A rendőrség továbbra sem fogadja el az adományokat

Hiába minden…..…

Az ORFK Gazdasági Főigazgatósága szerint nem megalapozott az adományok elfogadhatóságára irányuló indítványunk

Étel a kukábanAhogy korábban tájékoztattunk titeket (http://www.tmrsz.hu/2015/09/25/a-honvedseg-megkoszonte-a-rendorseg-kukaba-dobta/), szakszervezetünk javaslattal élt az Országos Rendőr-főkapitányság Gazdasági Főigazgatója felé – és a soros RÉT ülésen is felvetettük – hogy kerüljön kidolgozásra részükről a rendőrség számára juttatott civil adományok elfogadhatóságának módja annak érdekében, hogy a jelenlegi egyáltalán nem rugalmas szabályozás mellett jogszerűen lehessen elfogadni a humanitás jegyében átnyújtott – egyébként pedig gyors, gyakorlatias és célszerű – civil segítséget.

Kovács István r.vezérőrnagy ORFK. Gazdasági Főigazgató, ORFK Vezető-helyettes úr válasza megérkezett hozzánk (Itt olvashatjátok), melyben közölte, hogy a felajánlott adományok elfogadásának rendjére a vonatkozó BM utasítás szabályai az irányadók. Eszerint a magánszemélyektől származó adományok elfogadása a Belügyminiszter gazdasági helyettes államtitkárának hatásköre, és engedélyének hiányában a rendőrök ellátására átadott adományok nem képezhetik a Rendőrség tulajdonát, így indítványunk jogi szempontból sem megalapozott. Ezen túl pedig az ORFK Humánigazgatási Szolgálat Egészségügyi Szakirányító és Hatósági Főosztály által meghatározott közegészségügyi szabályoknak is meg kell felelnie az élelmiszeradományok elfogadása.

A TMRSZ viszontválaszát megadta, nem rejtettük véka alá a mi véleményünket sem, és viszontválaszunkat megküldtük az  ORFK. Gazdasági Főigazgató, ORFK Vezető-helyettesének Kovács István r.vezérőrnagy úrnak.

Viszontválaszunkat ide kattintva olvashatjátok.

TMRSZ