Forrás: http://www.hirturmix.hu/article.php?articleid=11181&catid=16
Garamvölgyi szóvivő valótlanságokat állított, majd cáfolta hülyeségeit…
Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) Panaszbizottsága szerdán elutasította az Országos Rendőr-főkapitányság Szóvivői Irodájának a Budapest Televízió 2009. január 7-én sugárzott „Zsaruk zsaruszemmel” című műsorában elhangzottakat sérelmező panaszát.
Az ORFK nevében dr. Garamvölgyi László szóvivő beadványában azt állította, hogy a bűnügyi elemzőműsorban valótlanságok, félrevezető információk hangzottak el a rendőrség működésével kapcsolatban. A szóvivő elsősorban azt nehezményezte, hogy a Budapest Televízió jelzett műsorában a műsorvezető azt állította, hogy az ORFK évi 12 millió forint támogatást nyújt a policetv.hu internetes portálnak, továbbá azt mondta, hogy a rendőr-főkapitányság az egyik televíziónak több milliót fizet egy bűnügyi magazin sugárzásáért, valamint azt állította: a rendőrség kommunikációs tevékenységére éves szinten százmilliókat költenek.
Mindezek – Garamvölgyi panaszlevele szerint – nem felelnek meg a valóságnak. Időközben a műsor felelős szerkesztője hivatalos levélben megkereste az országos rendőrfőkapitányt, hogy az előzőekben taglalt, vitatott kérdésekre választ kapjon az első számú rendőri vezetőtől. Az ORFK nevében Garamvölgyi László szóvivő válaszolt a feltett kérdésekre, de már azt állítva, hogy az ORFK évente 11 millió 904 ezer forint működési költséget biztosít a policetv.hu portálnak, továbbá: 2008-ban 4 millió forintot fizetett a Duna TV-n alig fél éve futó „Police magazin” sugárzásáért, a stúdióbeszélgetések elkészítéséért.
Vagyis: a szóvivő önmagát cáfolta meg, korábbi – valótlan, félrevezető – állításait önmaga tette semmissé…
Ami a kommunikációs kiadásokat illeti: 2008. májusában (e-mailben) éppen Garamvölgyi tájékoztatta a „Zsaruk zsaruszemmel” című műsor felelős szerkesztőjét, hogy az ORFK és a BRFK 2008. évi kommunikációval kapcsolatos kiadásai (az előirányzat szerint) – együttesen – meghaladják az 530 millió forintot.
Következésképp: nem bizonyult valótlannak a műsorban elhangzott azon állítás, hogy „évente százmilliókat fordítanak kommunikációra” a testület költségvetéséből.
Az Országos Rádió és Televízió Testület a 2009. február 3-án tartott tárgyalásán nem találta megalapozottnak az ORFK – Garamvölgyi László szóvivő nevével fémjelzett – panaszát, és egyhangú határozattal elutasította azt. A kérdés mostmár csak az: egy önmagát hiteltelenné tevő szóvivőtől remélhet-e hiteles tájékoztatást a közvélemény a jövőben?