szerint a TMRSZ azért nem kerül meghívásra a Somogy Megyei Érdekegyeztető Tanács üléseire, mert „annak nem tagja” – az alábbi észrevételeink vannak.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Érdekegyeztető Tanácsban való részvétel – a többi megye rendőr-főkapitányságai által létrehozott érdekegyeztető tanácshoz hasonlóan – önálló megállapodás, illetve ügyrend elfogadása alapján történik.

Tekintettel azonban arra, hogy Ön, mint a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője az Érdekegyeztető Tanács létrehozatala során annak ellenére, hogy – amint az Ön által is ismeretes – a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete Somogy megyében is reprezentativitással rendelkezik,  elmulasztotta a Megállapodás részünkre történő megküldését, megsértette a Hszt. 30.§ (1) bekezdés a., pont által meghatározott törvényi rendelkezést.

Tájékoztatom továbbá, hogy az Érdekegyeztető Tanács ülésein a TMRSZ alanyi jogon, tehát tanácskozási joggal azáltal jogosult részt venni, hogy a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság állományán belül reprezentativitással rendelkezik, így a jövőben kérjük az ülések időpontjáról szakszervezetünket előzetesen tájékoztatni szíveskedjenek.

Szakszervezetünk álláspontja szerint az Ön, irányunkba mutatott viselkedése nem az együttműködést támasztja alá. Ezt a véleményünket megerősíti az a közelmúltban történt eset is – mikor tisztségviselőnkkel szemben durva, provokatív intézkedést adott ki -, melyet Ön félreértésnek titulált ugyan, de jelen helyzet alapján azt átértékeltük és egyértelművé vált az Ön diszkriminatív magatartása szakszervezetünk felé.

Tájékoztatom továbbá, hogy a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete nevében és képviseletében eljárni az Alapszabály értelmében kizárólag a Főtitkár jogosult, így az ülésekre szóló meghívót kérem a TMRSZ központi faxszámára szíveskedjenek küldeni! Annak eldöntése, hogy az érdekegyeztető üléseken a TMRSZ képviseletében ki jogosult megjelenni, minden esetben a Főtitkár eseti meghatalmazása alapján történik. 

Fentiek alapján megállapítható, hogy a Főkapitány Úr azon magatartásával, mely szerint a másik három reprezentatív szakszervezettel szemben sorozatosan elmulasztja a TMRSZ képviselőjének Tanácsülésekre történő meghívását, megsérti a Hszt. 5.§, 6.§, valamint a szakszervezeti jogokat deklaráló 30.§-ban foglalt rendelkezéseit.

Kérem szíves tájékoztatását a fenti, szakszervezetünket érintő kérdés vonatkozásában azzal, hogy a fentiekkel szembeni egyet nem értés esetén jelen átiratomat kérem a Hszt. 31.§ (1) bekezdés alapján a szakszervezetünket, illetve a hivatásos állomány tagjait közvetlenül ért jogellenes intézkedése miatt benyújtott kifogásként kezelni, mely esetben a Hszt. 31. (4) bekezdése alapján egyeztetésnek van helye, melyet a kifogás benyújtásától számított 3 munkanapon belül, azaz 2009. július 27-ig meg kell kezdeni.

Felhívom a figyelmét a Hszt. 31. § (5) bekezdésében foglaltakra, mely szerint a kifogásolt intézkedést az egyeztető eljárás eredményes befejezéséig, vagy a jogerős bírósági döntésig fel kell függeszteni, ami jelen esetben a TMRSZ képviselőjének Érdekegyeztető Tanács üléseire történő meghívását jelenti.

Tájékoztatom továbbá, hogy a Hszt. 31.§ (5) bekezdésében foglaltak figyelmen kívül hagyása szabálysértési eljárást von maga után.

Szekszárd, 2009. július 22.

Tisztelettel:

Szima Judit
Főtitkár