- TMRSZ – Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete - https://tmrsz.hu -

Hszt. módosítás tervezetének véleményezése

A TMRSZ véleménye a Hszt legutóbb megküldött tervezetével kapcsolatosan.

Szám: Kü-52-3/2009.

Dr. Magyariné dr. Nagy Edit asszonynak,

Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium
Rendészeti Kodifikációs Főosztály

B U D A P E S T

Tárgy: Hszt. módosítás tervezetének véleményezése
2009. március 23-án

Tisztelt Főosztályvezető Asszony!

A Hszt. módosításának legutóbb megküldött tervezetét tanulmányoztam munkatársaimmal, azzal kapcsolatban az alábbi észrevételt teszem.

Mint azt korábban is jeleztük, a Hszt. módosításának jelen tervezete, az indokolásban feltüntetett cél elérésére – mely szerint a módosítás
„növeli a foglalkoztatás biztonságát”, továbbá
„a további jogviták megelőzése érdekében pontosítja azokat a rendelkezéseket, amelyek a gyakorlati végrehajtás szempontjából nem egyértelműek” – nem alkalmas jelen formájában.

A TMRSZ által tett javaslatok eddig a megküldött tervezetekben egyáltalán meg sem voltak említve. A TMRSZ valóban olyan javaslatokat fogalmazott meg az eddigi észrevételei során, amelyek a fentiekben megfogalmazott cél elérésére alkalmasabbá tennék a Hszt.-t, de sajnálattal kell megállapítanunk, hogy eddig ezeket a javaslatokat még csak említés szintjén sem tartalmazta egyik tervezet sem.

A fenti három bekezdést változatlan formában írtuk le 2009. február 16-án megküldött észrevételünkben, de továbbra sem látunk érdemi törekvést arra, hogy a TMRSZ szakmai-jogi jellegű észrevételeinek figyelmen kívül hagyását milyen indokok alapján nem tartja az előterjesztő IRM elfogadhatónak.

A Hszt. módosításának legutóbbi tervezete a korábbi hiányosságokon, illetve jogi aggályokon túlmenően további lényeges, az állomány eddig szerzett jogait csorbító elképzelést tartalmaz a vezénylés intézménye vonatkozásában.

Szerzett jog sérelmét jelenti, hogy a hatályos Hszt. alapján 3 évente 6 hónap lehetett a munkavállaló beleegyezése nélkül parancsban elrendelhető vezénylés időtartama és a beleegyezés nélküli vezényelhetőség tekintetében más, a munkavállaló helyzetét nehezítő hatáskörrel a munkáltató eddig nem rendelkezett.

A legutóbb megküldött tervezet a vezénylés tekintetében tovább rontaná a végrehajtói állomány munkajogi pozícióit. A tervezet 6.§-a ugyanis lényeges változtatásokat jelentene a Hszt. 49.§-a vonatkozásában, ugyanis az eddigi 3 év/6 hónapot átváltoztatná 1 év/3 hónapra, amely 3 év viszonylatában már 9 hónap olyan vezénylési lehetőséget jelentene a munkáltatónak, amelyhez nem szükséges a munkavállaló beleegyezése.
További, a munkavállalók helyzetét nehezítő rendelkezést tartalmaz a tervezet 6.§-ában a Hszt. 49.§ (3) bekezdésében megfogalmazott elképzelés, amely szerint 50 km-es távolságon belül a munkavállaló a beleegyezése és időkorlát nélkül vezényelhető.

A Hszt. tervezetének ezen elképzelésével a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete nem ért egyet, azt elfogadhatatlannak tartja.

Aggályos a tervezetben megjelenítés abban a tekintetben is, hogy a Hszt. módosításával kapcsolatos tervezetek 4. változatában új elemként jelenik meg a jogalkotó ezen elképzelése, amellyel kapcsolatban – ismereteink szerint – eddig még a felvetés szintjén sem folyt egyeztetés a munkavállalói érdekeket képviselő oldallal.

A tervezethez fűzött „Előterjesztés”, valamint az „Általános indokolás” sem tartalmazza azokat az előterjesztő által nem támogatott javaslatokat – amelyek között nem egy szövegszerű módosítási javaslat is található – amelyeket a TMRSZ az elmúlt évben, illetve ez év elején a Hszt. módosításának jelenlegi előkészületei során az IRM elé terjesztett, noha ezt kifejezetten kértük is a 2009. február 16-án előterjesztett észrevételünk során.

Emlékeztetőül ismételten megküldöm a Hszt. módosításával kapcsolatban tett észrevételeink utalásait:

2008. január 30-án az alábbi koncepcionális, illetve a Hszt. rendelkezésekkel kapcsolatban terjesztettük elő álláspontunkat illetve módosítási javaslatokat nyújtottunk be:

1.) életpálya modell valós előnyökkel, kiszámíthatósággal;
2.) 13. havi külön juttatás elvonása szándékának sérelmes jellege (azóta a „foglalkoztatás biztonsága növeléseként” időközben a 13. havi külön juttatást a kormány elvonta)
3.) ruhapénz rendszerének átfogó felülvizsgálata
4.) a rendészet BM ágazati irányítás alóli kikerülésének aggályai
5.) egyenruházati közbeszerzés anomáliáinak megszüntetésére javaslatok
6.) rendőrségi hatáskörök kiszervezésének „privatizációjának” azonnali leállítása
7.) külsős civil cégekkel megbízási szerződések tilalmazása
8.) új egyenruházat bevezetésének aggályai
9.) lakhatási támogatás rendszerének megteremtése, a jelenleginél hatékonyabb, forrásgazdagabb megoldási módokkal
10.) teljesítményértékelés rendszere anomáliáinak megszüntetése
11.) ártatlanság vélelmének sérelme a beosztásából felfüggesztett és illetménye egy jelentős részének visszatartása jogsértő jellegének megszüntetése
12.) a váltásos munkaidőrendszer anomáliáinak megszüntetése
13.) önkéntes nyugdíjpénztári támogatás diszkriminatív és ebből adódóan sértő jellegének megszüntetése
14.) Hszt. 2.§ u/ pontjául javasolt értelmező rendelkezés
15.) a 6 hónapos visszatartás rendszerének megszüntetése
16.) a vezetők felelősségi rendszerének megteremtése
17.) a vezetőkre vonatkozó teljesítményértékelési rendszer megalkotása, amennyiben a beosztottak teljesítményértékelési rendszere meghagyása esetén
18.) Hszt. 16.§ (2) bekezdése rendelkezése idejétmúlt
19.) Hszt. 18.§ (1) bekezdésével kapcsolatban szövegszerű javaslat
20.) Hszt. 27.§ (2) bekezdésével kapcsolatos jogi helyzet felülvizsgálata
21.) Hszt. 28.§ (1) bekezdése vonatkozásában észrevétel és javaslat
22.) Hszt. 29.§ (3) bek. b/ pontjával kapcsolatban javaslat
23.) Hszt. 152.§ vonatkozásában szövegszerű javaslat
24.) Hszt. 245/B.§-ával kapcsolatos észrevétel figyelembevétele a rendelkezés módosítása során
25.) Hszt. 326.§ (1) bek. vonatkozásában a munkáltató rendeltetésellenes joggyakorlása kizárása

2009. február 5-én véleményeztük a megküldött tervezetet

26.) A tervezet 15.§-a „B” jelű változata elfogadását javasoltuk
27.) A tervezet 16.§-a vonatkozásában tett módosító javaslat
28.) Hszt. 70.§ (3) bek. szövegszerű javaslat
29.) Tervezet 25.§ „B” jelű változat támogatása
30.) Hszt. 86.§ (7) bek. szövegszerű javaslat
31.) Hszt. 92.§ (2) bekezdése szövegszerű javaslat
32.) Hszt. 98.§ (1) bek. szövegszerű javaslat
33.) Hszt. 107.§ával kapcsolatban jogi állásfoglalás
34.) Hszt. 111.§ (3) bek. módosító javaslat
35.) Hszt.116.§-a vonatkozásában jogi álláspont a BRDSZ álláspontjával szemben
36.) A tervezet 43.§-a vonatozásában jogi-szakmai álláspont a BRDSZ javaslatával szemben
37.) A tervezet 43.§ (3) bek. vonatkozásában a BRDSZ javaslatával ellentétes TMRSZ álláspont
38.) A Hszt. 44.§ (1) bek. h/ pontjával kapcsolatos jogi álláspont
39.) Hszt. 141.§ vonatkozásában jogi észrevétel
40.) Hszt. 146.§ (2) bekezdésével kapcsolatos álláspont
41.) Kártérítési szabályok vonatkozásában a BRDSZ javaslatával ellentétes TMRSZ álláspont
42.) Tervezet 54.§-ával kapcsolatban álláspont
43.) Tervezet 55.§-a vonatkozásában módosító javaslat
44.) Hszt. 325.§ (3) bek. vonatkozásában jogi álláspont
45.) Tervezet 68. és 71.§-ai vonatkozásában jogi észrevétel a Hszt. 329.§ (1) bek c/ pontja vonatkozásában

2009. február 5-én további észrevételeket tettünk:

46.) Hszt.2.§-a vonatkozásában szövegszerű javaslat a „terrorelhárító” fogalmi meghatározására
47.) Hszt. 70.§ (3) bekezdésére szövegszerű javaslat
48.) Hszt.86. (7) bekezdésére szövegszerű javaslat
49.) Hszt. 92.§ (2) bekezdésére szövegszerű javaslat
50.) Hszt. 98.§ (1) bekezdésére szövegszerű javaslat
51.) Hszt. 325.§ (2) bekezdése vonatkozásában tett észrevétel
52.) Hszt. 329.§ (1) bek. a/ pontja vonatkozásában észrevétel
53.) a címpótlékok emelésére vonatkozó BRDSZ javaslat véleményezése
54.) Hszt.111.§ (3) bekezdésére módosító javaslat

Ismételten jelezni szeretnénk, hogy az általunk tett konkrét szövegszerű módosító javaslatok figyelembevételét mindenképpen indokoltnak tartjuk. Ezek jelen tervezetből kitűnő figyelmen kívül hagyására tekintettel a tervezett Hszt. módosítását ellenezzük, sok esetben kifejezetten munkavállalói érdekkel ellentétesnek értékeljük.

Javasoljuk a TMRSZ által tett szövegszerű javaslatok elfogadását és a tervezetbe történő beépítését.

Szekszárd, 2009. március 23.

Tisztelettel:

Szima Judit
főtitkár
Letölthető anyagok:
IRM átirat (PDF)
Hszt tervezet 2009-03-17 (PDF)
Előzmény anyagok:
Nem veszik figyelembe javaslatainkat? ( 2009. február 17.)
Hszt módosítás és TMRSZ álláspont (2009. január 29.)
Hszt módosítási javaslatra TMRSZ álláspont… (2008. október 22.)