IRM válasz nyílt levelünkre

Előzmény: A TMRSZ nyílt levele

A Magyar Köztársaság
igazságügyi és rendészeti minisztere

Iktatószám: IRM/RIFO/95-2/2009.

Szima Judit asszony részére
főtitkár
Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete

Szekszárd
Tanya u. 4.
7100.

Tisztelt Főtitkár asszony!

A Magyar Köztársaság Kormányához és Miniszterelnök úrhoz címzett nyílt levelével kapcsolatban az alábbiakról tájékoztatom.

Az Önök által is ismert nemzetközi pénzügyi válság magyar gazdaságra gyakorolt hatása miatt a Kormány kénytelen volt az Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottság és a Kormány között 2007. február 19-én kötött megállapodás módosítására javaslatot tenni.

A Rendőrség állományában foglalkoztatott személyek anyagi megbecsülésének, jövedelmi viszonyainak javításáról a Kormány és az igazságügyi és rendészeti miniszter jogszabályokban és megállapodásokban létrehozott és működtetett érdekegyeztető fórumokon folyamatosan és eredményesen tárgyalt és a jövőben is ennek keretében kíván érdemi megállapodásokat kötni. E fórumokon az Önök szakszervezete is jelen van, ahol nézeteiket, javaslataikat kifejthetik, a megállapodások kialakításában tevékenyen részt vehetnek.

Kérem, hogy a rendvédelmi szervek állományának helyzetével kapcsolatos javaslataikat az érdekegyeztető fórumokon szíveskedjenek előterjeszteni, ahol arról valamennyi érintett fél véleményének figyelembe vételével lehet érdemi vitát folytatni, illetve döntést hozni.

Budapest, 2009. január “13”.

Tisztelettel:

Dr. Draskovics Tibor

Előzmény: A TMRSZ nyílt levele

Letöltés PDF formátumban