Pernyerés akciópótlékban – B.A.Z. megye

rendorsege13534176236570A Miskolci Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság  ítéletében kötelezte a Borsod- Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr főkapitányságot, mint alperest, hogy fizessen meg tagunknak 2013. február 02-től 2015. június 30-ig terjedő időre bruttó 666.711.- (hatszázhatvanhatezer-hétszáztizenegy) forint akció szolgálati pótlékot a 2014. november 1-től számított Ptk. szerinti törvényes kamatokkal együtt.

Tagunk körzeti megbízott beosztásban teljesített szolgálatot, 2013. február 02. napjától 2013. június 30. napjáig terjedő időben 3450 óra időtartamban vett részt az Országos Rendőr-főkapitányság  és a Borsod- Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság által elrendelt országos és területi akciókban.

A fokozott ellenőrzések során alapos, részletes ellenőrzést, átvizsgálást, okmányok szokásosnál szélesebb körű, teljesebb ellenőrzését, más eszközök igénybevételét, gépjárművek teljes mértékű átvizsgálását hajtották végre, amelyeket beszámoló lapokon kellett rögzíteniük.

Tagunk 2016. február 1. napján előterjesztett szolgálati panasza 2016. március 1. és március 3. napján első és másodfokon is elutasításra kerültek. A tagünk ügyében ezt követően – törvényes határidőn belül – kereseti kérelmekkel fordult a TMRSZ a Miskolci Közigazgatási és Munkaügyi Bírósághoz.

Keresetünknek helyt adó ítéletében a bíróság rámutatott arra, hogy az intézkedési tervek tartalmából egyértelműen megállapítható, hogy az állomány tagjaitól a tervek végrehajtása során többletfeladat végrehajtását is elvárták, mint például a lakosság szubjektív biztonságérzetét leginkább javító, prevenciót előtérbe helyező intézkedések (LSZBP); motorkerékpárosok, kerékpárosok és gyalogosok közlekedésbiztonságának javítása; EU-ba irányuló illegális migráció útvonalának rendszeres, visszatérő ellenőrzése; az illegális migráció elleni szürőháló működtetése; prostitúció visszaszorítása; egy nyomon haladó járművek fokozott ellenőrzése; stb. Így nem a munkaköri leírásában szereplő általános rendőri feladatokat látta el tagunk a napi rutinnak megfelelően, hanem egy felsőbb szinten, végrehajtási intézkedéssel és tervvel elrendelt szolgálati feladatot.

Az ítélet nem jogerős!

TMRSZ