- TMRSZ – Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete - https://tmrsz.hu -

Állásfoglalásunk RÉT üléssel kapcsolatban

Az alábbiakban elolvasható az országos rendőrfőkapitánynak a RÉT 2008. december 19-i összehívása kapcsán írt levelünket, állásfoglalásunkat.

Szám: Kü-245/2008.

Bencze József r. altábornagy

Országos Rendőr-főkapitányság
Vezetője

Budapest

 

Tisztelt RÉT Résztvevők!

 

A Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete megkapta a RÉT 2008. december 19-i összehívásáról szóló első meghívóját, melyben arról tájékoztatnak, hogy azon tanácskozási joggal vehetünk részt.

Tájékoztatásuk alapján az ülést a BRDSZ hívatta össze azon indokkal, hogy a SZÉF és IRÉT keretében elfogadott együttműködési megállapodások aláírása utáni helyzetet áttekintse. Tájékoztattak arról is, hogy ez a rendkívüli ülés nem érinti a soros 2008.12.22-i soros RÉT ülést.

Tisztségviselőink többségi álláspontjának ismeretében a következőkről szeretném Önöket tájékoztatni.

A 2009. évi költségmegszorítások jegyében az IRÉT és a SZÉF keretén belül tanúsított munkavállalói oldal részéről a Rendőrségen belül működő más szakszervezetek álláspontja és tanúsított magatartása a munkáltató elképzeléseihez, meggyőztek bennünket arról, hogy a munkavállalói oldal olyan mértékben polarizált, hogy a TMRSZ-szel ellentétes oldalán lévő rendőrségi szakszervezetek álláspontját közelebb állónak lehet minősíteni a munkáltató álláspontjához, mint a munkavállalói érdekek védelméhez.

Csalódottságunknak és megdöbbenésünknek kell hangot adnunk annak a megállapodásnak a kapcsán, ahol a RÉT soron kívüli összehívását kérő BRDSZ a 13. havi külön juttatás elvonását és így a rendőrök 8,3%-os bércsökkentéséről szóló kormányzati intézkedést a BRDSZ tartalmilag támogatható kormányzati intézkedésként értékeli.

A BRDSZ segíti a kormány jogsértő döntésének legalizálását, a munkavállalók számára annak kommunikálását, hogy az eredményes tárgyalásokon túlmenően a munkavállalók számra elfogadható megállapodás született.

A Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete 2009. január 16-át követően nem annak a RÉT-nek a keretén belül kívánja e döntésnek a megvitatását, amelynek erre hatásköre nincs, hanem egyéb – elsősorban jogi jellegű – lépéseket fog megtenni annak érdekében, hogy az állomány részére a 8,3%-os bérkiesés bérben történő visszapótlását a kormánytól kikényszerítsük.

A BRDSZ álláspontját ismerve, jelenleg nem tartjuk magunkra nézve vállalhatónak, hogy olyan szakszervezet képviselőivel üljünk le egy asztalhoz tárgyalni valamiről a munkáltatóval szemben, amely szakszervezet az elmúlt hetekben ékes bizonyságát adta annak, hogy a munkavállalói érdekképviselet alatt a TMRSZ-nek és a BRDSZ-nek az álláspontja szöges ellentétben áll egymással, amelynek mértéke és tartalma lényegében ugyanaz, mint a TMRSZ és a munkáltató közötti szükségszerűen fennálló érdekellentét.

Természetesen, ha az ORFK – mint a munkáltatói oldal képviselője – olyan kérdésekben kéri a TMRSZ együttműködését, amely a munkavállalók anyagi, egzisztenciális ellehetetlenülésének a kompenzálására törekszik, úgy egy ORFK – TMRSZ tárgyalás, vagy tárgyalás-sorozat megtartásának kérdésében nyitottak vagyunk a párbeszédre.

Hangsúlyozzuk, hogy ennek résztvevőjeként a BRDSZ-t és az RVE-t – a SZÉF-en és az IRÉT-en tanúsított munkavállaló ellenes magatartásuk miatt -, jelen helyzetben vállalhatatlan természetes szövetségesnek tekintjük a RÉT keretén belül.

Álláspontunk e kérdésben szilárd, és határozott. Nem kívánunk vitát nyitni arról, hogy ki, mit, miért és hogyan értelmez, mert az tapasztalataink szerint csak parttalan vitát eredményez.

Fenntartásunk további oka, hogy továbbra sem tartjuk hitelt érdemlően bizonyítottnak a társ-szakszervezetek taglétszámi viszonyainak hitelességét, ugyanis azt tapasztaljuk, hiába lépnek ki tömegesen munkavállalók ezen szakszervezetekből, a taglétszámuk lényegében változatlan marad.

A TMRSZ jelenleg több mint 4.100 aktív rendőrségi munkavállalói tagot számlál, akik között jelentős számban vannak korábban a társ szakszervezetek tagságába tartozó személyek, amely annak ellenére sem tükröződik e szervezetek taglétszámának változásában, hogy ismereteink szerint tagtoborzó tevékenységet szinte egyáltalán nem folytatnak.

Nem tisztázott továbbá az sem, hogy a BRDSZ állítólagos 8 ezres tagsága között hány fő aktív rendőrségi dolgozó van, hiszen a SZÉF tárgyalássorozat keretén belül kiderült, hogy a BRDSZ-nek az ÖTM ágazati irányítása alá tartozó tűzoltók és polgári védelmi alkalmazottak között is vannak tagjaik, továbbá nyugdíjas tagozatukra tekintettel is indokolt meghatározni, hogy a RÉT keretén belül valójában hány aktív rendőrségi munkavállalót is képviselnek.

Fenti álláspontunkra tekintettel a 2008. december 19-i RÉT ülésen nem tarjuk helyénvalónak és időszerűnek a munkáltatóval történő tárgyalást, de még egyszer hangsúlyozzuk, hogy a TMRSZ hajlandó és kész tárgyalni az ORFK-val minden olyan kérdéskörben, ahol a kieső bérjövedelem kompenzációjáról lehet érdemi eredménnyel kecsegtető vitát folytatni.

Jelen állásfoglalásunkat tagságunk tájékoztatása céljából honlapunkon is megjelentetjük.

 

Szekszárd, 2008. december 19.

 

Tisztelettel:

 

Szima Judit főtitkár