- TMRSZ – Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete - https://tmrsz.hu -

Kifogást emeltünk a PMRFK-n

Kifogást emeltünk a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság gazdasági igazgatójának állásfoglalásával szemben. A benyújtott kifogásunk végén az ominózusos “állásfoglalás” is elérhető.

Szám: P-1/2008.

Rendőr- főkapitányság

Vezetőjének

Budapest

 

Tisztelt Főkapitány Úr!

 

A Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete (székh.: 7100 Szekszárd, Tanya u. 4.) a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság gazdasági igazgatójának Orovecz Zsolt r. alezredes úrnak a 2008. február 19-én kelt 440-1370/420-2008. számú átiratában („állásfoglalásában”) foglaltak alapján a Hszt. 31.§. (1) -ában foglaltak alapján jogellenes intézkedése miatt ezúton

k i f o g á s t

nyújt be, és erre tekintettel kérjük, hogy – figyelemmel a Hszt. 31.§ (5) bekezdésében, továbbá az Alkotmánybíróság 60/1992. (XI. 17.) AB határozatában foglaltakra is – az állásfoglalásban meghatározott kötelező jellegű iránymutatást és ennek alapján a jelentéstételi kötelezettség felterjesztését azonnali hatállyal függessze fel!

I n d o k o l á s :

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság gazdasági igazgatójának fenti levélben megfogalmazott állásfoglalása egy lényeges dologban a hatályos jogszabályi és belső normákban megfogalmazottakkal ellentétes, azaz téves jogértelmezést tartalmaz.

Értékeljük a gazdasági igazgató úr arra vonatkozó erőfeszítéseit, hogy a megye területén a munkaidő nyilvántartások, elszámolások és az ezzel kapcsolatos bérszámfejtések során egységes gyakorlat alakuljon ki. Mi magunk is erre törekszünk, de ennek során csak a különböző szintű normákban megfogalmazott rendelkezésekkel összhangban lévő állásfoglalások kiadását helyeseljük.

Jelen esetben gazdasági igazgató úr lényeges dologban téves jogértelmezést tanúsított állásfoglalásában és kötelezte – jelentéstételi kötelezettségre való felszólítással(!) – a téves állásfoglalásnak megfelelő gyakorlat alkalmazására a PMRFK

– bűnügyi igazgatóját,
– rendészeti igazgatóját,
– hivatalvezetőjét,
– ellenőrzési szolgálata vezetőjét,
– humánigazgatási szolgálata vezetőjét,
– valamennyi rendőrkapitányság vezetőjét,
– és a központi osztályok vezetőit.

Álláspontunk szerint már önmagában az aggályos, hogy saját hatáskörben egy alezredes rendfokozatú igazgató más – mind rangidő, mind beosztás vonatkozásában – vele egy szinten lévő vezetőktől, illetve feltételezhetően a hatályos PMRFK SzMSz szerint az alárendeltségébe nem tartozó rendőri vezetőktől jelentéstételi „kötelezettséget” vár el, számukra feladatot határoz meg.

Ennek további minősítését nem kívánjuk elvégezni, azt feltételezhetően majd megteszik maguk a jelentéstételre kötelezett vezetők, illetve esetlegesen Főkapitány Úr, de ezt mindenképpen említésre méltó momentumnak tartjuk az „állásfoglalás” jogi értékelése előtt.

Kifogásunk tárgya, hogy gazdasági igazgató úr teljesen tévesen értelmezi a 17/2005. ORFK utasítás havi szolgálatteljesítési idő megállapítására vonatkozó rendelkezéseit a váltásos, illetve vezényléses szolgálati időrendszerben dolgozók hátrányára. Az Mt. 125.§ (3) bekezdése szerinti napok nyilvánvalóan munkaszüneti napok. Ezeken a napokon a hivatali munkarendben dolgozó személyek munkát nem végeznek jellemzően. Tehát ezeken a napokon nincs munkavégzés jellemzően a hivatali rendben dolgozók körében.

Az ORFK utasítás 22.pontja a váltásos munkarendben dolgozók szolgálatteljesítési idejét határozza meg, mely szerint: „A szolgálatteljesítési időt havi, maximum kettő havi keretben határozom meg, melynek meg kell egyeznie az adott időszak munkanapjai számának és a napi 8 órás munkaidőnek a szorzatával.”.

Álláspontunk szerint nem kell különösebb jogi végzettség, vagy rátermettség, hanem csupán józan paraszti ész ahhoz, hogy e rendelkezés alapján egyértelműen el lehessen dönteni, hogy a váltásos, illetve vezényléses szolgálati időrendszerben dolgozók (Ut. 15. pontja) esetében egy hónapban hány órában kell meghatározni a havi munkaidő-keretet.

Gazdasági igazgató úr ezzel kapcsolatban nyilvánvalóan téves állásfoglalást adott ki, ugyanis 2008. január hónapban a köztudomásúan munkaszüneti napnak nyilvánított január 1-jét – sajátos (számunkra kissé érthetetlen) jogértelmezésről tanúbizonyságot téve – munkanapnak számította, hiszen, mint ahogy azt levele is tanúsítja, 2008. január hónapra 23 nap hivatali munkanapot vél jogosnak figyelembe venni és így a havi munkaidő-keretet a törvényes 176 óra helyett jogsértő és önkényes jogértelmezésről tanúbizonyságot téve 184 órában „állapítja” meg.

Tisztelettel kérjük Főkapitány Urat, hogy kifogásunknak való helyt adás mellett „kármentő” jelleggel intézkedni szíveskedjék az állásfoglalásban foglalt ezen kitételt egy főkapitányi körlevélben foglalt tájékoztatással soron kívül hatálytalanítani, hiszen gazdasági igazgató úr ténykedése miatt előfordulhat, hogy a dolgozók 176 órán felül teljesített további 8 óra munkavégzését (amely lehetett bármely napon) nem túlszolgálatként veszi figyelembe a munkáltató a bérszámfejtés során. Ez minden egyes váltásban, vagy vezénylésben dolgozó személy esetében lényegében egy napra eső távolléti díj jogsértő elvonását jelenti, amely – figyelembe véve a PMRFK váltásban dolgozó személyi állományának a létszámát – több millió forintos nagyságrendű jogosulatlan illetmény visszatartást valósítana meg.

Bízunk abban, hogy gazdasági igazgató úr is elismeri ezen tévedését, belátja, hogy álláspontja nyilvánvalóan tarthatatlan, és a kifogásunknak való helyt adás esetén részünkről az ügyet lezártnak tudjuk tekinteni. Amennyiben kifogásunkban foglaltakkal nem ért egyet Főkapitány Úr, sajnálattal, de kénytelenek leszünk azt vélelmezni, hogy a gazdasági igazgató úr ezen jogsértő állásfoglalásának az eredeti célja éppen ennek az összegnek a visszatartása, amely viszont már nem munkajogi kategóriát képező munkáltatói ténykedésnek minősül.

Fentiek alapján tisztelettel kérjük a kifogásunknak való helyt adást, és a pénzügyi szervek felé a szükséges tájékoztatást (utasítást) megadni szíveskedjen, hogy a váltásban dolgozó több száz (ezres nagyságrendű?) rendőrségi dolgozó jogos járandóságához időben hozzájuthasson!

Amennyiben Ön a kifogással nem ért egyet a Hszt. 31.§.(4) bekezdésére figyelemmel egyeztetésnek van helye, melyet a kifogás benyújtásától számított 3 munkanapon belül, azaz 2008. 03.04.-ig meg kell kezdeni.

 

Szekszárd/Budapest,2008.02.28.

 

Tisztelettel:

 

Szima Judit főtitkár

 

 

 

A kifogás tárgyát képező állásfoglalás letöltése