Darázsfészkek

Forrás: KORMOS VALÉRIA – Magyar Nemzet – 2008. május 10 – Hétvégi magazin 25. oldal

Miért rabosították a rendőrség ügyeit nyilvánosság elé táró Szima Judit alezredest?

Rendőrbűnözés?
A számtalan művészi feldolgozás közül Sydney Lumet világhírű filmje jut eszembe. Frank Serpico (Al Pacino alakítása) a rendőr-akadémia elvégzése után egy New York-i rendőrőrsre kerül, s úgy szeretne dolgozni, ahogyan azt neki tanították. Becsületesen, a törvényeket betartva. Ám hamarosan rájön, hogy ellenségeit nem az alvilágban, hanem saját kollégái között kell keresnie. Noha térben és időben kissé messze vagyunk e hetvenes években játszódó kemény történettől, de bizonyos elemei minden további nélkül átplántálhatók kis magyar valóságunkba.

Nincs nagy nyugalma annak, aki egy szervezeten belül nem hajlandó szemet hunyni az embertelen bánásmód, a jogszabályok áthágása, a visszaélések láttán. Ráadásul következetesen, szókimondóan, törvényesen és a “kisemberek” támogatásával bírál. Sőt elvárja a hibák orvoslását. A bírálat tárgya gyakorta nem más, mint a jelenlegi hatalomnak parírozó, alkalomadtán a szolgálatból a vállalkozói szférába
gond nélkül átnyergelő közép- vagy épp a felső vezetői rendőrségi kaszt.

– Ez nem általános minősítés, hisz ma Magyarországon 25 ezer rendőr dolgozik, s jelentős részük felkészült, jó szakember, aki tisztességesen szeretne dolgozni – bocsátja előre Szima Judit szakszervezeti vezető. Csöppet sem mellékesen alezredes és kiemeit főnyomozó, akit nemrégiben annak “rendje és módja szerint” rabosítottak.

A Budapesti Katonai Ügyészségen történt mindez, ahol bujtogatással vádolják. Mielőtt ezt a szálat kibontanánk, érdemes körüljárni, hogy mi a “baj” vele, mit és kiket képvisel, miben hisz még.

Tanítói, gyógypedagógiai tanári és rendőrtiszti főiskolai végzettsége van. Tolna megyében, Szekszárdon él. Ide kötik szülei, férje emléke, akit munkája mellett hónapokig ápolt, s akit 2001-ben veszített el. Kislányát ma egyedül neveli. A barátságos, tágas domboldali házban van a szakszervezet irodája, ahol meglehetősen nagy az élet. Percenként cseng a telefon, érkeznek az ország különböző tájairól az
elektronikus üzenetek, faxok. És a személyes megkeresések is igen gyakoriak.

Huszonhét éves volt Szima Judit, amikor elkötelezte magát a rendőri pálya mellett, ma a negyvennyolcadikban jár. Jó ideig hitt az igazságszolgáltatásban és abban, hogy rendes, feddhetetlen emberek közé kerül. Úgy gondolta, ha a rendőrnek az a feladata, hogy másokkal betartassa a törvényt, ő sem szegheti meg.

Teltek az évek, s ahogyan haladt előre a ranglétrán, nemcsak a kivizsgált ügyek lezárt aktáit hagyta maga mögött, hanem az illúzióit is. A legnagyobb csalódás akkor érte, amikor a megyében egy olajszőkítéses ügyet göngyölített fel, s azt egy bizonyos ponton “elvették” tőle. Nem kapott különösebb magyarázatot arra, hogy miért nem viheti végig a nyomozást.

– Bizonyos értelemben talán nem is baj, mert a nyolcvanas évek közepén, végén nem kötöttek életbiztosítást arra, aki túl messzire jutott ezekben a témákban – jegyzi meg. – így is értek súlyos fenyegetések, amire az akkori főnököm azt mondta, ne haragudjak, nem tud megvédeni idézi vissza a “szolidaritással” teli munkahelyi légkört Szima Judit.

Tény, hogy ekkor nyílt rá igazán a szeme a rendőrségen belüli furcsa helyzetekre és kollégái kiszolgáltatottságára. Habitusának köszönhetően ezek mellett nem tudott szó nélkül elmenni. Ő is csatlakozott a rendszerváltozás után ígéretesen induló Független Rendőrszakszervezethez. Ám egy idő után néhányan úgy érezték, a felmerülő bajokhoz képest nem eléggé határozottak, túl óvatosak, s bizonyos esetekben “paríroznak” a minisztériumnak és a rendőri felső vezetésnek.

E kérdésben nem tudunk véleményt mondani, viszont tény, hogy demokráciában, ha egy munkavállalói csoport szükségesnek látja új érdekképviselet létrehozását, s ez a szabályoknak megfelelően bonyolódik, megakadályozni nem lehet.

Így történt, hogy 2004-ben Tolna megyében harmincnégy rendőr megalapította a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezetét (TMRSZ). A kezdetektől fogva hangoztatták, leírták, hogy a rendőrség belső életét terhelő gazdasági és morális problémákat is a nyilvánosság
elé viszik, és elvárják azok korrigálását, megszüntetését. Infrastruktúrájuk szinte nem volt, a nyilvánosságot az internetes kapcsolat és a szakszervezet weboldala adta. Kezdetben Budapesten és egyes vidéki városokban a rendőri vezetők megtiltották, hogy képviselőik bizonyos rendőrségi épületekbe bemenjenek és ismertessék céljaikat. Majd informálisan adták ki az ukázt beosztottaiknak: be ne merjetek lépni! Mivel a TMRSZ hangsúlyozottan az úgynevezett kisrendőrök érdekeit kívánja képviselni, hisz ők vannak a legkiszolgáltatottabb helyzetben, azt nem tudták megakadályozni, hogy azok szolgálaton kívül vagy az internet által tájékozódjanak és taggá váljanak. Híre ment annak is, hogy akik e rétegből a segítségüket kérték a ki nem fizetett túlórák, ügyeletek, pótlékok miatt, képviseletükben sorra nyerték a munkajogi pereket.

A közelmúltban az egyik vidéki város rendőrkapitánya a TMRSZ jelzése nyomán fejenként 170 ezer forint gépjárművezetői pótlékot fizetett ki a beosztottaknak. Ezek mögött az eredmények mögött nyilván a belátás munkál, de benne van az is, hogy minden “betartás” ellenére az országban egyre több kapitányságon működik már ez az érdekképviselet. Szókimondó állásfoglalásaiknak pedig, mivel a tényeken és a jogszabályok ismeretén alapulnak, nagy presztízsértékük van.

Az egy, évig tartó
vegzatúrával nem értek el
semmit,
a babgulyásból nem
sikerült adózási
bűncselekményt kreálni.
De feltehetően nem
ez lehetett a lényeg,
hanem hogy terjedjen
az “adócsalás” híre.

– Kevéssel a megalakulásunk után vitába keveredtünk az akkori belügyminiszterrel, Lamperth Mónikával. Ennek oka a ki nem fizetett tizenharmadik havi fizetésünk volt. Kétévi huzavona után kénytelenek voltak elismerni, hogy jogos a követelésünk. Ám a visszatartott összeget nem egyben kaptuk meg, mint ahogy az eredetileg járt volna, hanem havi részletekben, így az emberek a levonások miatt rosszabbul jártak. Ezt értelmezhettük úgy is, mint egy fricskát, ugrálhatunk, úgysem megyünk semmire. Jelenleg a Legfelsőbb Bíróságon van az ügy. A másik nagy port felvert eset, hogy Bene Lászlót, az akkori országos rendőrfőkapitányt a bíróság jogerősen elmarasztalta, mivel szervezetünket diszkriminálta idézi vissza az első időszak küzdelmeit az alezredes asszony.

Mindezek ellenére a népszerűségük csak nőtt. Akinek mindez nem volt ínyére, persze akcióba lépett. A szakszervezeti vezető ellen 2005 januárjában adó csalás címén indítottak eljárást. A Kaposvári Nyomozó Ügyészség az idevágó szabályokat félresöpörve kihozta az adó hatóságtól a szakszervezet adózással kapcsolatos iratait. Azt szerették volna bizonyítani, hogy a szakszervezet majálisán egy tányér babgulyással többet fogyasztottak (!), mint amennyinek nyoma van a papírokban. Mivel ezekben nem leltek olyasmit, ami érdekes lett volna számukra, Szima Juditnál házkutatást tartottak. Mindent felforgattak, nem kímélték az elhunyt férj emlékbe eltett, személyes tárgyait sem. Mint Szima Judit megjegyzi, a nyomozók közül volt, akit ismert, de hát parancsot kaptak, a munkájukat végezték. Más kérdés a “hogyan”, hisz törvénytelenül jártak el. Minden hasonló esetben fel kell szólítani az érintettet, hogy bocsássa rendelkezésükre, amit keresnek. Ha ez megtörténik, el kell hagyniuk a helyszínt anélkül, hogy valamihez hozzányúltak volna. Ebben az esetben pedig az iratok átadása önként megtörtént. A kérdésre, hogy mit keresnek a továbbiakban, azt válaszolták: más bűncselekmények nyomait.

Az egy évig tartó vegzatúrával nem értek el semmit, a babgulyásból nem sikerült adózási bűncselekményt kreálni. De feltehetően nem ez lehetett a lényeg, hanem hogy terjedjen az “adócsalás” híre. Ezzel párhuzamosan beindultak a sorozatos fegyelmi eljárások, a személyes ellehetetlenítés pitiáner, idegölő formái.

A városi rétegnyelvben a “szívatás” olyasfajta lelki gyötrések sorozatát jelenti, amelyről tudni lehet, hogy a másik embert apránként kikészíti. Kicsit hasonló a csicskáztatáshoz, amelyet a kapitányságon adott esetben egy-egy felettes szisztematikusan művel(het) a beosztottaival, s ez odáig is elmehet, hogy a kisrendőr ideg-összeroppanást kap, sőt öngyilkosságra is volt emiatt példa. Bár ezt a felettesek utóbb igyekeznek magánéleti problémákkal magyarázni.

Nos, egy alezredest azért mégsem lehet csicskáztatni, viszont a fegyelmi büntetések osztogatására mindig lehet ürügyet találni. Például ha azt kifogásolják, hogy az iroda zárásakor előírt formaságoknál az alezredes asszony hibát vétett. A bélyegzőt ugyanis nem nyomta eléggé erősen a gyurmába, így a nyomaton az egyik számjegy halványabban látszott. Aztán hogy orvosi vizsgálat miatt nem tudja teljesíteni az aznapra kiírt sportfelmérőt. Később azt szorgalmazták, hogy menjen nyugdíjba, s mivel erre nem volt hajlandó, alacsonyabb beosztásba helyezték kevesebb fizetésért. Egy másik szakszervezeti tisztségviselővel folytatott telefonbeszélgetését bírói engedély nélkül lehallgatták. Eddig , nagyjából ezek az “apróságok” történtek a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság jóvoltából.

– A fentiek között jogsértő intézkedések is voltak, amelyekért senkit sem vontak eddig felelősségre. Minden túlzás nélkül mondhatom, amióta az érdekvédelmi munkát elkezdtem, állandó zaklatásnak, fenyegetésnek vagyok kitéve. De azért nem vagyok egyedül. Ebben az értékvesztett, az aktuális politika és egyéni érdekek mentén “szabályozott” környezetben sok tisztességes, nálam tehetségesebb kollégának szüksége van arra a kapaszkodóra, amelyet mi jelentünk – jegyzi meg Szima Judit.

Ezért is tették szóvá azt az elvtelen jutalmazási rendszert, amelyről 2007 februárjában szereztek tudomást. Várható volt, hogy a 2006-os őszi események után valahogy “díjazni” kellett a kormányzathoz hű rendőri vezetést. Hogy a háromszázmillió forint szétosztásánál kicsit furcsa lett volna ez az indoklás, az más kérdés. Így a pénzt az úgynevezett teljesítményelterelés örvén utalták ki, csakhogy ez jogszabályi előírással ütközött. Ráadásul a jutalmazottak körében akadtak olyan személyek, akiknek magatartása, szakmai munkája finoman szólva visszatetszést keltett az állományban és a közvélemény jelentős részében. A “pofapénzből”, ahogyan e módszert elnevezték, 290 rendőri vezető részesült. A több mint húszezer középvezető és beosztott rendőr közül egyet sem találtak jutalmazásra érdemesnek. A TMRSZ vizsgálatot kért az ügyben, hiszen a rendőri vezetés saját magának “szavazott meg” mint később kiderült, miniszteri “engedéllyel” – 300 millió forint közpénzt a testület költségvetéséből. A Katonai Főügyészség álláspontja szerint hűtlen kezelés nem történt, senkit nem károsítottak meg, hiszen a rendőrségi létszámhiányból adódó bérmaradvány egy részéből adódott a kiosztott összeg.

Érdemes ennél az érvelésnél néhány kérdést feltenni. Vajon mi idézte elő a létszámhiányt? És a pályáról eltávozottak vagy elüldözöttek helyett ki dolgozott? Hány túlórát kellett a “végeken” vállalni? Hány embert rendeltek be szabadságáról? És nem utolsósorban: ha a bérmegtakarítás ott lapult valamelyik trezorban vagy rubrikában, miért nem fizették ki a közrendőröknek a túlórát és az ügyéleteket? Árulkodó adat, hogya TMRSZ-nek eddig száz esetben kellett jogi úton követelnie, hogy a kisrendőrök elmaradt járandóságait rendezzék, ami végül meg is történt.

A rendszerváltozás utáni időkben az úgymond megújult rendőri vezetés jelentős energiát és pénzt fordított arra, hogy a közvéleményt meggyőzze, nem ellenségei a polgároknak, nem az egypártrendszer kiszolgálói, értünk dolgoznak. Így került a rendőrautók oldalára a “Szolgálunk és védünk” felirat. Igaz, 2006 ősze óta illő lenne más védjegyet kitalálniuk. Nem csupán az előbb említett kritikus és máig tisztázatlan rendőri szereplések miatt, hanem az egészen hétköznapi intézkedések okán is.

A TMRSZ-hez 2007 nyarán jutottak el azok a panaszok, hogy két városban, Füzesabonyban és Balmazújvárosban a parancsnokok előírják a járőröző rendőröknek, hogy ha törik, ha szakad, büntetniük kell az állampolgárt. Írásba adták, hogy a szolgálati idő alatt négy esetet kell prezentálniuk. Másutt “visszazavarták”az illetőt az utcára, mert nem tudta összehozni a kellő számú büntetést. Ez, akárhogy is nézzük, két dolgot jelent. A beosztott félelemből, kenyérféltésből igyekszik teljesíteni a parancsot, szankcionál akkor is, ha nincs jelentősebb oka. Felettese utasítására nem tartja be a törvényben előírt fokozatosságot, amely a szabálysértésnél a mérlegelést és a figyelmeztetést lehetővé teszi.

Ez a helyzet különösen vérlázító és értelmetlen volt a kisebb városokban szolgáló rendőröknek, akiknek fontos, hogy a helyi lakosság megbízzon bennük. Akadt, ahol a hirdetőtáblán szerepelt, ki jeleskedett a büntetések kiszabásában, és aki elmaradt, annak kilátásba helyezték, hogy csökkenteni fogják a fizetését.

– Mindez jól mutatja, hogy miként lehet vezetői ambícióból aláásni a rendőrség és a lakosság kapcsolatát – magyarázzák a szakszervezetisek. Józan ésszel nehéz felfogni, hogy mi ebben a parancsnok motivációja, hiszen a “büntetéspénz” az államkasszába kerül. – Feltehetően a jutalom és a megfelelés a rangban még feljebb lévőknek – vélik.

Honlapján és kiadványaiban a TMRSZ többször foglalkozik a rendőrség és a politikai hatalom viszonyával, azokkal a jelenségekkel, amelyekből gyanítható, hogy a jogszabályok értelmezése a hatalmi érdekekhez igazodik. Másfelől a becsületes rendőri vezetők védelmében azt is hangsúlyozzák, hogy ma különösebb indoklás nélkül fel lehet őket menteni beosztásukból, s ez szintén nem kedvez a szakmaiságnak és függetlenségnek. Álláspontjuk szerint az idevágó jogszabályon mielőbb változtatni kellene, s a főbb posztokon öt évre nevezni ki az embereket.

A jelenlegi helyzetet az jellemzi, hogya kinevezéseknél, az előmenetelnél nem a szakmai rátermettség a döntő. Az így kinevezett vezető természetesen “hálás” lesz, intézkedéseivel jelentősen megnövekedhet annak a veszélye, hogy adott esetben törvényt sért, zavart kelt, ha a kinevezéséről, leváltásáról döntő személyek érdeke úgy kívánja. Ez jelentős oka a rendőrségen belüli bizonytalanságnak, a pályaelhagyásnak, a morális válságnak. S ha itt tartunk, Szima Judit megjegyzi, hogy Gergényi Péter exfőkapitányt már jóval 2006 ősze előtt bírálták, és számos, tevékenységéhez fűződő törvénysértésre hívták fel a figyelmet. Pályafutásának “eredményeit” tekintve csekély vigasz, hogy szolgálati visszaélés miatt júniusban bíróság elé citálják – találkozom azok véleményével, akik már kezdenek nem félni. Az utóbbi egy évben ezer fővel nőtt a szakszervezetük létszáma, jelenleg 2450-en vannak. Ez a jelenlegi aktív rendőri állomány mintegy tíz százaléka. Hozzá kell tennünk, hogy nyugdíjas rendőrök és civil ek támogatását is élvezik.

A rendelkezésemre bocsátott dokumentumokat olvasva azt látom, hogy szinte nincs olyan érdekvédelmi téma, amelynek kapcsán ne nyúltak volna darázsfészekbe. Ha a rendőrök munkakörülményeiről esik szó, abba sok minden beletartozik. Többek között az átlagos és a speciális öltözék és felszerelés, a védelmüket szolgáló eszközök, a számítógépes és híradás-technikai infrastruktúra, a gépkocsipark és nem utolsósorban a szállások fenntartása, bérlése. És akkor nem beszéltünk az objektumok őrzéséről és egyéb háttérszolgáltatásokról. Mindez milliárdos üzlet bizonyos gazdasági csoportoknak, amelyeknek nem mindegy, hogy milyen kapcsolatot alakítanak ki azokkal, akik e beszerzésekről, megrendelésekről és szolgáltatásokról döntenek. A szolgálat alatti egyéni cégépítés kezdődhet akár azzal a “szívességgel”, amikor a rendőri vezetők cégautókat fogadnak el, de a rendőrségi berkeken belül ezer más mód is nyílik különböző lekötelezettségekre.

A nyilvánosság számára egy-egy eset válik csak szembetűnővé, például amikor kiderült, hogy a fővárosban a rendőrségi objektumok őrzését egy volt főtiszt, Bodrácska János érdekeltségébe tartozó magán cégnek kívánják adni. Az újonnan kinevezett budapesti főkapitány, Tóth Gábor ugyan “blokkolta” ezt az üzletet, de ez nem jelenti azt, hogy hasonló törekvésekkel nem kell számolni. Milliárdos tételekről van szó, amit részint a “civilesítéssel”, részint a hatékonysággal magyaráznak. Érthetetlen például, hogy miért kellett az Országos Rendődőkapitányságon (ORFK) a belső jogászi munkákkal magáncégeket, ügyvédi irodákat megbízni. Más területeken is tetten érhető a szándék, hogy külső cégek politikai támogatással átvennék a rendőrségi hatásköröket – érkeznek az információk a szakszervezethez. Az emberek nemcsak a még nagyobb kuszaságtól tartanak, de attól is, hogy emiatt elveszítik munkahelyeiket.

Némiképp hasonló a forgatókönyv ahhoz, amit az egészségüggyel műveltek, s ezt a pusztító, kiárusító folyamatot szeretnék megakadályozni – áll a szakszervezet egyik nyilatkozatában. De nemcsak ellenállásról és kritikáról van szó, hanem a jobb megoldások kereséséről is.

A fővárosban szolgálatot teljesítő közrendőrök zöme vagy vidékről jár szolgálatba, vagy szállást bérelnek nekik. (Utóbb százötven embert rendeltek fel Győr-Moson-Sopron megyéből, és gőzerővel folyik az utcákról hiányzó rendőrök toborzása.) A prospektusok feltehetően nem szólnak a sivár és nyomorúságos lakhatási körülményekről, így most mi is csak azzal foglalkozunk, hogy ez kinek mibe kerül. Az érdekvédők találkoztak olyan esettel, hogy kisgyerekes család húsz négyzetméteren élt. Vagy egy tizennyolc négyzetméteres helyiségen négy rendőr osztozott. Kiderült viszont, hogy ezért a kényelemért a BRFK havi 105 ezer forintot fizetett, a lakó pedig hatezret. A szakszervezet még 2007 őszén beadta az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumhoz javaslatait, hogy e pazarló és értelmetlen támogatási forma helyett miként lehetne méltó és gazdaságosabb körülményeket teremteni. Érdemi lépés azóta sem történt.

A Budapesti Katonai Ügyészségen jelenleg folyó eljárás okát a szakszervezet honlapjára felkerült, a rendőri vezetést bíráló írások, véleménynyilvánítások adják. Figyelemre méltó jelzés e történetben, hogy a fenti eljárást megelőzően Budapest VIII. kerületi kapitányságán a TMRSZ fejlécével és a főtitkár asszony aláírásával valaki kitett egy felhívást, hogy a Magyar Gárda rendőröket vár a soraiba. Ilyen jellegű levelet kapott egy vidéki nyugdíjas rendőrtiszt is.

– Mindez provokáció, kísérlet arra, hogy összekuszálják a szálakat, hamis információkat terjesszenek róluk – nyilatkozta a közelmúltban Szima Judit.

Hogy miért az erőlködés? Napnál is világosabb, komoly érdekek fűződnek ahhoz, hogy ennek a növekvő szervezetnek a működését fékezzék. (Feltételezzük, hogy e szempontok a katonai ügyészség vizsgálatát nem érinthetik. Így is elég szép az “üzenet”.)

A főtitkár asszonyt kihallgatása során lefényképezték, ujjlenyomatot vettek tőle. A szakmai zsargon ezt hívja rabosításnak. A szakszervezet honlapján az is olvasható, hogy ezzel a művelettel szimbolikusan 2450 embert bélyegeztek meg. 2450 magyar rendőrt.