SZIMAt?

A TMRSZ BELSŐ HÁBORÚSKODÁSÁNAK, HÁBORÚJÁNAK, VISZÁLYAINAK KEZDETÉIG VISSZAMENVE

 JOGERŐS ÉS KÚRIA ÁLTAL IS MEGERŐSÍTETT GYŐZELEM A TMRSZ OLDALÁRÓL

TÓTH ENIKŐ

2010.10.07-ig volt TMRSZ-es munkavállaló rendkívüli elbocsátása ügyében

TMRSZ ELLEN INDÍTOTT MUNKAÜGYBEN

  

2823791427Tisztelt Tagság! Kedves Honlap olvasó Széles Közvélemény!

A következő tájékoztatást adjuk M I N D E N K I N E K:

Az RKDSZ részéről dr.Horváth Zsolt által képviselt Tóth Enikő pert veszített a TMRSZ ellen, amelyről a Kúria által hozott, tegnap (2013.július 17.) érkezett felülvizsgálati határozatból értesülhettünk.

Ez az ügymenet sem volt éppen gyors lefolyású, amely gyakorlatilag Tóth Enikő TMRSZ és FŐTITKÁRA elleni akna-munkájának egyik motivációs állomásaként említhető.

Ha ezen tekintetben is megalapozatlan jogi álláspontra helyezkedett a volt TMRSZ-munkavállaló és képviselete, jól prognosztizálhatóan, minden ebből gerjesztett ügyletükben végigvezetetten EGYSZER/VALAMIKOR/KI TUDJA MIKOR EZT AZ EREDMÉNYT konstatálhatják. Valamennyi közreműködőjükkel, segítőjükkel együtt.

IGEN ÁM, CSAK AZ ADDIG ELFOGYASZTOTT ÉS “FELÉLT” IDŐMENNYISSÉGGEL IS EL KELL VALAMIKOR, VALAHOGYAN, JOGILAG SZÁMOLNI MINDNYÁJUKNAK, s ez az “elszámolás” forintosított is lesz.

LL megálmodta (http://www.tmrsz.hu/2013/07/02/kirivoan-sulyos-torvenyserto-eljaras-vii/) történet ,- amelyben adott egy persona non grata-főtitkár, aki véleményéért, üldözendő közellenségként kezelendő,- forgatókönyvének egyik testes fejezetét képviselő volt munkavállalói tevékenység és  folyományai permanensen terítéken az igazságszolgáltatás legkülönbözőbb fórumrendszerein és szintjein.

 Rendkívüli mennyiségű eljárást gerjesztett állapotról van szó, amelynek például egyik meghatározó színfoltjaként említendő, a már idénre kitűzött, bíróság és ügyészség ellen folyó közigazgatási jogkörben okozott kár megtérítése miatt folyó egyik per, miként az országgyűlési képviselő által a Legfőbb Ügyészhez feltett kérdésre adandó válasz és elvárt jogi lépés megtétele, amely intézése folyamatban van.

Mit mondhatnánk ? Ha nem csal a SZIMAtunk, akkor az RKDSZ-nek nyújtott 59 000 000,-Ft-os extra és kiemelt segítség is kevés lesz ahhoz, hogy annak nevét használó, TMRSZ ellen ügyködő jogalanyok HOSSZÚTÁVON az igazsággal és jogállamisággal szembe tudjanak menni.

Jó eséllyel kiderülhet még az is, hogy LL bujtogatással érintett SZIMAta nem volt adekvát a tényekkel. Mivel a szakszervezeti vezető csak a dolgát tette, amikor érdekképviseletet biztosított és ennek érdekében nyilvánult meg.

SZIMAt ide, SZIMAt oda, a lényeg: csak annak szerencsés SZIMAtra hivatkoznia, akinek a szaglásával semmi probléma.

Szerintünk -és ez kellően kontroll alá vehető,- a TMRSZ esetében e téren is minden rendjén van.

 

TMRSZ