Egyfajta kr-es szendvics … új fejlemények

Balog János Tamás r. alezredest, a Rendőrség Munkavédelmi főfelügyelő csak levélben hajlandó a szakszervezettel kommunikálni?

day_793__evil_sandwich_by_cryptid_creations-d8f06xsA mai napon a TMRSZ Főtitkára telefonon felhívta Balog János Tamás r. alezredest, a Rendőrség Munkavédelmi főfelügyelőjét, közegészségügyi-járványügyi főfelügyelő-helyettesét, a célból, hogy a határon lévő kollégák élelmezési helyzetéről tájékozódjon, figyelemmel arra, hogy az ott szolgálatot teljesítők jelzéssel éltek a szakszervezet felé: hónapok óta ugyanazt a hideg élelmet kapják, úgynevezett KR-es szendvicset, amelyet már képtelenek elfogyasztani. Ennek okán az élelmezési szabályzatot szerette volna megkérni a Főtitkár asszony, ám Balog János Tamás r. alezredes úr közölte, hogy a kérdéseit csak írásban teheti fel.

Úgy látjuk az ORFK-s Munkavédelmi főfelügyelőt valaki(k) törvényen kívülivé minősítették, merthogy rá az együttműködési kötelezettség nem vonatkozik.  Ha a szakszervezettel egy napon együtt tartanak majd ellenőrzést, akkor majd táviratoznak?

Aki tudja, hogy pontosan mit tartalmaz a KR-es szendvics (amely információt kollégáinktól nem sikerült beszereznünk), kérjük, hogy írja meg a tmrsz@interware.hu e-mail címre.

Köszönjük.

MOST ÉRKEZETT:

A KR-s szendvicseket fagyasztva szállítják a helyszínre. Ott történik a felmelegítésük, melynek okán az állaguk is kétségesség teszi hosszú távon történő fogyasztásukat. Olyan is előfordult, hogy 40 fokos melegben rántott húst adtak majonézzel: köztudomású, hogy utóbbi problémát okozhat, ha nem megfelelően tárolják, pláne hőségben.

MOST ÉRKEZETT 2016.07.06:

Úgy tűnik, vége (legalábbis a mai napra) az idáig ismeretlen összetevőkkel rendelkező szendvics rémuralmának, ma már friss kiflit, kolbászt és paprikát kaptak reggelire a határon szolgáló kollégák. Még ennek is örülni tudunk, habár szégyen, hogy ezért szólni kellett a szakszervezetnek, hogy történjen valami emberséges intézkedés is.