Hír – II. fokon a koholt ügy

A Tettrekész rendőrszakszervezet vezetőjét első fokon három évre ítélték sikkasztás és költségvetési csalás miatt. Szerinte az eljárás koncepciózus, politikai megrendelésre akarják ellehetetleníteni őt és a több mint hétezer rendőrt tömörítő szervezetet – írja a Népszabadság.

szima-judit-politikai-fogolyCsütörtökön a Zalaegerszegi Törvényszéken elkezdődik a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezet (TMRSZ) főtitkára, Szima Judit ellen folyó büntetőper másodfokú tárgyalása. Szimát 2015-ben a Szekszárdi Járásbíróság bűnösnek találta sikkasztásban és költségvetési csalásban, és ezért 3 év börtönre ítélte. A főtitkár az első fokú bíróság szerint szabálytalanul számolta el saját és két társa utazási költségeit, emellett a szakszervezettel bővíttette és újíttatta fel szekszárdi házát. Ezzel Szima 22 milliós kárt okozott, így mellékbüntetésként ugyanilyen mértékű vagyonelkobzást is kiróttak rá, valamint 4 évre eltiltották őt a közügyektől. Szima kilenc vádlott-társa közül egyet felmentettek, egyet felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek, egyet próbára bocsátottak, a többiek megrovásban vagy pénzbírságban részesültek.

Az ítélet ellen a főtitkár és több vádlott fellebbezett, ezért az ügy immár a másodfokú bíróságnak ad munkát. Szima ártatlannak vallja magát, szerinte az eljárás hemzseg a jogtalanságoktól, és a Szekszárdon megszületett ítélet törvénytelenül beszerzett bizonyítékokra, hamis szakértői véleményre és hibás következtetésekre épül. A főtitkár azt is beszédes adatnak véli, hogy 8600 oldalnyi bizonyíték eltűnt az eljárás során. Szima állítja, hogy a terhére rótt kilométer elszámolás szabályos volt, amiképp házbővítés finanszírozása is, hisz a TMRSZ azért állta ennek költségét, mert a szakszervezet irodája az ő házában működött. A TMRSZ és Szima olyan szerződést kötött, hogy a munkák költségét a szakszervezet lelakhatja. Ez a bérlői jogviszony jelenleg is tart, a TMRSZ nem bontotta fel az előnyösnek gondolt megállapodást a nyomozás és az elsőfokú bíróság elmarasztaló verdiktjének hatására, így érthetetlen, hogy milyen törvénytelenséget lát ebben a bíróság, mondja Szima. A TMRSZ jelenleg havonta 80 ezer forintnyi ki nem fizetett bérrel lakja le a felújítás 16 milliós kiadását, Szima Judit a pedig adót fizet a bérleti díj után.

A TMRSZ főtitkára úgy fogalmaz, hogy az ügyészség politikai megrendelésre indított ellene nyomozást, a bíróság pedig folytatta a koncepciózus eljárást. A politikai vezetés Szima szerint tart a TRMSZ-től, mivel ez a szakszervezet képviseli a legkövetkezetesebben a rendőrök érdekvédelmét. Emlékezetes, hogy 2011 június 2-án a parlament előtt tüntető TMRSZ a rendvédelmi dolgozókat sújtó alkotmánymódosítási tervezetről szeretett volna vitázni Orbán Viktorral, ám a szervezet delegációját nem engedték be T. Házba. Másnap a TMRSZ irodájában házkutatást tartottak, és őrizetbe vették a főtitkárt. Szima Judit azóta is ismétli, hogy a hatalom a TMRSZ-t és a rendőröket akarja – rajta keresztül – megfélemlíteni. A rendőrség 45 ezer dolgozója közül több mint 7 ezren kötődnek a TMRSZ-hez, és ez a legtámogatottabb érdekképviselete a rendvédelmi dolgozóknak.

Szima Juditról tudni kell még, hogy miután nagyobb megbecsülést követelt a „kisrendőröknek” és a 2006-os rendőri túlkapásokért elnézést kért, 2010-ben bujtogatásért elítélték és lefokozták alezredesi rangjából. Ezt követően egészségi okokból leszereltette magát, és 31 évi szolgálat után távozott a testülettől. Azóta szakszervezeti vezető.

Forrás: http://balmix.transform.hu/index.php?page=https%3A%2F%2Fszakszervezetek.hu%2Fhirek%2F7086-ujra-birosag-elott-a-tettrekesz-magyar-rendorseg-szakszervezet-vezetoje