- TMRSZ – Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete - https://tmrsz.hu -

Kifogás egy abszurd normával kapcsolatban

Békés megyében a rendőri korrupció megelőzése és a személyi állomány fegyelmi- és erkölcsi helyzetének javítása kapcsán napvilágot látott egy olyan normatervezet, amely amellett, hogy diszkriminál, abszurd helyzeteket teremthet, álláspontunk szerint jogsértések sorozatának végrehajtását igyekszik meghatározni. 

 

Szám: Kü-138/2009.
 
 
Dr. Gyurosovics József r. dandártábornok úrnak,
Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Vezetője!
 
B É K É S C S A B A
 
 
Tisztelt Főkapitány Úr!

 

A Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezetéhez eljutott a rendőri korrupció megelőzésével, a személyi állomány fegyelmi- és erkölcsi helyzetének javításával kapcsolatos feladatokról szóló BMRFK vezetőjének intézkedés tervezete.
 
A tervezettel kapcsolatos szakmai-jogi álláspontunk alapján a tervezet jogilag, szakmailag és erkölcsileg is kifogásolható, diszkriminatív, ebből adódóan a tervezet jelen formában történő kiadását nem javasoljuk, annak kiadása ellen a leghatározottabban tiltakozik a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete!
 
Amennyiben Főkapitány Úr a tervezet vonatkozásában tett módosító javaslatainkat nem építi bele a kiadandó intézkedés véglegesített tervezetébe, illetve nem ért egyet a tervezettel kapcsolatban előterjesztett aggályainkkal, kérjük, hogy jelen átiratunkat szíveskedjék szakszervezeti kifogásnak tekinteni a tervezett intézkedés kiadásának napjával és a kifogással kapcsolatos egyeztetés idejéről és helyéről a TMRSZ-t írásban tájékoztatni!
 
A tervezettel kapcsolatban az alábbi kifogásokat fogalmazza meg a TMRSZ:
 
Koncepcionálisan egyetértünk azzal, hogy a Rendőrség személyi állományával szemben fokozott követelményrendszert kell támasztani és ennek kereteit akár egy rendőri vezetői intézkedés kiadásával is meg lehet fogalmazni.
 
A tervezet 1. pontja szerint a BMRFK teljes személyi állományára kiterjed az intézkedés hatálya, azonban azon túlmenően, hogy a végrehajtói állománnyal szembeni fokozott követelményrendszert is jogsértések sorozatát megvalósító módon igyekszik meghatározni, egy mondat erejéig sem ír elő rendelkezést a végrehajtói állományon túlmenően a középvezetői, illetve a főkapitányság felső vezetőivel szembeni korrupcióellenes küzdelem fontosságáról.
 
Amennyiben Főkapitány Úr el tudja képzelni a végrehajtói állomány minden egyes tagjáról, hogy potenciálisan bűnöző, úgy gondoljuk, hogy a „teljes személyi állomány” kritériumába Főkapitány Úr közvetlen alárendeltjeitől kezdve az összes rendőri vezetővel szemben ugyanazokat a követelményeket illett volna megfogalmazni, amelyet a végrehajtói állománnyal szemben Ön megfogalmazott.
 
Mindezen túlmenően, személyesen Főkapitány Úrral szemben is meg kell teremteni a potenciális korrumpálódása ellen ható követelményrendszert, de erre természetesen nem Főkapitány Úr az illetékes, hanem közvetlen elöljárója, azaz az országos rendőrfőkapitány.
 
Bizonyára egyetért azon felvetésünkkel, hogy a korrupció ellenes küzdelem nem csupán a végrehajtói állománnyal szemben kell, hogy megfogalmazódjon, hanem a megyei igazgatóktól kezdődően egészen az osztályvezetőkig bezárólag. A tervezet ezzel kapcsolatban semmilyen rendelkezést nem tartalmaz.
 
Koncepcionálisan erősen kifogásolható az az intézkedés tervezetének egészén végigvonuló szemlélet, amely a kollegalitás teljes hiányáról tanúskodik, nevezetesen az, hogy minden egyes szolgálatban a végrehajtói állományt kvázi igazoltatják, a ruházatát átvizsgálják, a zsebében kotorászni kívánnak, és ehhez hasonló más, teljes hozzá nem értésről és empátiahiányról tanúskodó elképzelésekkel van tele.
 
Tisztelt Főkapitány Úr!
 
Lehet, hogy Önnek meglepetéssel szolgál a TMRSZ véleménye, de álláspontunk szerint a rendőri hivatásra való felvételi alkalmassági vizsgálatok olyan magas szintű erkölcsi, fizikai, pszichikai követelményeket támasztanak a felszerelő állománnyal szemben, amelynek való megfelelés lényegben kiszűri a bűnözésre hajlamos egyéneket. Egy munkahelyi kollektívában elképzelhetetlen az, amit Ön megvalósítani tervez, nevezetesen azt, hogy minden egyes szolgálatban annak kezdetétől a végéig a végrehajtói állományba tartozó beosztottjait potenciális bűnözőként kezelje, részükre kötelező jelleggel írja elő, hogy hány forint lehet a zsebükben, hogy nem tarthatnak maguknál valutát, hogy nem tarthatnak maguknál mobiltelefont és ehhez hasonló más jogsértő elképzelések sorozata.
 
Amennyiben Önnek megyei főkapitányként az a célja, hogy a Rendőrség – Határőrség integrációja során a szervezethez csatlakozott határőrök és rendőri dolgozók közül sokak munkakedvét elvéve, kvázi pályaelhagyásra kényszerítse őket – figyelemmel arra, hogy Románia schengeni övezethez csatlakozásával számos határ-rendész kolléga munkájára nem kíván igényt tartani a kormány – arra ez a tervezet tökéletesen alkalmas, de egyben jogsértő is, ezért megengedhetetlen. A cél – nevezetesen az, hogy Békés megyében rövid időn belül várhatóan kevesebb rendőr kell, mint jelenleg van – nem szentesítheti ezt az eszközt.
 
Önnek a hatályos jogszabályi rendelkezések mentén, az alapvető emberi, munkavállalói jogokat tiszteletben tartva kell intézkedéseket hoznia a korrupcióellenes küzdelemhez.
 
Erre ez a tervezet alkalmatlan.
 
Ön egyrészt nem szelektálhat beosztotti állománycsoportok között, hogy mely szakmai csoportok hajlamosabbak a korrupcióra, másrészt kollektív jelleggel sem utasíthatja beosztottjait arra, hogy minden egyes dolgozóval nap mint nap, minden szolgálatban éreztetni kell a megalázó bánásmódot a zsebek kipakoltatását, az értékek letétbe helyezésének szükségességét.
 
Főkapitány Úr!
 
Ezek a tervezett intézkedések egy fogdaszolgálati szabályzatban a fogvatartottakkal szemben megengedhetők, de hivatásos rendőrökkel szemben, akik semmi bűnt nem követtek el, megengedhetetlen és – megbocsásson a kifejezés erősségéért – szégyenletes volna, ha kiadásra kerülne.
 
Tessék szíves lenni belegondolni abba a szituációba, hogy az intézkedés alapján Önnel szemben is ugyanilyen intézkedéseket fogalmazna meg, mondjuk az országos rendőrfőkapitány és Önnek minden nap ki kellene pakolnia a zsebeit, az értékeit letétbe helyezni és Önt is mindennap bármikor csak úgy, minden gyanú nélkül, napjában akár többször is ellenőriznék, mert sose lehet tudni, nem korrumpálódik-e éppen.
 
A korrupció ellenes szervezeti egységek léteznek a Magyar Rendőrség vonatkozásában is. Önnek ezen szervek hatáskörét nem lehet gyakorolnia. Az RSZVSZ, vagy éppen az ügyészségek, (esetleg az APEH) és a munkahelyi észlelések, gyanús jelenségekről készített jelentések felterjesztése bőven elegendőek ahhoz, hogy egyes célszemélyekkel szemben megerősíteni, vagy kizárni lehessen – akár leplezett, akár nyílt módon – a korrupció gyanúját.
 
A tervezet alapján Önnek a kiadás esetén erkölcsi kötelessége lenne, hogy ugyanazokat a követelményeket támassza önmagával szemben is, valamint rendőri vezetői munkatársaival szemben is, de a tervezetből kitűnően ez a lehetőség fel sem merült.
 
A tervezetből kitűnően a végrehajtói állomány az potenciálisan korrupt, ezért orrba-szájba ellenőrizni kell őket a nap 24 órájában is akár. Ez az egyfajta paranoid jellegű, szűklátókörű koncepcionális elképzelés azért is megengedhetetlen mert Ön az adófizetők pénzéből fenntartott rendőr-főkapitányságot vezeti. Ennek a szervezeti egységnek fontos részfeladata a belső parancsnoki ellenőrzési rendszer, de ez nem mehet az alapfeladatok ellátása rovására. Amennyiben a tervezet alapján annak minden rendelkezését komolyan akarná venni bárki is, a nap nagy része abból állna, hogy a rendőrség dolgozói egymást ellenőrzik, egymást elszámoltatják, a feljebbvalók megalázó szituációkat kényszerítenek a beosztotti állományra nap, mint nap.
 
Főkapitány Úr!
 
Ne vegye tiszteletlenségnek, de ez a tervezet nevetségessé teszi a korrupcióellenes küzdelem fontosságát. A tervezet alapján kétféle rendőr van. Az egyik aki korrupt lehet (ez csak beosztott lehet a tervezet szerint) a másik pedig megfigyeli és ellenőrzi azokat akik korruptak lehetnek. Nem ez a rendőrség, és az Ön legfontosabb feladata. Erre, mint fentebb írtam megvannak a megfelelő szervek és emberek. Önnek az állományáért és nem az állomány ellen kell ténykednie. Kiállni mellettük, ha Önnek ezt a koncepciót előírta valaki. Tiltakoznia, hogy így nem lehet kollegalitást elérni egy szervezetben, és a kollégák elkedvetlenedését,  pályalehagyását fogja csupán gyorsítani.
 
Ha Ön ezt a tervezetet komolyan fontolgatja, hogy a TMRSZ véleményének megismerése után is kiadni szándékozik, kérem vizsgálja felül azt, hogy milyen jogszabályi felhatalmazás adja meg Önnek azt a jogot, hogy utasítást adjon ki a végrehajtói állomány zsebeinek kipakolására általános jelleggel?
 
Megadom a választ is.
 
Önnek és munkatársainak erre nincs joga. A rendőr alapvető jogainak korlátozását a Hszt. egyértelműen szabályozza. Ezek között nincs benne az emberi méltóságról, az önbecsülésről, a szakmai hivatástudatról, a rendőri egyenruha tekintélyéről való lemondás joga. Márpedig ezzel az intézkedéssel, annak végrehajtása során Ön ezeket a munkavállalói jogokat kívánja semmibe venni.
 
Tisztelt Főkapitány!
 
Külön észrevételt igényel a tervezet 16. pontjában megfogalmazott rendelkezés. Mi minősül a „hivatali tevékenységével kapcsolatos” kritériumnak?
 
Ha a megyei rendőri vezetők bármelyikéhez is odamegy egy környékbeli vállalkozó és személyes ismerettségük, barátságuk okán megajándékozza őt egy ajándékkal, vagy kedvezménnyel, Ön hogy és miként húzza meg azt a határt, hogy ez az ajándék most a hivatali helyzetének, vagy az emberi kapcsolatuknak szólt?
 
Nem az a jellemző tapasztalataink szerint, hogy az utca rendőrét halmozza el ajándékkal egy környékbeli vállalkozó, hanem éppen ellenkezőleg, azok, akik a rendőrség különböző eljárásaiban kedvezményeket, könnyítéseket szeretnének elérni, vagy egyáltalán elejét kívánják venni bármiféle rendőrségi eljárásnak, azok igyekeznek a rendőrségi hierarchiában is a minél magasabb szinttel érintkezni, nem pedig a sor végén lévő előadókkal „üzletelni”.
 
Márpedig ez a tervezet csak a végrehajtói állomány terhére ír elő jogsértéssel egyenértékű kötelezettségeket, tiltásokat.
 
Egy sor erejéig nem foglalkozik azzal a tervezet, hogy ha például a rendőri vezetők munkaidőben a munkahelyüket elhagyják, hogy akkor azt lejelentsék például az ügyeletre és ennek jogszerűségét, vagy megtartását bárki is ellenőrizhesse, nehogy potenciálisan épp korrumpálják a vezetőt, aki munkaidőben nem tartózkodik a munkahelyén.
 
A korrupció ellenes küzdelem során az ellenőrzés – ha ezt a koncepció igazán fontosnak tartja – nem csupán egyirányú kell, hogy legyen. Aki ugyanis korrupt, vagy ennek gyanúja merül fel vele szemben, az bűncselekményt követ el.
 
 Az intézkedés alapján tehát nem csupán a vezetőknek a beosztotti állomány ellenőrzésére való jogosultsága áll fenn, hiszen a beosztott vélheti azt is, hogy a főnöke a korrupt, és vele szemben ilyen esetben (még gyanú hiányában is, hiszen potenciálisan a rendőri vezető is lehet korrupt, illetve a tiltó rendelkezések rá is kell, hogy vonatkozzanak) intézkedési kötelezettsége van, azaz ha az elöljárója ki akarná pakoltatni a zsebeit, az intézkedés alapján ő is megkövetelheti, hogy az ellenőrző parancsnok is vesse alá magát az ő korrupcióellenes ellenőrzési szándékának. Ez nyilvánvalóan teljesen abszurd szituáció, de az intézkedés szellemiségéből következően bármikor alkalmazható lenne.
 
Az ellenőrzött végrehajtónak csak le kell írni, hogy ő úgy vélte az ellenőrző elöljárója nem tartja be az intézkedés tiltó rendelkezését – ami ugye a teljes személyi állományra vonatkozik és a tiltás megszegése fegyelmi vétséget valósít meg – ezért kérte, hogy ő is pakolja ki a zsebeit.
 
Abszurd az is, hogy a munkáltató meg akarja határozni, hogy mennyi készpénz lehet a dolgozónál. Mi van akkor, ha a munkavállaló a szolgálatot követően akarja befizetni a postán a csekkjeit, vagy azért van nála saját tulajdonú mobiltelefon, mert a céges híreszköznek nincs térereje a szolgálat helyszínén, vagy éppen közeli hozzátartozója súlyos beteg, felsége gyermeket vár, stb. Ugye nem gondolja Főkapitány Úr, hogy az Ön által bevezetett tiltó rendelkezések a jó munkahelyi légkör kialakítására, vagy a munkabéke fenntartására alkalmas eszköznek minősülne?
 
A XXI. század magyar rendőrségét a tervezett intézkedés több évtizeddel vetné vissza a munkahelyek hangulatisága terén. A kollégák egymás vegzálására utasítása tovább rontja mind a végrehajtói állomány tagjai közötti, mind a főnök – beosztotti viszony kollegalitását, bajtársiasságát. Ez nyilvánvalóan nem lehet cél, márpedig a „korrupció ellenes küzdelem” jelszava mögött, ez a tervezet csupán arra lenne „alkamas”, hogy a Rendőrség szakmaiságát, jövőjét és a munkavállalók egymás közötti kollegalitását, bajtársiasságát rombolja.
 
Fentiek alapján kérjük a tervezet teljes és átfogó felülvizsgálatát!
 
A koncepció meghagyása esetén, amennyiben a tervezett intézkedés kiadásra kerül, kérjük jelen észrevételünket kifogásként szíveskedjen kezelni!
 
Ez esetben a kifogás érdemi elbírálásáig (amelybe beleértendő a bíróságnak az esetleges jogerős döntéséig terjedő időszak is), az intézkedés rendelkezéseinek felfüggesztése az azt kiadó rendőri vezető, azaz Főkapitány Úr személyes felelőssége, és kötelezettsége!
 
Jelen észrevételünket a tervezettel együtt állásfoglalás kialakítása illetve tájékoztatás céljából megküldjük az Országgyűlés Rendészeti Bizottságának, az Állampolgári Jogok Országgyűlési Biztosa Hivatala vezetőjének, továbbá a tervezett intézkedését, és jelen állásfoglalásunkat honlapunkon is megjelentetjük az érintett Békés Megyei RFK állományában lévő tagjaink tájékoztatása céljából.

 
Szekszárd, 2009. április 2.
 
 
 
 
 

Tisztelettel:

 
 
 

Szima Judit
Főtitkár
 
 
Kapcsolódó anyagok:
 
Normatervezet
Normatervezet 1. sz. melléklet
Normatervezet 2. sz. melléklet