- TMRSZ – Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete - https://tmrsz.hu -

Megoldást keresve

Segítséget és megoldást remélve fordultunk a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjéhez. Reméljük mihamarabb megoldódik a jelzett probléma.

Szám: Cs-12/2008.

Csongrád megyei RFK.
Vezetőjének

Szeged


Tisztelt Főkapitány Úr!

 

A Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete hódmezővásárhelyi RK. dolgozóinak nevében ezúton is megköszönve eddigi fáradozásait a szakszervezet és a munkáltató közötti általunk korrektnek minősíthető együttműködés területén, engedje meg, hogy jelen levelünkben egy újabb rendezetlen és az érintett munkavállalók érdekeit is sértő állapot rendezésének szándékával forduljunk Főkapitány Úrhoz.

A hódmezővásárhelyi kapitányságon egy 3 szintes épület. 60 irodahelyiség, 16 WC., 1 tusoló, 4 helyiségből álló öltöző, kondi terem, 4 raktárhelyiség, 1 konyha, 1 úgynevezett tanterem helyiség van. Ehhez tartozik még legalább 100 ablak, lépcsőház.

Információink szerint egy fő közalkalmazott munkavállaló egy ideje egy személyben látja el a Hódmezővásárhelyi rendőrkapitányság épületének takarítását. Korábban ezt a munkát 3 fő végezte, majd létszámcsökkentés révén 2 fő státusz maradt erre a munkakörre, amelyet Kapitányságvezető Úr a TMRSZ álláspontját akceptálva az érintett dolgozók vonatkozásában 7. 500,-Ft/hó plusz díjazással ellentételezett. Jelenleg azonban nevezett személy munkája jelentősen megnehezült azáltal, hogy feladata megduplázódott.

Ennyi helyiséget képtelenség folyamatosan tisztántartani 1 főnek. Aggaszó a szociális helyiségek higiéniája is, még akkor is, ha a kollegáink az irodákban igyekeznek megóvni a rendet, de a sok WC, tusoló tisztántartása is időigényes. Becsületére legyen mondva, a munkatársnőnk még állja a sarat, hétvégeken igyekszik „nagytakarítást” végezni, de ezt tartósan egy ember nem bírhatja.

Bízunk abban, hogy az Ön hathatós közreműködésével hamarosan munkatársakat kap maga mellé, hiszen a vonatkozó jogszabályok ezt meg is követelik.

Álláspontunk szerint a kapitányság épületének tisztántartása a dolgozók megfelelő tisztaságú munkahelyen tartózkodásának egyik alapvető kritériuma, és ennek hiánya adott esetben valószínűleg – hosszútávon pedig szinte biztosan – a szakmai munka rovására is mehet. Rendkívül fontos továbbá, hogy a kapitányság épületében különböző okokból megforduló állampolgárok véleményalkotására milyen hatással vannak az ott tapasztaltak is, például az épület tisztasága vonatkozásában.

Azonban tény az is, hogy a jelenlegi munkamennyiséget egyszemélyben csak jelentős többletmunka ráfordítással tudja ellátni a kolleganőnk és a feladat nagysága miatt hosszútávon bizonyosan nem is maradéktalan hatékonysággal, amely a munkavállaló hozzáállásától független objektív körülmény jelen esetben.

Tisztelettel arra kérjük a főkapitányság-vezető Urat, hogy e közalkalmazott takarítónő odaadó és rendkívüli erőkifejtést, megkívánó munkavégzését, mind a Kjt. 24.§ (1) bekezdésére tekintettel, mind az Mt. 83/A (7) bekezdésére tekintettel helyettesítési díj folyósításával elismerni szíveskedjen. Álláspontunk szerint a maradéktalan minőségű feladatellátás esetén elfogadható helyettesítési díj a hiányzó dolgozó havi bérének kb 75-100%-ának nevezett közalkalmazott részére történő számfejtése helyettesítési díjként visszamenőlegesen is mindaddig, amíg újabb dolgozók felvételével nem rendeződik a helyzet.

Bízunk abban, hogy a felvetett problémát főkapitány Úr is valós problémának értékeli és törekedni fog a helyzet haladéktalan és a felek számára megnyugtató rendezésére. Megjegyezve azt is, hogy a hódmezővásárhelyi tagszervezetünk több alkalommal eljárt ez ügyben ez idáig sikertelenül.

Álláspontunk szerint felvetésünk jogossága vitathatatlan, ezért nyomatékkal felkérjük főkapitány urat, hogy a hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon lévő tarthatatlan állapot rendezésére intézkedni szíveskedjék!

Az ügyben tett intézkedéseiről várjuk megtisztelő válaszát!

 

Szekszárd/Budapest, 2008. 02. 27.

 

Tisztelettel:

                                                            Szima Judit

főtitkár