Tűzoltók a Tettrekészeknél!

gal_35669_origAz elmúlt időszakban a TMRSZ bátor és következetes helytállása eredményeképpen a Tettrekészekhez a rendőrökön, közalkalmazottakon, köztisztviselőkön stb. kívül több tűzoltó is csatlakozott, illetve folyamatosan csatlakozik. Az egyik régióban már tagszervezetet is alakítottak – melyre mind a hatályos jogszabályok, mind szakszervezetünk Alapszabálya szerint lehetőség van – , és kinyilvánították, hogy egymás segítését, támogatását tartják elsődlegesnek szakszervezeti tevékenységük, tagságuk során.

A szakszervezetünk szeretettel köszönti a tűzoltókat, mint új tagjait, illetve a megválasztott tisztségviselőiket a következő Erdélyi Ernő verséből származó idézettel :.

„Csodálatos névtelen vezérek,
Akiről szól hódoló szavam,
Vitézségük egy-egy hősi ének,
Lobogójuk szent, mocsoktalan.
Ezeréves nagy történetünknek,
Legszebb lapján van a nevetek,
Hozsannával, magasztaló szóval
Tűzoltóság! én köszöntelek.”

Tisztelet és hála minden,unnamed

tűzoltónak

mentősnek

katonának

rendőrnek

mindenkinek akik hazánkat szolgálják!

TMRSZ