- TMRSZ – Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete - https://tmrsz.hu -

Javaslat az ORFK vezetőjének

A közvélemény számára egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy  a fővárosi rendőri erők megerősítése mellett a vidéki rendőri erők megerősítése is társadalmi közérdek. A kistelepülések és a benne élő polgárok biztonság érzete az ország különböző pontjain rendkívül kedvezőtlenül ítéli meg a Rendőrség munkáját. Már többször tettünk javaslatokat a közbiztonság javítása érdekében, – eredménytelenül – de ismételten benyújtjuk javaslatainkat.

 

Szám: Kü-36/2007.
 
 
 
Dr. Bencze József r. altábornagy részére,
 
ORFK Vezetője!
 
B U D A P E S T
 
 
Tisztelt Főkapitány Úr!

 

A közvélemény számára egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy  a fővárosi rendőri erők megerősítése mellett a vidéki rendőri erők megerősítése is társadalmi közérdek. A kistelepülések és a benne élő polgárok biztonság érzete az ország különböző pontjain rendkívül kedvezőtlenül ítéli meg a Rendőrség munkáját.
 
Több alkalommal is jeleztük már Önnek, hogy a rendőri vezetők folyamatosan úgy küldik ki a végrehajtói állományt, hogy akkor dolgozik jól a rendőr, ha az elvárt számú feljelentést produkálja. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa is kifejtette, hogy a közbiztonságot nem a járművel közlekedő állampolgárokat vegzáló rendőri intézkedésekkel, hanem a közrend fenntartásával lehet biztosítani.
 
A Magyar Köztársaság kistelepülésein az elmúlt évtizedekben a közrend fenntartására hivatott körzeti megbízotti szolgálati forma alakult ki. A körzeti megbízottak munkája az adott településre, településekre, település részekre illetve a településekhez tartozó külterületekre kell hogy korlátozódjon.
 
Természetesen a munkavégzés feltételeit is biztosítania kell a munkáltatónak, amely sok esetben nem valósul meg.
 
Amiért most Önhöz fordulunk, annak apropója az, hogy az igazságügyi miniszter feladatként határozta meg, hogy egy koncepcionális elképzelést, javaslatot vár el a rendőrségtől a közbiztonság jelentős javítására. Bizonyára emlékszik még arra, hogy az elmúlt években több alkalommal szorgalmaztuk a végrehajtói állomány megtartására alkalmas lakásprogram elindítását, amely ezidáig csak süket fülekre talált.
 
A közelmúlt brutális, és a közvélemény jogos felháborodását kiváltó bűncselekmények valamennyi esetben köthetők ahhoz a kialakult helyzethez, hogy a vidéki településeken a Rendőrség jelenléte folyamatosan hiányzik. Ennek nem csupán a létszámhiány az oka, hanem az is, hogy a szolgálatos állomány elvonása az utóbbi időkben jelentősen megszaporodott. A vidéki állomány folyamatosan Budapestre vezénylése különböző csapaterős bevetésekre az egyébként is létszámhiányos vidéi rendőri szervek munkájának nehezítését eredményezték. A vidéki településekre ilyenkor szinte már nem jut rendőr és ezt a bűnözésre berendezkedett személyek észlelik is.
 
Ugyanakkor szeretném a figyelmét felhívni arra, hogy a Magyar Köztársaság Rendőrségének Körzeti Megbízotti Szabályzata kiadásáról szóló 11/1995. (VIII.30.) ORFK utasítás melléklete 41.pontja lehetővé teszi, hogy a kmb-s vezényelhető: „más szolgálati ághoz, ügyeleti szolgálatba, működési területén kívül járőrszolgálatba, kézbesítésre, futárszolgálatra.”.
 
Álláspontunk szerint a jelenleg hatályos fenti rendelkezés a vidéken élő emberek biztonságérzetét jelentősen lerontja, azon oknál fogva, hogy a kmb-sek fenti tevékenységekre való igénybevétele jelentősen megnőtt az utóbbi években. A rendészeti miniszter megoldási javaslatot vár Öntől. Álláspontunk szerint a KMB szolgálat fenti rendelkezése idejétmúlt és a most elkészülő javaslathoz javasoljuk, hogy fenti rendelkezések hatályon kívül helyezése történjen meg.
 
A körzeti megbízottak munkájára, illetve jelenlétükre az illetékességi területükön élő állampolgároknak szüksége van. A kmb-s szolgálat felel az adott terület közbiztonságáért, ezért általánosságban elmondható, nincs olyan szakmai érdek, amely alapján a kmb-sek más szolgálati ágakhoz vezénylésének indoka erősebb, mint az ott élő emberek biztonságérzete.
 
Javasoljuk, hogy a kmb-sek számára egy feladat legyen meghatározva, mégpedig az, hogy illetékességi területükön tartsák fenn a közrendet. Ehhez a munkáltatónak kulturált elhelyezési körletet, felszerelést és megfelelő mértékű illetményt kell biztosítania.
 
Nem elfogadható a vezénylést lehetővé tevő rendelkezés hatályban tartása, ezért kérjük Önt, hogy a norma 41. pontjának vezényelhetőségre vonatkozó rendelkezése helyett kifejezett tiltás legyen a vezénylés alkalmazhatósága ellen.
 
Az állampolgárok nagyfokú érdeksérelmével jár az, hogy immár évek óta a kmb-sek eredeti szolgálati feladatuktól azért kerülnek elvonásra, mert éppen csapaterős oktatáson vesznek részt, vagy járőröznek az illetékességi területükön kívül, vagy esetleg éppen ügyeleti szolgálatot látnak el. A kmb szolgálatnak minden egyes esetben az illetékességi területén kell a munkáját végezni, vagy jelenlétével a rend fenntartását biztosítania. Minden ezzel ellentétes szakmai álláspont a kmb-s szolgálat nehezítését, ebből adódóan a vidéken, illetve a városrészekben élő emberek biztonságérzetének romlását, az illetékességi területen a közrend, közbiztonság fenntartásának sérelmét okozza.
 
Javasoljuk továbbá, hogy a személyi használatra kiadott szolgálati gépkocsik esetében megnyilvánuló, a rendelkezésekre álló források pazarló jellegű igénybevételét felülvizsgálni szíveskedjen. Nem elfogadható ugyanis, hogy a kmb szolgálatok sok esetben km korlátozás mentén, rosszabb esetben szolgálati gépjármű hiányában kell, hogy feladataikat ellássák.
 
A rendészeti miniszter nem értékelést, statisztikák készítését, hanem megoldási javaslatokat vár el a Rendőrség vezetése részéről, és ezt várja el a tisztességes adófizetők jelentős hányada is a rendőri vezetéstől.
 
A munkavállalók érdekében javasoljuk tehát, hogy a kmb-s szolgálatok vezénylési lehetőségét megszüntetni szíveskedjen a Szabályzat megfelelő rendelkezése módosításával, továbbá a jelenleg személyi használatra kiadott korszerű járműpark jelentős részét (legalább annak 80%-át) a rendőri egységek (rendőrkapitányságok, rendőrőrsök, kmb-sek) végrehajtói állománya részére szíveskedjenek átcsoportosítani.
 
Ezen javaslatok elfogadásával nyilvánvalóan növekedne a közterület rendőri jelenlét mind gyakoriságában, mind mobilizáltság vonatkozásában. Rendkívül fontos társadalmi üzenetértéke van, ha a szolgálai gépjárművek átcsoportosítása nem az állományon belüli csereberét jelentené és a végrehajtói állomány ismét a leglestrapáltabb gépjárműveket kapná meg, hanem a személyi használatra kiadott gépjárműveket egy az egyben kapnák meg a végrehajtói alegységek. Ennek nem kell külön forrás fedezet, hiszen jelenleg korlátlan km használat mellett fut sok száz nagy teljesítményű, és korszerű gépjármű az adófizetők pénzéből néhány  kedvezményezett rendőrségi dolgozó számára.
 
További hatékonyságnövelést biztosító, hogy a Polgárőr szövetség részére üzemeltetésre átadott, de jelenleg is a Rendőrség vagyonát képező kb. 240 szolgálati gépjármű átadása indokoltságát felül kell vizsgálni. Álláspontunk szerint ezen gépjárművek egy részének a kmb. szolgálat részére történő átadása nagy mértékben segíthetné a vidék és a főváros rendőri jelenlétet.
 
E gépjárműpark egy részének értékesítéséből befolyt összeget a kmb használatba kerülő gépkocsik üzemeltetésére kell fordítani. Érthetetlen, hogy a Polgárőr Szövetség szponzorációját az IRM fontosabbnak tartja, mint a rendőri mobilizált jelenlét meglétét.
 
A Polgárőr Szövetségnek rendelkezésére áll költségvetési támogatás, tagjai önkéntes alapon végzik tevékenységüket és működése jellegét tekintve legalább annyira az ÖTM érdekkörébe tartozó a tevékenységük, mint az IRM tevékenységi körébe tartozó.
 
A Polgárőr Szövetség éves szinten 2007. évben 124 M Ft, 2008-ban 159 M Ft, 2009-ben 139 M Ft. költségvetési támogatást kapott az Országgyűlés által elfogadott hatályos költségvetési törvényekben foglaltak alapján.
 
A Polgárőrség hatékonysága, hatásköri lehetőségei nagyságrendekkel kisebbek, mint a Rendőrség rendelkezésére álló lehetőségek. A Polgárőrök tevékenysége – mint minden alulról szerveződő, az állampolgárok által a közrend fenntartására irányuló kezdeményezés – hasznos ugyan, de nem élvezhet elsőbbséget a rendőri szakmai érdekeknél.
 
Felelőtlen és elhibázott tevékenységnek tartjuk a Polgárőrségnek átengedni akár egy darab személygépkocsit is használatra, ha a Rendőrség szervezetén belül a kmb. szolgálatok nem tudnak gépkocsit használni. Érthetetlen, hogy ezzel a Rendőrség Alkotmányban lefektetett feladata ellátásának hatékonyságát veszélyezteti a Rendőrség és a minisztérium.
 
A Rendőrség működését biztosító eszközökről felelősségteljesen csak akkor lehet lemondani, ha azok a Rendőrség szervezetében már nem hasznosíthatók, mert jobbak vannak helyette. Az országban több olyan kmb szolgálatról illetve határrendész szolgálatról van ismeretünk, ahol a szolgálati gépjármű igénybevételével sokkal nagyobb hatékonysággal lehetne a rendőri jelenlétet biztosítani.
 
Kérjük, hogy az IRM vezetőjéhez felterjesztett javaslatainak kidolgozása során a TMRSZ fentiekben megfogalmazott javaslatait figyelembe venni és a javaslatban megjeleníteni szíveskedjen!
 
Aggasztónak tartjuk, ezért jelzéssel élünk a tekintetben is, hogy az Önök nyilatkozatával ellentétesen Budapesten éppen 4 KMB irodát kívánnak felszámolni a IV. kerületben takarékossági okokra hivatkozva.
 
 
Javaslatunkat a fentiek alapján megtesszük.

 
 
Budapest, 2009. február 20.
 
 
 

Tisztelettel:

 

Szima Judit
főtitkár