Járvány? – hygienes feltételek hiánya? – ételmérgezés?

A határt védő baranyai csapatszolgálati  századból – információink szerint –  Bács-Kiskun megyében szolgálatot teljesítők közül 21 fő van a szálláshelyük elkülönített részén, amit betegségük miatt nem hagyhatnak el, a munkáltató tájékoztatása szerint  lassan 3 napja.

Hazánkat védő rendőreink állapotáról való érdeklődésünkre a munkáltató arról tájékoztatott minket, hogy a betegek orvosi felügyelet mellett, társaiktól elkülönítetten diétára fogva gyógyulnak. Ennek a közlésnek ellentmond, hogy információink szerint csak  a  hányás- hasmenéses állapot  kezdetekor volt jelen orvos, azóta mindössze telefonon, azaz távgyógyítással történik az elkülönítettek kezelése.

 Joggal vetődik fel a kérdés bennünk. Ilyen ellátást érdemelnek a hazánkat védők ha megbetegszenek a határon? Ez az orvos távolból fel tud állítani diagnózist, s így gyógyítani is tud? Ha nem szükséges az orvosi felügyelet, de mégnem gyógyultak az emberek napokon keresztül miért kell őket a szálláshelyen tartani? Miért nem engedik őket haza, ahol könnyebben orvos szeme elé kerülhetnének?

A megbetegedések kezdetén a helyszínre érkező doktornő, háziorvos azt közölte a kollégákkal, hogy calicivírus ütötte fel a fejét. A munkáltató tájékoztatása szerint 3 fő a Kiskunhalasi kórházban van állítólagosan  gastroenteritis AC, azaz akkut gyomorbélhuruttal, azaz calici járvány van vélhetően.

A munkáltató közlése szerint 6 főt hazaengedtek a családjukhoz.  Az eddig rendelkezésünkre álló adatok alapján tulajdonképpen közel 50%-os a megbetegedés a század tagjai között, melynek tényleges okáról a kollégák nem rendelkeznek megfelelő információkkal. Beszélnek állítólag   ételmérgezésről is, de ténylegeset senki nem tud.

Azt a tájékoztatást kaptuk a helyszínről, hogy a tömeges megbetegedés óta naponta három alkalommal is takarítanak , a fertőtlenítő szaga az egész területen érezhető.  A körülmények nem a legideálisabbak, információink szerint kb 10-11 m2-en 4 fő van elszállásolva, van olyan kolléga, akinek gerincével vannak gondok, de őt sem engedték haza. Illetve vannak olyan kollégák, akiket a határra küldenek ki szolgálatot ellátni, holott csak nemrég estek át a még senki által pontosan meg nem állapított beteg állapoton, viszont arról nincs információ, hogy azokról, akik állítólag jobban vannak a „távgyógyító” állapította-e meg a szolgálatra képes állapotot, vagy ki döntött róla, hogy mehetnek ezek az emberek a sárba-vízbe.

A TMRSZ kérdésére a  munkáltató azt a tájékoztatást adta, hogy az érintett hatóságokat tájékoztatták.

Szakszervezetünk álláspontja az, hogy a 3 főnél több megbetegedés esetén azonnali vizsgálat elrendelésének lett volna helye a magyar állampolgárok tájékoztatásával egyidejűleg, hiszen jelen pillanatban sem tudni egyértelműen, hogy járványról,  hygienes feltételek hiánya okán kialakult fertőzésről, avagy ételmérgezésről van szó.

Az tény, hogy a megbetegedés egy adott területen tömegesnek nevezhető.

TMRSZ