- TMRSZ – Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete - https://tmrsz.hu -

14 milliárdnyi támogatás

Levélben fordultunk az országos rendőrfőkapitányhoz a rendőrség részére a kormány által a médiában beharangozott 2+12 milliárd forintos támogatással kapcsolatosan.

 

Szám:Kü-100/2009.
 
 
Dr. Bencze József r. altábornagy rendőrségi főtanácsos úrnak,
Országos Rendőr-főkapitányság Vezetője!

 
B U D A P E S T
Teve utca 4-6.
1139

 
Tisztelt Főkapitány Úr!

 

A rendőrség 14 milliárd forint pótlólagos támogatást kap idén a költségvetési törvényben rögzített előirányzathoz képest. Erről Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter tájékoztatta a közvéleményt.
 
A kormányfő közölte: 12 milliárd forintot kap a rendőrség, amelyből 4 milliárd forintot uniós, 8 milliárd forintot pedig nemzeti forrásból biztosítanak
 
Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter ehhez hozzátette, hogy a 12 milliárd forint nem tartalmazza azt a 2 milliárd forintos többletforrást, amelyről már korábban döntöttek.
 
Tudomásunkra jutott az is, hogy a fenti összegek terhére már részben döntés született arra vonatkozóan, hogy a 25 éves, vagy annál magasabb szolgálati idővel rendelkező rendőrök megtartása érdekében havi 40-60 ezer forint fizetésemelést terveznek.
 
A Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete reprezentatív szakszervezetként tagságának érdekében folyamatosan érdemi együttműködésre törekszik.
           
A Hszt. 29. § (3)  bekezdése által – mint reprezentatív szakszervezet – biztosított jogunknál fogva kérem haladéktalanul szíveskedjenek tájékoztatást adni a sajtóban nyilvánosságot kapott többletforrások felhasználásának tervezett irányáról, céljáról, a munkáltató, vagy az IRM szakmai-pénzügyi elképzeléseiről, az esetleg már meglévő kalkulációs tervezetekről.
 
A Hszt. 29. §. (2) bekezdés b/ pontjában foglaltakra figyelemmel a (3) bek. b/  pontja alapján ebben a tekintetben ezúton konzultációt kezdeményezünk!
 
Felhívom figyelmét arra, hogy a Hszt. 30. §-ában foglaltak alapján a Rendőrség vezetését e kérdéskörben együttműködési kötelezettség terheli, mely során a kért tájékoztatás megadásával köteles a szakszervezet érdek-képviseleti tevékenységét elősegíteni.
 
Tekintettel arra, hogy a szolgálati viszonnyal összefüggő anyagi, szociális és kulturális érdekeket érintő intézkedésének megtétele előtt – ha az a hivatásos állomány legalább 25%-át vagy több mint 50 főt közvetlenül érinti – a szervezeti egységen belül működő szakszervezet képviselőjét köteles tájékoztatni. (Hszt. 30. §. (1) bekezdés c, pont).
 
Felhívom tehát figyelmüket arra, hogy a munkáltatót a hatályos jogszabályi rendelkezések alapján együttműködési, és intézkedésük előtt tájékoztatási kötelezettség terheli.
 
Sajnálatos módon Önök az utóbbi időben e kötelezettségeket több alkalommal figyelmen kívül hagyták, az együttműködési szándékuk verbális hangoztatásán túl ezidáig több alkalommal az érdemi  együttműködéstől különböző okokra hivatkozva rendre elzárkóztak.
 
Felhívom Főkapitány úr szíves figyelmét arra, hogy az érdek-képviseleti szervek véleményének figyelmen kívül hagyása jogsértést valósít meg. Erre figyelemmel elengedhetetlen, hogy a munkáltató figyelembe vegye szakszervezetünk álláspontját, véleményét, amelynek előfeltétele, hogy megismerjük a munkáltató, illetve az IRM koncepcionális, vagy az esetlegesen részletekbe menően is kialakított álláspontját.
 
Természetesen elöljáróban szeretnénk leszögezni, hogy a 25 évnél több szolgálati viszonnyal rendelkező állomány megtartásának szándékát elsősorban a végrehajtói állomány vonatkozásában tartjuk indokoltnak, hiszen a vezetői állomány pozitív (és véleményünk szerint törvénysértő módon kollektíve alkalmazott) rendszere, illetve az egyéb vezetői juttatások rendszerének fenntartása (személyi használatra kiadott szolgálati gépjármű, szolgálati maroktelefon, rendszeres jutalmazások, címpótlékok rendszere, stb.) már önmagában is vonzó, az állomány megtartására alkalmas rendszert alakított ki a pótlólagos 14 Mrd forint biztosítása nélkül is a korábbi években.
 
Tehát – és ezt kérjük határozott TMRSZ javaslatként megjeleníteni a 14 Mrd forint szétosztása elveinek meghatározásakor – a pótlólagosan az állomány megtartására, és megerősítésére szánt összeget kizárólag a végrehajtói állomány megtartásának, és a végrehajtói állomány anyagi megbecsültségének biztosítása érdekében tartjuk indokoltnak teljes egészében felhasználni 2009. január 1-ig visszamenőleg, abból a pozitív irányban eltérített vezetői állományt kihagyni javasoljuk.
 
A közrend, közbiztonság megerősítését a végrehajtói állomány anyagi megbecsülésének fokozásával tartjuk elsősorban elengedhetetlennek a közalkalmazotti, tiszthelyettesi állománytól kezdődően osztályvezetői szintig bezárólag!

 

 

Szekszárd, 2009. március 2.
 
 

Tisztelettel:

 
 
 
 
 

Szima Judit főtitkár