A Honvédség megköszönte, a Rendőrség kukába dobta…

rendőrök-migránsokÖrömmel tapasztaltuk, hogy az állampolgárok tevékenyen segítik – segítenék – a migrációs területeken szolgálatot teljesítő rendőröket, készséggel gyűjtik adományaikat, hogy ezzel is kifejezzék elismerésüket és együttérzésüket. Példamutató az összefogás és a társadalom részéről érkező megbecsültség, bizalom a nehéz munkát végző rendőreink felé, amit bizony jó szívvel kell(ene) fogadni, főleg az utóbbi időben kialakult negatív megítélésük miatt.

Üröm vegyült azonban az örömünkbe, mert az állampolgárok, civil szervezetek részéről érkezett visszajelzések szerint az általuk adományozott élelmiszerek és egyéb támogatások a kukába kerültek, és megbántva érzik magukat az emberek, amiért a segítő szándékuk hiábavalónak bizonyul.

Ennek okán már a Rendőri Érdekegyeztető Tárgyaláson is szót emeltünk, majd újabb sérelemről tudomást szerezve ismét megkerestük az Országos Rendőr-főkapitányság gazdasági főigazgatóját, Kovács István dandártábornok urat, és kértük a vizsgálatát, intézkedését.

Véleményünk szerint ugyanis – melyet egyebek mellett Szima Judit főtitkár asszony a soros RÉT ülésen is hangsúlyozott – a munkáltatónak ki kellene dolgoznia az adományok elfogadásának megfelelő módját, hiszen ezek eltékozolása, szemétbe öntése nem elfogadható, és felvetődhet akár fegyelmi és/vagy büntetőjogi felelősség is.

Az állományról történő gondoskodás parancsnoki feladat, amit elismerten végeznek ugyan, de beleférhetne egy köszönetnyilvánítás is, ahogy az a Honvédelmi Minisztérium részéről történt (http://www.kormany.hu/hu/honvedelmi-miniszterium/hirek/koszonetnyilvanitas )

A gazdasági főigazgatónak küldött levelünket itt olvashatjátok.

TMRSZ