- TMRSZ – Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete - https://tmrsz.hu -

Beszámoló a BRFK évértékelőjéről

 2009. február 16-án zajlott Budapesten a BRFK évértékelő értekezlet. Az erről készült beszámolót olvashatjátok el az alábbiakban.

Tisztelt Főtitkár Asszony!

Kérésének megfelelően, mint BRFK dolgozó és vezető a 2009. február 16.-án Budapesten tartott BRFK év értékelőjéről a beszámolómat az alábbiakban teszem meg tagságuk tájékoztatása céljából:

Szóval 13 órai kezdettel, többedmagammal megjelentem a BRFK Vezetőjének meghívására, a Teve utcai székház auditóriumában.

Az összehívott értekezlet tárgya a 2008-as év Rendőri értékelése volt.

Mivel ezek tájékoztató jellegűek, így semmilyen véleménynyilvánításra, vagy kérdés feltételére nem volt lehetőség.

A tájékoztatást a Budapesti Rendőr- Főkapitány, Dr. Tóth Gábor kezdte meg. Rengeteg táblázatokban is bemutatott, statisztikai adatból is, és a Főkapitány Úr verbális megnyilatkozásaiból is egyértelművé vált, hogy tulajdonképpen a BRFK dolgozóinak tavalyi munkája megfelelő volt, mely a 2007 évben az erre az évre kitűzött célokat megvalósította.

Egyértelműen elismerően nyilatkozott a véghezvitt munkáról.

Továbbá kifejtette, hogy kevesebb emberrel, mégis — részben a rengeteg túlórának köszönhetően — több munkát és hatékonyabban végeztünk el.

Az adatokból megállapítható volt, hogy több mint 604 ezer túlórát fizettek ki, mintegy 1. 2 milliárd forint értékben. Kifejtette, hogy kimutatásuk szerint 9%-al több rendőr teljesített szolgálatot 2008.-ban, mint 2007.-ben. Az erre történő ‚. mozgolódásra elmondta, hogy bár anomáliát lehetne felfedezni az állításokban (létszámcsökkenés — mégis több rendőr), de ezt úgy sikerült elérni, hogy jelentős túlórák teljesítése történt. Utalt a fenti létszámadatokra.

A létszámhelyzetről elmondta, hogy sajnálatos módon, a nyáron érkezettek jelentős hányada is már elment. Az állomány megtartást fontosnak tartja, de eszel kapcsolatban semmilyen koncepciót, elképzelést nem vázolt.

A lakástámogatási rendszert kiváltképp jónak ítéli meg, de nem zárta ki annak kiterjesztését, vagy módosítását.

A BTO Régiósítását is jónak és eredményesnek ítélte meg. Ha már a régiósításnál tartott, megemlítette, és megmutatta, hogy a Bűnügyi Régiósítást, hogyan képzelik el. A grafikus bemutatóból kiderült, hogy 3-6 kerületet vonnak össze bűnügyi szempontok alapján régiót.

A kiterjesztett nyomozások a gépkocsik sérelmére elkövetett, a „betöréses lopások” megelőzésére-felderítésére és az erőszakos (rablások) cselekmények felderítésére jönnének létre, már ez év márciusától, egyelőre kísérleti jelleggel.

Arról természetszerűleg nem esett egy szó sem, hogy ennek technikai, vagy anyagi hátterei megvannak-e. Továbbá arról sem, hogy a ‚. meg növekedett” feladatot, anyagilag dotálnák-e a munkavállalóknak. Gondolok arra, hogy a területe egy nyomozónak 3-6 szorosára nő, de ezt majd egy fizetésért csinálhatja, ergo 3-6 kerületben lesz, mondjuk „rablási nyomozó’. A Vezetői hozzáállás szerint a régiósítással „arányosabb terhelés” lesz az állományon.

A költségvetési hiányt csökkentendő, illetve a költségtakarékos gazdálkodásnak megfelelve felül kívánják vizsgálni az Örsök ás KMB. Irodák kihasználtságát. Nem zárta ki a Főkapitány, hogy esetleg bezárásokra, ingatlaneladásokra kerül majd sor.

Ezt követően Dr. Bencze József ORFK. Vezető hozzászólása következett, aki a BRFK vezetőjének KMB irodák megszüntetésével ellentétesen a KMB. erősítéséről beszélt…

Az Országos Főkapitány elfogadta Tóth Úr beszámolóját, de természetesen „kiegészítette’ az elmondottakat.

A KMB megerősítése és bővítése mellett, további statisztikai számadatokat tárt a résztvevők elé.

Kijelentette, hogy a jelenleg működő lakásprogram (21/08.(IX. 23.) IRM ás 54/2008 (TX. 30.) BRFK Int. ) jó és bővíthető. A kifizetésre Ő úgy nyilatkozott, hogy a kifizetésekre a garancia biztosított, e kérdésben az állomány biztos lehet.

Megjegyzem, hogy sem engem és vélhetően a Bankokat sem nyugtatja meg ezen állítása, hiszen mint tudjuk „garancia semmire sincs”.

Kiemelte, hogy örömmel tölti el, hogy sikerült a felfüggesztett 13. havi kérdéskörében elérni a munkabékét, illetve pár szóban kitért a „kaffeteriára” is. Ezt erős felindulásom miatt nem véleményezném jelen beszámolómban most, a szakszervezetük álláspontja ismert, amivel én is egyetértek !!!

Mejegyezném, hogy ezen a ponton többen észleltük, hogy a pulpituson helyet foglaló egyik meghívott Dr. Túri IRM Államtitkár elbóbiskolt, majd szinte az asztalt „fejelgetve” elaludt.

Az ORFK vezetője folytatva beszámolóját a 2009-es évet a „Közterületi Biztonság” évének nevezte el. Ennek keretében elmondta, hogy idén is várhatóak a vidékről történő eseti felvezénylések. Előre bocsátotta, hogy a törvényességet igyekeznek majd szem előtt tartani.

Az általa elrendelt és jelenleg is folytatott „fokozott ellenőrzésről” elmondta, hogy a kívánt eredmény elérése látszik, számos eredmény van már.

Ezt követően Dr. Demszky Gábor Főpolgármester Úr szólalt fel, aki megköszönte a letett munkát a lakosok nevében is. Továbbra is támogatásáról biztosította a jelenlévőket.

Mindkét főkapitány elmondta, hogy a fegyelmi helyzet javult. Vannak kisebb kihágások, de például a korrupciós cselekmények 50% -al csökkentek. Elmondásuk szerint a “szervezet öntisztulása” megkezdődött.

Az elhangzottakkal és a kimutatásokkal kapcsolatban rengeteg kérdés merült fel, de az évértékelőn az első számú vezetőkön kívül senki nem szólalhatott fel.

A vezetői értekezlettel kapcsolatosan beszámolómat a fentiek alapján teszem meg.