A vádpontok kapcsán kifejtett utolsó szó jogán elmondottak során szót ejtett a TMRSZ meghurcolt főtitkára arról is összefoglaló jelleggel, amely a Kaposvári Nyomozó Ügyészség, a Somogy Megyei Főügyészség és a Legfőbb Ügyészség sorozatos jogsértő eljárását sorolta fel.

Senki ne hitetlenkedjen az ismertetésben közöltek kapcsán, hogy ilyen nem történhet meg a dr. Polt Péter vezette ügyészség részéről. Megtörténhet és megtörtént. Szürreálisnak hat, de a valóság még a szürreális képzeletet is felülmúlta ebben az eljárásban, amit a magyar ügyészség érintett ügyészei elkövettek.

Az emiatt tett kizárási indítványát Szima Juditnak elutasították, majd az ismételt ügyészi hivatali visszaélés kapcsán újból bejelentett ismételt kizárási indítványa elutasítása mellé 100 ezer forintra még meg is bírságolták.

Bizony, ez jogszerű volt, mert a magyar büntető eljárásjog olyan, hogy a terhelt megindokolt, tényekkel, közokirattal bizonyított ügyészi túlkapását gyakorlatilag nem lehet ismételten szóvá tenni a magyar eljárásjog szerint, mert a magyar Be. deklarált „fegyveregyenlőségi elve” lényegében nem létezik, csak szavakban.

Azok az „egyenlő felek”, ahol a kiszolgáltatott, koholt információk alapján előzetes letartóztatásban lévő terhelt „szólni merészel”, hogy szerinte nem pártatlan és nem tárgyilagos az eljáró hatóság eljárása, ott a börtönben tartás mellett még pénzbüntetést is kirónak rá, és gondosan ügyelnek is annak mielőbbi végrehajtására.

Ez csak egy a sorozatos ügyészi túlkapások sorában és ez az egy még jogszerű is a büntető eljárásjog rendelkezése szerint. Nem úgy a többi. Sorozatosan jelezte a főtitkár és a védelme is, hogy olyan mértékű ügyészi visszaélések történnek folyamatosan az ügyben, amelyek bőven kimerítik a hivatali visszaélés, a közokirat-hamisítás büntetőjogi tényállását az érintett (eljáró) ügyészek terhére, amelyek jogállamban elvileg megengedhetetlenek.

Nem úgy 2015-ben Magyarországon. Az ügyben eljárt ügyészekre csupán formálisan vonatkoznak a törvényi rendelkezések. Az ellenük tett a Legfőbb Ügyész részére megküldött „panaszok” tartalmilag egyértelműen az eljáró ügyészek elleni feljelentések is voltak, mely panaszok minden egyes esetben eredetben az ügyiratba kerültek berakásra érdemi intézkedések nélkül.

A legfőbb ügyész pedig egyáltalán nem intézkedett jogszerűen, helyette a következő válasz-variácók készültek el, illetve intézkedések történtek a kaposvári „őrzők” (dr. Csapó Gábor ügyész nevezte így önmagát és munkatársait vádbeszédében) visszaélései kapcsán:

.1.sz. variáció: –  Kaptunk választ, hogy de nem úgy van az, ahogy mi gondoljuk, minden szabályos volt, mert csak. A törvényi rendelkezések nem is úgy vannak, hanem amúgy. Példaként lehet itt említeni a törvény által kizárólagosan legfőbb ügyész hatáskörébe utalt (mint törvényi szintű személyire szabott delegáció) határozathozatali jogkört (például a nyomozás 2 éven túli meghosszabbítása hatáskörét), amelyet jelen nyomozásban nem a legfőbb ügyész, hanem Somogy Megyei gyakoroltak, mondván, hogy a legfőbb ügyész utasításban(!) megadta ennek a lehetőségét mások számára is. Tehát az Országgyűlés törvényben rögzített azon garanciáját, amely szerint ilyen ügyben a legfőbb ügyésznek van jogköre dönteni, az lényegében nem is a legfőbb ügyész hatásköre, hanem bármely ügyész gyakorolhatja, mert született ez nem is jogszabály szintű utasítás, amely erre lehetőséget ad(!)

2.sz. variáció: – A legfőbb ügyész megküldte a jogsértést elkövető ügyészi szervezetnek a bejelentést (feljelentést tartalmában), hogy „vizsgálja ki a bejelentésben foglaltakat”. Nem ám határozathozatal, hogy nem bűncselekmény, vagy elrendeljük a nyomozást. Á, dehogy. A feljelentett szervnek megküldik, hogy vizsgálják már ki önmagukat.

3.sz. variáció: – Utólag értesült a védelem arról, hogy a feljelentést a feljelentett ügyészi szerv megküldte az eljáró bíróságnak eredetben azzal az indokolással, hogy azért küldik meg a bíróságnak az ellenük tett feljelentést „mert az a vádlott érdemi védekezését tartalmazza”.

4.sz. variáció: – A feljelentett ügyészi szerv valamelyik kiadmányozója értesítette arról a feljelentőt, hogy azt részére a legfőbb ügyész megküldte, és minden jogszerű amit a feljelentett ügyészek tettek, ezért azt irattárba helyezi és ha a közeljövőben ehhez hasonló tartalmú újabb beadványt terjeszt elő a terhelt (azaz ha legközelebb megint feljelenti a helyzetével visszaélő ügyészt akár a régebbi, akár egy újabb törvénytelenség elkövetése kapcsán), akkor azt „érdemi vizsgálat nélkül irattárba helyezi”.

Ezeknek a fenti 4 variációknak természetesen az egymás melletti kombinációja is megvalósult legtöbb esetben, azaz ebben az ügyben legalábbis a sorozatos ügyészek által elkövetett túlkapások, törvénytelenségek, hivatali bűncselekmények esetében egyszer sem történt a Be.-ben megkövetelt határozathozatal a nyomozás megtagadása, elrendelése kapcsán. Ebből adódik az okszerű következtetés. Egy ügyész ha hivatali eljárásában bűncselekményt követ el, az az ellen tett feljelentés, vagy kizárási indítvány elbírálása érdemben nem történik meg, a szükséges határozatot nem hozzák meg, sok esetben a feljelentett ügyészségeknek küldik vissza a feljelentést, hogy majd vizsgálják ki önmagukat.

Nincs a Be.-nek olyan rendelkezése amely az igencsak kiszolgáltatott helyzetben lévő terheltnek legalább a nyilvánvaló ügyészi visszaélések kapcsán valamilyen jogszerű és hatékony eszközt adna a kezébe. Hiába van például a jelzett időszakban hozott határozatok ellen a terheltnek panaszjoga a Be. szerint, azt a panaszjogot a határozatot hozó eljáró szerv egyszerűen nem biztosítja, ugyanis a határozat rendelkező részébe beírja, hogy a Be. ezen szakasza és ezen bekezdése értelmében a határozattal szemben jogorvoslattal nem élhet/panaszt nem nyújthat be. Az ember pedig megnézi a Be. vonatkozó rendelkezését, ott pedig az olvasható, hogy a terheltnek a hozott határozattal szemben van panaszjoga.

Közokiratba foglalt panaszjog korlátozás = hátrány okozása szándékával elkövetett hivatali visszaélés. Ennyire egyszerű.

Aztán a negyedik ilyen panaszjog korlátozás után csoda történik, mert az Országgyűlés 2 év eltelte után úgy gondolja, ne legyen panaszjoga ilyen esetekben a terheltnek és megszavazza azt az Országgyűlés. De volt előtte 2 év, amikor a hatályos törvény szerint volt panaszjoga a terheltnek, de a kaposvári ügyészéknél megállt az idő és azt mondták ilyen esetekben, hogy nincs panaszjog.

Ha ironikusak akarnánk lenni akkor azt mondanánk, hogy az ügyészi törvénytelenségekhez igazította a kormánypárti többség az eljárási törvény vonatkozó rendelkezését tartalmilag.

A tájékoztatóban felsorolt ügyészi túlkapások nem teljes mértékben kimerítőek, itt csak a legjellemzőbbeket foglalta össze a TMRSZ főtitkára az utolsó szó jogán mondandójában, amit az I. fokon eljárt bíróság dr. Tuba István vezette Tanács – mint korábban már jeleztük – nem hagyott elmondani teljes egészében a „fegyveregyenlőség” elvére hivatkozva.

Hangsúlyozzuk, mindezt egy olyan eljárásban hivatkozta az I. fokon eljáró bíróság amelyben ténykérdés, hogy a büntetőügyben a bíróság asztalára letett mintegy 160 db Adria dosszié (terjedelmében mintegy cca. 160 ezer oldalnyi irattömeg) kapcsán a 2012. júniusi vádemelést követően először 2014. december 8-án jelölte meg a vádhatóság azt a 3 ezer (!) oldal „bizonyítékot”, amelyet a TMRSZ tisztségviselői vád kapcsán „bizonyítékként” értékelt. Két és fél év bírósági szak eltelte után került először abba a helyzetbe a terhelti oldal, hogy végre „megtudhatta”, hogy az ügyészség a 160 ezer oldalból melyik 3 ezer oldalra „alapozza” a vádiratában foglaltakat.

Ezt követően a védelemnek az I. fokú ítélet meghozataláig mintegy 5 hónap állt rendelkezésére arra, hogy érdemi védekezését megkezdhesse és megtegye. A „fegyveregyenlőség” elvére hivatkozó I. fokú bíróság az addig eltelt két és fél évben a vádhatóság indítványainak megfelelően – annak mintegy 99%-ban helyt adva – folytatta le a bizonyítási eljárást. A védelemnek megnyíló érdemi védekezési időt jelentő 5 hónap során, illetve előtte tett bizonyítási indítványait pedig mintegy 99%-ban elutasította.

Tehát az ügyészi túlkapások ismertetése jegyében és a TMRSZ főtitkára utolsó szó jogán elmondandó jelentős mértékű korlátozása a „fegyveregyenlőség” elve szellemiségében történt meg miután az egyik félnek – vádhatóságnak – 99%-ban helyt adtak az indítványának, a másik fél (terhelti oldal) indítványát pedig mintegy 99%-ban elutasította.

A fegyveregyenlőség elve tehát 99% a 99%-kal szemben (csak éppen fordított előjellel). A végeredmény pedig egy nagy nulla, ami statisztikailag kimutatottan biztosítja a felek fegyveregyenlőségét a bírósági eljárásában is.

Törvényesség Magyarországon I. fokon 2015-ben. De akár 1953-at is írhattunk volna a 2015. helyett. Sok különbség nem lehetett. Talán csak az akasztófa hiányzik, de államhatalmi igény arra is van már, mint tudjuk.

folytatjuk………………………….

Az ezzel kapcsolatos utolsó szó jogán elmondottak: (IV. rész itt letölthető)