Alkotmányellenesnek találta és megsemmisítette az Alkotmánybíróság (Ab) azt a jogegységi határozatot, amely szerint be kell számítani a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjának szolgálati idejébe a szakmunkásképzést folytató szakközépiskolákban töltött tanulmányi időt.
Az alkotmányellenes közigazgatási-polgári jogegységi határozat azt követően veszti hatályát, hogy a testület döntése a Magyar Közlönyben megjelenik, vagyis ettől az időponttól kezdve nem lesz kötelező a bíróságok számára – olvasható a közleményben.
Az indítványozók – köztük magánszemélyek, bírák és állami szerv képviseletében eljáró ügyvéd – azért kezdeményezték az Alkotmánybíróság eljárását, mert álláspontjuk szerint a támadott jogegységi határozat nem felel meg a jogbiztonság követelményének. Ezen túlmenően ellentétes a Legfelsőbb Bíróságról szóló egyik alkotmányi rendelkezéssel, sérti továbbá a diszkrimináció tilalmának elvét és a szociális biztonsághoz való jog garantálását.
A testület határozatának indokolásában kifejtette, hogy “a jogegységi döntés alapjául szolgáló, 1976-ban elfogadott minisztertanácsi határozat értelmezett rendelkezésének nincs normatartalma, azt a jogegységi határozat sem pótolhatja”. A Legfelsőbb Bíróság jogegységesítő jogkörének nem része a jogalkotás, illetőleg a jogszabály-módosítás, így a jogegységi tanács alkotmányellenesen rendelkezett a szolgálati idő beszámításáról – áll a közleményben.
A döntést valamennyi alkotmánybíró támogatta, de a határozat indokolásához négy alkotmánybíró is párhuzamos indokolást csatolt.
Az Alkotmánybíróság döntése azért jelentős, mert a fegyveres szervek hivatásos állományú dolgozói 25 év szolgálati viszonyban eltöltött idő után szolgálati nyugdíjra jogosultak.
Sereg András, az Alkotmánybíróság sajtófőnöke az MTI érdeklődésére elmondta: a testülethez összesen 147 olyan indítvány érkezett, amelyek a jogegységi határozat alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányultak. Az indítványokból négy utólagos normakontroll-kérelem, 113 alkotmányjogi panasz és 30 bírói kezdeményezés a Fővárosi Munkaügyi Bíróság két bírájától.
Az Ab visszautasította a Honvédelmi Minisztérium Közgazdasági és Pénzügyi Ügynökség meghatalmazása alapján eljáró ügyvéd által benyújtott 113 alkotmányjogi panaszt. Az előterjesztő valamennyi alkotmányjogi panaszban kérte a jogegységi határozat alkotmányellenességének megállapítását, s annak meghozatala időpontjára visszamenőleges hatályú megsemmisítését.
Forrás: Privátbankár.hu/MTI