Bodoky Tamás 2009. április 9., csütörtök 08:35 index.hu
Szerdán tárgyalták annak a rendőr főhadnagynak az ügyét, akit a katonai ügyészség bujtogatással vádolt egy fórumhozzászólása miatt. Torzsa Endre a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete honlapján saját nevén regisztrált, és felháborodásának adott hangot, amiért a szakszervezet főtitkárát bujtogatással gyanúsítják a rendőri vezetést kritizáló megnyilvánulásai miatt. Ezután őt is meggyanúsították.
“Elolvastam a gyanúsítotti kihallgatási jegyzőkönyvet. Hát percekig csak tátottam a számat, hogy idáig képesek voltak ennek a szervezetnek a vezetői eljutni, hogy valakit amiatt vonnak felelősségre, mert elmondja az igazságot, a valóságot! […] Az, amit Judit azokban a cikkekben leírt egytől-egyik igazak! És ezt minősítik bűncselekménynek? Az a bűncselekmény, hogy maguknak adják az illetményeltérítéseket, a jutalmakat, a soron kívüli előléptetéseket, az ilyen-olyan érdemrendeket, kereszteket, szalagsávokat! A kisrendőrök meg lassan a családjukat nem tudják eltartani, hó végén üres a kassza!”
Többek között ez áll abban a fórumhozzászólásban, amelyet Torzsa Endre rendőr főhadnagy a valódi nevén regisztrálva követett el 2008. márciusában a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete honlapján [1], miután elolvasta a TMRSZ főtitkárának, Szima Judit rendőr alezredesnek a weboldalon közzétett gyanúsítotti kihallgatási jegyzőkönyvét [2], amelyből kiderült: Szimát a TMRSZ állásfoglalásai, és egy sajtótájékoztatón elhangzottak miatt bujtogatás vétségével gyanúsította meg a Budapesti Katonai Ügyészség.
A katonai ügyészség szerint az elöljáró, illetve a szolgálati rend vagy fegyelem iránti elégedetlenség szítására alkalmasak, ezért bujtogatásnak minősülnek Szima kijelentései [3], melyek szerint rendőri vezetők kétes vállalkozói kapcsolatokat építenek, lábbal tiporják a munkajogi normákat, elherdálják a közpénzt, és a politika elvárása szerint értelmeznek alapvető emberi jogokat szabályozó jogszabályi rendelkezéseket. A gyanúsítás szerint bujtogatásnak minősül az is, hogy a TMRSZ elnézést kért azoktól az állampolgároktól, akiket “prostituálódott rendőri vezetőink és bűnös magatartású rendőr kollégáink tevékenysége jogaiban, emberi mivoltában sértett, meggyalázott”.
A cikk folytatása itt érhető el: http://index.hu/belfold/2009/04/09/forumozasert_allitottak_katonai_birosag_ele/
Érdekes hozzászólások a cikkel kapcsolatban: http://bodoky.blog.hu/2009/04/09/forumozasert_allitottak_katonai_birosag_ele