Összefoglaló a határőrség és rendőrség integrációja során a dolgozókat érintő változásokról, avagy mit tudunk és mit nem!
A TMRSZ tájékoztatja tagságát és a rendőrségi, határőrségi dolgozókat, hogy a rendőrség határőrség integrációjával kapcsolatosan 2007.08.19-én megkérte a közérdekű adatokra való hivatkozással a vezetői értekezletek jegyzőkönyveit, mivel semmiféle információval szakszervezetünk nem rendelkezett, a dolgozókat érdemben a mai napig nem tájékoztatták.
Dr. Dobozi József r. ddtb. az ORFK. Integrációs Munkabizottság Vezetője arról tájékoztatta szervezetünket, hogy azt 10 évig titkosították, azt nem adják ki. Ezzel egyidejűleg a főtitkárnak személyes találkozón tájékoztatást adnak az integráció menetéről. (megkeresés és válasz az ORFK. dokumentumoknál)
Ezt követően a TMRSZ a Nemzeti Nyomozó Iroda és a Köztársasági ezred kivételével 2007. 09.24-én az ORFK-t is beleértve az alábbi kérdéseket tette fel minden megyei főkapitánynak:
„A határőrség és rendőrség integrációja kapcsán – figyelemmel az esetleges létszámleépítések során történő érdekképviseleti szervek felé történő tájékoztatási kötelezettségükre – kérem szíves tájékoztatását, hogy az átszervezések okán hány fő elbocsátását tervezik, azok mely területekről valósulnak meg. Kérem tájékoztatását ezzel párhuzamosan arról is, hogy hány fő határőr került át a rendőrségre, mely területekre, illetve még hány fő felvételét tervezik, szintén milyen területekre.
Kérem tájékoztatást arra vonatkozóan is, hogy a határőrök átképzését milyen formában és mikor oldják meg, mivel az átvételek nagy leterheltséget fognak jelenteni a rendőri állománynak a képzetlenségük okán. Kérem tájékoztatását, hogy az ORFK. milyen instrukciókkal látta el megyéjét.
Adatkérésünk közérdekűnek minősül.”
Íme a 22 szervezet közül az eddig beérkezett válaszok a dokumentumok között a megyéknél olvashatóak.
Eddig 2007. 10.01-ig válaszolt:
- 1. Hajdú Bihar megye
2. Győr Moson Sopron megye
3. Csongrád megye
4. Borsod Abaúj Zemplén megye
5. Baranya megye
6. Somogy megye
7. illetve Tolna megye
A válaszok önmagukért beszélnek.
Szekszárd/Budapest, 2007.10.02.
TMRSZ Vezetősége