- TMRSZ – Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete - https://tmrsz.hu -

Intranetről TMRSZ elérhetősége törölve

Az ORFK vezetője, egyoldalúan, a TMRSZ tájékoztatása nélkül a TMRSZ elérhetőségét töröltette a Rendőrség közpénzből fenntartott intranetes oldaláról. Barnáné Kiss Éva r. alezredes a Szóvivői Iroda főosztályvezető helyettese arról tájékoztatott, hogy valóban levették a TMRSZ honlapját, de az okát nem tudja, ígérte, hogy visszahív.


Miután ezt nem tette meg, többszöri keresésünk után  a Szóvivői Irodából  Sipos Gyula r. dandártábornokot kapcsolták azzal, hogy ő tud válaszolni. Sipos Gyula r. dandártábornok elmondta, hogy nem érti, hogy miért hozzá lett bekapcsolva, mert neki semmi köze az egészhez. Arról tud, hogy valóban lekapcsoltatták a honlapunkat, de az nem az ő kompetenciája, hanem az ORFK vezetőjéé dr. Bencze József r. altábornagyé, aki a jelek szerint a tőle megszokott „együttműködési készségének” ismételten tanúbizonyságot adva a Rendőrség egyik reprezentatív szakszervezetének honlapját önkényesen töröltette. Természetesen a TMRSZ-nek eddig sem voltak illúziói, hogy az ORFK vezetője a pártállami tanácselnöksége idején megszokott módszereket 2009-ben is ugyanazzal a természetességgel kívánja alkalmazni, mint amelyben egykor szocializálódott. Az ORFK vezetője napról-napra tanúbizonyságát adja annak, hogy a Rendőrség vezetésénél sokkal jobban ért pajzán versek írogatásához, a TMRSZ munkájának akadályozásához, vagy akár egy rendőrségi popzenekar menedzseléséhez, mintsem hogy együttműködjön a rendőrség azon reprezentatív szakszervezetévvel, amelynek soraiban legnagyobb arányban találhatók meg az utcai szolgálatot ellátó közrendőrök. Az ORFK vezetője a nyilvánvaló jogsértését szóvá tevő rendőrségi szakszervezet elleni büntetőfeljelentések sorát most azzal gazdagítja, hogy az adófizetők pénzéből létrehozott rendőrségi informatikai hálózatból „töröltette” a TMRSZ elérhetőségét, büntetve ezzel sok ezer rendőrségi munkavállalót, akiknek jövedelmük nem teszi lehetővé az otthoni internet előfizetés létrehozását. Az ORFK vezetője ezzel a tettével nem elsősorban a TMRSZ honlapja látogatottságát csökkenti, hanem  az általa irányított rendőrség állománya jelentős részét fosztja meg attól, hogy az egyes rendőri intézkedések jogi minősítésének és szakmai elemzésének teret adó TMRSZ honlapon közzétett írásokat a munkavállalók megismerhessék.

Dr. Bencze József irányítása alatt a Rendőrség társadalmi megítélése az utóbbi 20 év időszakát alapul véve soha nem látott mélységbe zuhant, amelynek egyes, a TMRSZ részéről megnyilvánuló kritikai hangjait az országos rendőrfőkapitány önkényesen el kívánja zárni a rendőrségi munkavállalók elől. A TMRSZ ismételten igazolva látja azt, hogy a rendőri vezetővé válás előfeltételéül elengedhetetlen, hogy a beosztásokra pályázó jelöltek megfelelő rendőrszakmai tapasztalatokkal, megfelelő évszámú gyakorlattal is rendelkezzenek, hiszen ennek hiányában a jelenlegi állapotokhoz hasonló kaotikus, a legelemibb szakmai kritériumoknak megfelelni képtelen döntéseket hozó vezetői garnitúra rombolja napról-napra a Rendőrség maradék presztízsét.
A jelenlegi országos rendőrfőkapitány a miskolci Pásztor-ügy óta sorozatosan hoz olyan döntéseket, amelyekkel szakmai alkalmatlanságáról állít ki önmagáról bizonyítványt. A TMRSZ Futárszolgálatról lekapcsolása, a szolgálati gépkocsik rendelkezésre bocsátásának megtagadása, a TMRSZ főtitkárával szemben tett büntetőfeljelentések sora, békés ülődemonstráló magyar adófizetők megalázása, vagy éppen a TMRSZ intranetről való eltüntetése mind olyan  cselekményei a jelenlegi országos rendőrfőkapitánynak, amely bizonyítja azt, hogy elhibázott lépés volt azt gondolni, hogy személyében szakmailag és emberileg alkalmas személy került az ORFK vezetői székébe. Dr. Bencze József bizonyára nagyon szép verseket tud írni, bizonyára nagyon jól tudja támogatni a zenészként szárnyait bontogató őrnagy rendfokozatú gyermekét, de szemmel láthatóan képtelen megbirkózni azokkal a feladatokkal, amelyek a beosztásához kapcsolódnak.

A Szóvivői Irodában újra hívtuk a főosztályvezető asszonyt, hosszas megvárakoztatásunk után azt közölte velünk, hogy holnap, azaz 2009. július 7-én délelőtt kapjuk meg az írásos választ a miértre.

A levél megérkezte után tájékoztatjuk tagságunkat és a honlap olvasóit, illetve megtesszük a szükséges lépéseket az ügyben.

TMRSZ