Forrás: Magyar Nemzet
Szolgálati visszaélés bűncselekményével gyanúsította meg a Budapesti Katonai Ügyészség Gergényi Pétert – tudta meg lapunk. Értesülésünk szerint a volt budapesti rendőrfőkapitányt szerdán két másik volt rendőri vezetővel együtt hallgatták ki gyanúsítottként.
Ács Tibor, a katonai ügyészség szóvivője nem cáfolta, de nem is erősítette meg, hogy a három gyanúsított egyike Gergényi lenne, és a másik két gyanúsított kilétét sem fedte fel a személyiségi jogok védelmére hivatkozva. Közölte, hogy az egyik volt rendőri vezetőt hat rendbeli, két egykori kollégáját pedig egy-egy rendbeli szolgálati visszaélés vétségével gyanúsítják.
A szóvivő hozzátette: mindhárman panasszal éltek a gyanúsítás ellen, így a Katonai Főügyészség vizsgálja majd ki, hogy alapos volt-e ez a nyomozati lépés. Bár információink szerint a nyomozás határideje ma jár le, a Budapesti Katonai Ügyészség addig nem emelhet vádat, amíg felettes szerve el nem bírálja a panaszt.
Gergényi ellen egy állásából elbocsátott rendőr, Rónyai Péter tett feljelentést még tavaly májusban. Az ügy előzménye, hogy a BRFK akciócsoportjának főtörzszászlósát súlyos testi sértés gyanújával büntetőeljárás alá vonták 2003 novemberében, és ezzel egyidejűleg a rendőrség belső vizsgálatot indított ellene. Az etikai bizottság úgy határozott, hogy Rónyai méltatlanná vált a hivatásos szolgálatra, ezért három héttel később leszerelték. Azonban a munkaügyi bíróság 2006. november 10-én jogerősen úgy döntött, hogy Rónyai Pétert jogellenesen bocsátották el, és azt csak azután tehették volna meg, hogy a bíróság jogerősen elmarasztalja őt a súlyos testi sértés miatt.
Ehhez képest Rónyait nemhogy nem marasztalták el, hanem 2007 januárjában jogerősen fölmentették a vád alól. A Gergényi Péter vezette BRFK fél évig nem vett tudomást a munkaügyi bíróság jogerős ítéletéről, és Rónyait nem helyezte vissza az állományba. Tavaly május 23-án végül visszavették, de egy nappal később indokolás nélkül áthelyezték fogdaőrnek, amelyért mintegy 30 ezer forinttal kevesebb fizetség jár. A BRFK akciócsoportjának korábbi járőrvezetője lapunknak elmondta: ezt az intézkedést megalázónak és méltatlannak ítélte, ezért feljelentette Gergényi Pétert. Azonban Rónyai mellett hét másik rendőrrel is hasonló stílusban jártak el Gergényiék: a munkaügyi bíróság jogerős ítéletét sokáig semmibe vették, majd miután visszavették, egyből le is fokozták őket, méghozzá indokolás nélkül. A Budapesti Katonai Ügyészség a nyolc rendőr ügyét összevonta.
Megkerestük az ügyben Gergényi jogi képviselőjét, Gulyás Gábort, aki nem kívánta kommentálni a volt főrendőr meggyanúsítását, mondván: jogerősen még semmi sincs elbírálva.
A büntető törvénykönyv szerint szolgálati visszaélés vétségét követi el, aki azért, hogy jogtalan hátrányt okozzon vagy szerezzen, visszaél a hatalmával vagy a helyzetével. Ezt a bűncselekményt akár két évig terjedő szabadságvesztéssel is büntetheti a bíróság. Az ügy pikantériája, hogy a megalázó és bűncselekménygyanús áthelyezés előtt pár nappal, május 20-án cserélte le a teljes rendőri felső vezetést Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, és Gergényi is a „tisztítótűz” áldozata lett, de csak május 31-i hatállyal. Az ominózus intézkedéseket éppen az utolsó napjaiban hozta meg az azóta már nyugdíjba vonult főrendőr. Az új budapesti főkapitány, Tóth Gábor első intézkedéseinek egyikeként hatályon kívül helyezte elődje intézkedését, és Rónyait visszahelyezte a BRFK akciócsoportjához.
Gergényinek nem ez volt az egyetlen gyanús ügye. Botrányt kavart az a szerződés is, amelyet Gergényiék a rendőrségi objektumok védelmére kötöttek a kiváló szocialista kapcsolatokkal rendelkező volt budapesti főkapitány, Bodrácska János cégével, a Reál Véd-Delta Kft.-vel. A két évre szóló megállapodás évi mintegy kétszázmillió forintos bevételt jelentett volna Bodrácska cégének, de miután lapunk beszámolt a botrányos ügyletről, a felek „közös megegyezéssel” szerződést bontottak.
A sokak által csak Vasprefektusként emlegetett Gergényi volt az egyik fő felelőse a 2006. őszi véres rendőri akcióknak – legalábbis a különböző szakértői jelentések és a rendőrség belső vizsgálatai szerint is.
Pilhál Tamás