- TMRSZ – Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete - https://tmrsz.hu -

Emlékeztető – SZÉF 2009.06.11.

Az ülés kezdetén Juhász Gábor államtitkár üdvözölte a megjelenteket, majd bejelentette, hogy az első napirend, mely a munkavállalói oldal és a kormányzati oldal közötti megállapodás megkötése lett volna okafogyottá vált, a munkavállalói oldal elutasítása miatt. Arra azonban nem tért ki, hogy a munkavállalói oldal képviseletében megjelent szakszervezetek közül mely szakszervezetek utasították el a megállapodás aláírását.

Információink szerint a megjelent rendvédelmi szakszervezetek közül az RVE kifejezte hajlandóságát az aláírásra, a BRDSZ nem nyilatkozott, vélelmezhetően azért, mert a BRDSZ-nél kongresszus volt, ahol Bárdos Asszonyt újraválasztották, Juhász államtitkár úr hatalmas virágcsokorral köszöntötte ez alkalomból.

Juhász Gábor államtitkár javaslatot tett egy új napirendi pontra, amely a 13. havi járandóság megvonásának ellentételezéseként bevezetett rendszeres illetmény kiegészítés eltörlésének szándéka miatt kialakult helyzet megvitatására irányult.

Az FRDÉSZ képviseletében Kónya Péter a napirendi pont javaslatot elfogadta.

A napirendi pont elfogadását követően a szakszervezetek részére a kormányzat a Hszt. módosításának legújabb tervezetét osztotta ki, melyben minden résztvevő legnagyobb meglepetésére az eddig előterjesztetteken kívül további módosítások jelentek meg, melyekről semmilyen egyeztetés nem folytattak.

Ilyenek:

1. A szakszervezeti jogosultságok szűkítése
2. A nyugdíjba vonulási szabályok újabb kiegészítése
3. A vezénylési szabályok újabb, durva módosítása, a vezénylés időtartamának megemelése

Juhász Gábor államtitkár kifejtette, hogy a kormányzati oldal a Hszt. módosítását a lehető leghamarabb szeretné benyújtani. A szakszervezeti jogosultságokkal kapcsolatban konzultációt kezdeményezett.

A munkavállalói oldal javaslata a szolgálati nyugdíjak rögzítésével kapcsolatban, hogy 2013-ig a 20 év szolgálati idővel rendelkező állomány nyugdíja is rögzítésre kerüljön.

Kónya Péter kifejtette, hogy az egyik rendőrségi szakszervezet a megállapodással kapcsolatban különvéleménnyel kíván élni, melyre Juhász Gábor reakciója az volt, hogy a különvéleményt nem kívánja meghallgatni, és a jegyzőkönyvben való rögzítését sem javasolja, mivel a megállapodás megkötésére sem került sor.

Ezt követően a megállapodás tervezettel kapcsolatosan a szakszervezetek képviselői intéztek hozzászólásokat, melyek érdemben nem befolyásolták a kormányzati oldal magatartását.

Hozzászólók

Dr. Bárdos Judit (BRDSZ)

Mindenképpen a Parlament elé viszi-e a kormányzati oldal a HSZT módosítását?
Mikor várható a hatályba léptetés?

Juhász Gábor, államtitkár

A kormányzati oldal minél előbb a Parlament elé kívánja terjeszteni a módosítást.
A hatályba léptetés idejével kapcsolatban elképzelhetőnek tartja az egyeztetést.

Visszautasítja azt a megjegyzést, hogy a kormányzati oldal a Hszt. módosítással kapcsolatban ötletszerű, előkészítetlen és felületes norma alkotási tevékenységet végezne.

Balázs Gábor (PVDÉSZ) kifogásolta, hogy előzetes bejelentés nélkül a HSZT újabb tervezetében a szakszervezeti jogok szűkítése jelenik meg mindenféle ellentételezés nélkül.

Heilig Ottó (Honvéd Szakszervezet) aggodalmát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a kormányzati oldal a hivatásos állományok szolgálati törvényével kapcsolatban újabb és újabb módosításokat csempész be a tervezetbe, mely véleménye szerint szoros összefüggésben van a kormányzat azon szándékával, hogy a Hszt.-t követően, azzal harmonizálva, a Hjt. is módosításra kerüljön.

A fenti felvetésre Juhász Gábor válaszra kérte fel a HM jelenlévő képviselőjét, aki elismerte, hogy valóban folyamatban van a Hjt. változás jogszabálytervezetének előkészítése, melynek benyújtását 2009. decemberre tervezik.

Ezt követően Juhász Gábor válaszában rendre utasított a Honvéd Szakszervezet képviselőit azzal, hogy jelen SZÉF ülés a Hszt-ről és nem a Hjt-ről szól. A Hjt-vel kapcsolatos felvetéseiket akkor közöljék majd, ha a SZÉF ülés napirendjében a Hjt. van megjelölve.

Juhász Gábor ezt követően a munkavállalói oldallal a szakértői egyeztetések időpontjában állapodott meg, melynek időpontja 2009. június 16. 9:00, helye IRM, 2. emelet 36-os tárgyaló.

Ezt követően Kónya Péter munkavállalói oldal elnöke tájékoztatta Juhász Gábort, hogy korábban a szakszervezeti jogokkal kapcsolatban viszonylagos nyugalom volt, melyet a kormányzati oldal azzal, hogy a jogosultságokat korlátozni kívánja ellentételezés nélkül, felborított. Tájékoztatott, hogy korábban a munkavállalói oldal a szakszervezeti jogokkal kapcsolatban javaslatokat nyújtott be, melyet a kormányzati oldal elutasított.

Juhász Gábor államtitkár a keddi szakértői egyeztetésekig a szakszervezetek részéről előkészítő javaslatok benyújtását kérte.

2. napirendi pont:

A 2. napirendi ponttal kapcsolatban a munkavállalói oldal egyértelműen kijelentette, hogy semmilyen olyan intézkedést nem tud elfogadni, amely a munkavállalók bérének további csökkenésével jár.

Juhász Gábor államtitkár kijelentette, hogy a kormányzati oldal részéről a mai napon csak arra van mandátuma, hogy konzultációt folytasson ezért újabb SZÉF ülés összehívását kezdeményezi a tárgyban, melynek időpontja 2009. június 17-én 15 órakor lenne. Az időpontot a munkavállalói oldal elfogadta. Javasolta továbbá, hogy ezen ülésre minden sérelmezett jogszabály pontot gyűjtsön össze a munkavállalói oldal.

Kónya Péter munkavállalói oldal elnöke elmondta, hogy nemzetközi kapcsolataik alapján arról tudja tájékoztatni a kormányzatot, hogy más országokban a válságra tekintettel nemhogy nem csökkentik a rendvédelmi szervek bérezését és jogait, hanem ellentétben Magyarországgal még növelik is.

Juhász Gábor államtitkár megköszönte a tájékoztatást és kérte a munkavállalói oldal a konkrét nemzetközi példák megnevezésére, majd az ülést bezárta.

TMRSZ
 
 
Letölthető anyag:   A Hszt módosításának 2009. június 11-i változata.