- TMRSZ – Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete - https://tmrsz.hu -

Elmaradt ruházati illetmény volt határőröknek

 

Szám: Kü-166/2008.

Bencze József r. altábornagy

Országos Rendőr-főkapitányság
Vezetője

Tárgy: elmaradt ruházati illetmény volt határőröknek

Budapest

 

T. Altábornagy Úr!

 

Több megyéből érkezett észrevétel szervezetünkhöz, hogy a volt határőrök a törvényben meghatározott ruházati ellátmányát a munkáltató nem biztosította, míg tudomásuk szerint a fővárosban igen.
Korábban már több alkalommal is kifejtettük, hogy a Rendőrség hivatásos állományú tagjainak évenkénti ruházati ellátmányával kapcsolatban az állam, illetve a munkáltató több alkalommal is megsértette a vonatkozó jogszabályi előírásokat.

A ruházati ellátmány a Hszt. 116.§-ában foglalt hatályos rendelkezései szerint kétféleképpen történik.

Tehát első alkalommal alap felszerelési, majd ezt követően utánpótlási ellátmányra jogosult a dolgozó. Utóbbi mértékét határozza meg a jogszabály a köztisztviselői illetményalap 250%-ában, amelyet tehát a már meglévő alap felszerelés kopása, cseréje vonatkozásban biztosít a munkáltató.

A fentiek alapján kérem tájékoztatását, hogy a 2008. január 1-jén a Rendőrség állományába integrált volt határőrök részesültek-e a Hszt. 116. §. (1) bekezdése szerint meghatározott ruházati ellátmányban. Amennyiben igen, úgy minden volt határőr megkapta-e térítésmentesen a megfelelő ruházatot. Ha nem, annak mi volt az indoka, illetve ha részben, akkor kik és mikor, milyen jogszabályi feltételek alapján részesültek ebben, a többiek pedig miért nem.

Kérem Önt, hogy amennyiben tudomása van olyan intézkedésről, aminek alapján az ORFK illetékességi területén belül valamely gazdálkodó szerv elmulasztotta a Hszt. alapján a rendőrség valamennyi hivatásos állományú tagjának járó ruházati illetmény folyósítását, úgy arról szakszervezetünket haladéktalanul tájékoztatni szíveskedjen az intézkedés megküldésével egyetemben!

Fentieken kívül kérem szíves együttműködését a kérdés kivizsgálása tekintetében annak érdekében, hogy a rendőrség valamennyi hivatásos állományú tagja megkaphassa a részére törvény szerint járó juttatásokat!

 

Szekszárd, 2008. október 13.

 

Tisztelettel:

 

Szima Judit
főtitkár