Előzmény: Másodállás a rendőrnek
ORFK válasza a rendőrök másodállására
ORSZÁGOS RENDŐRFŐKAPITÁNY
Szám: 29000-73/34088-4/2008.ált.
Szima Judit
főtitkár asszony részére
Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete
Szekszárd
Tisztelt Főtitkár Asszony!
Tájékoztatom, hogya Rendőrség hivatásos állományú tagjainak másodállás engedélyezése körében belső norma megalkotását kezdeményező megkeresését tanulmányoztam, azzal összefüggésben az álláspontom az alábbiakban összegezhető.
Főtitkár Asszony olyan belső norma megalkotását kezdeményezi, amely az állományilletékes parancsnokok számára egyértelműen meghatározza azokat a kritériumokat, amelyek alapján a hozzájárulás nem adható meg. Kezdeményezése indokaként arra hivatkozik, hogy a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Hszt.) olyan széleskörű felhatalmazást ad az állományilletékes parancsnokoknak, amely könnyen visszaélésekhez vezethet, mint ahogyan azt a tárgykörben benyújtott szolgálati panaszok száma mutatja.
Az összeférhetetlenségre vonatkozó szabályokat a Hszt. mellett az igazságügyi és rendészeti miniszter felügyelete, irányítása alá tartozó fegyveres szervekkel hivatásos szolgálati viszonyban állók szolgálati viszonyáról és a személyügyi igazgatás rendjéről szóló 18/2008. (IX 18.) IRM rendelet (a továbbiakban: IRM rendelet) határozza meg.
Az “Összeférhetetlenség” cím alatt:
- a) a Hszt. 65. §-ának (1) bekezdésében rögzíti, hogy a hivatásos állomány tagja mely esetekben nem töltheti be egy adott szolgálati beosztást (amelyben a közeli hozzátartozójával közvetlen szolgálati elöljárói-alárendelti viszonyba kerülés; amelynek révén – az állományilletékes parancsnok engedélye nélkül – olyan gazdálkodó szervezettel kerül elszámolási viszonyba, amelyben közeli hozzátartozójának tulajdoni hányada meghatározó, vagy a hozzátartozó az elszámolási viszonyra befolyással bíró munkakört lát el);
b) a Hszt. 65. §-ának (2) bekezdése általános elvként rögzíti, hogy a hivatásos állomány tagja csak engedéllyel létesíthet olyan munkavégzéssel járó egyéb jogviszonyt, amely a hivatásos szolgálattal, illetve a szolgálati beosztással nem összeférhetetlen;
c) a Hszt. 65. §-ának (3) bekezdése a szolgálati időn túli, bejelentési kötelezettség alá eső esetköröket rögzíti (sporttal vagy ismeretterjesztéssel összefüggő munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony, gazdasági társaságban – munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonynak nem minősülő – személyes közreműködési kötelezettséggel járó tagsági, felügyelő bizottsági tagsági vagy a gazdasági társaságban vezető tisztségviselői viszony létesítését, továbbá a gazdasági társaságban vagyonával közvetlenül érdekeltté válását, ide nem értve a nem meghatározó arányú részvényt és kisebbségi üzletrésztulajdont);
d) a Hszt. 65. §-ának (4) bekezdése alapján pedig nem kell engedélyeztetni a szolgálati időn kívül végzett tudományos, oktatói, művészeti, lektori, szerkesztői, valamint a jogi oltalom alá eső szellemi tevékenység folytatását.
Álláspontom szerint az a) és d) pontban foglaltak gyakorlati alkalmazása nem okozhat problémát, viszont a h) pont, valamint a c) pontból a gazdasági társaságban munkavégzésre irányuló, illetve munkavégzésre nem irányú tevékenységi formák megítélése valóban jogalkalmazói mérlegelést igényel.
A 2008. szeptember 21-én hatályba lépett IRM rendelet 31. §-ának (5) bekezdése alapján
“Nem engedélyezhető a hivatásos állomány tagja részére a munkavégzéssel járó egyéh jogviszony létesítése különösen, ha
- a) a munkavégzés ellentétes az adott fegyveres szervre vonatkozó, törvényben meghatározott alapfeladatokkal, azok végrehajtását veszélyezteti vagy akadályozza,
h) a hivatásos állomány tagjának szolgálati viszonyából fakadó és a beosztásával járó szolgálati feladatai ellátását veszélyezteti,
c) a fegyveres szerv vagy a foglalkoztató más szerv gazdasági érdekeit sérti,
d) a fegyveres szerv vagy a foglalkoztató más szerv tekintélyének csorbítására alkalmas vagy azt veszélyezteti,
e) a tevékenység a hivatásos állomány tagjának munkaköri kötelességéből fakadó szolgálati feladata,
f) a végzendő tevékenység harmadik személyre vonatkozó információ gyűjtésére irányul,
g) személyek őrzésével, hiztosításával és e személyek ohjektumainak őrzésével kapcsolatos feladatra terjed ki, vagy követelés behajtására irányul,
h) a tevékenység a fegyveres szervnél rendszeresített nyilvántartások közvetlen felhasználásával történne, vagy olyan ügyintézésre vonatkozik, amelyben valamely fegyveres szerv mint hatóság jár el.
”
A fentiek alapján, az IRM rendelet hivatkozott rendelkezése tükrében megvizsgáltuk, hogy van-e jogi és gyakorlati lehetőség további, az állományilletékes parancsnokok számára kötelező szabály megalkotására. A vizsgálat alapján az alábbi megállapításokra jutottunk.
- 1. Az IRM rendelet 31. §-ának (5) bekezdése jelentős segítséget nyújt a nem engedélyezhető tevékenységi formák megítéléséhez. Természetesen elképzelhető a felsorolás kiegészítése, de bármilyen további kiegészítés ugyanúgy nem lehetne teljes körű, mint ahogyan a jelenlegi felsorolás sem az, és nem is lehet, hiszen ebben a kérdéskörben lehetetlen egy, a mérlegelést teljesen kizáró taxatív felsorolás megalkotása.
2. A döntés szempontjából jelentőséggel bíró körűlmények összefoglalása, belső normában rögzítése végrehajthatatlan absztrakciós feladat, hiszen ezeket a körűlményeket magának a kérelmezőnek kell az engedélyező parancsnok elé tárnia. Ezzel összefüggésben az IRM rendelet 31. §-ának (4) bekezdése biztosítja az állományilletékes parancsnok számára, hogy a kérelem elbírálása során bekérje a hivatásos állomány tagjának az összeférhetetlenségre vonatkozó nyilatkozatát, a szervezet működését rögzítő alapszabályt, cégjegyzékkivonatot, illetve egyéb okiratot.
3. A Hszt. és végrehajtási rendeletei által szabályozott hivatásos szolgálati viszony tekintetében a belső normaalkotás lehetősége rendkívül korlátozott, jelentős részben pedig teljesen kizárt. A Hszt. 2.§ o) pontja szerint a szolgálati viszonyra vonatkozó szabály alatt az e törvényben és a végrehajtására kiadott rendeletekben, illetve az e törvényben megnevezett törvényekben és azok végrehajtási rendeleteiben meghatározott rendelkezéseket kell érteni. Ezt megerősíti tartalmilag a Hszt. 3. §-ának (1) bekezdése, 67. §-ának a) pontja és a 262. §-a is. A Hszt. ezzel összhangban a szolgálati viszonnyal összefüggő végrehajtási szabályok megalkotására a Kormányt, illetve a minisztereket hatalmazza fel. A Hszt. 342.§ (2) bekezdés c) alpontja szerint a miniszter kapott felhatalmazást, hogy a más kereső foglalkozást nem folytatható vezetők körét, a más kereső foglalkozás bejelentésével, engedélyezésével, az összeférhetetlenség megszüntetésével és tilalma megszegése következményeivel kapcsolatos eljárást szabályozza.
A fentiek alapján a javasolt belső norma szabályozási területe jogszabályi szintű rendezést igényel, és a felhatalmazást kapott jogalkotó ezen jogköre belső normaalkotással nem vonható el. Ebből következően amennyiben további szabályozás szükséges, úgy arra csak jogszabályi szinten van lehetőség.
Összességében tehát az állapítható meg, hogy a javasolt belső norma megalkotására a szabályozási tárgykörre tekintettel nincs jogi lehetőség. Fontosnak érzem ugyanakkor, hogy a jogszabályok alapján a döntés jogát gyakorló – és ezzel a felelősségét is viselő állományilletékes parancsnokok a vonatkozó jogszabályok betűjének és szellemének, a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményének megfelelően járjanak el. Ennek legfontosabb biztosítéka megítélésem szerint nem az lehet, hogy belső normában elvonják az állományilletékes parancsnokok döntési jogkörét, ezzel mintegy mentesítve annak felelőssége alól is, hanem az, hogy ezek a munkáltatói döntések az esetleges jogorvoslati eljárások során is megállják a helyüket. Ezzel összefüggésben külön indokolt kiemelni, hogy az IRM rendelet 33.§ (2) bekezdése szerint a döntésről írásban kell rendelkezni, és azzal kapcsolatban az állomány tagja szolgálati panasszal élhet. Az egységes és jogszabályoknak maradéktalanul megfelelő gyakorlat biztosítéka lehet tehát a szolgálati panaszok elbírálása, végső soron az ezzel kapcsolatban az elöljáró parancsnok, illetve a bíróságok által nyújtott jogorvoslati eljárások tapasztalatai.
Budapest, 2008. november “07”
Tisztelettel:
Dr. Bencze József r. altábornagy
