Koncepciós, súlyosan sértő eljárás! II.

Amikor az igazságügyi szakértő füle meghallja a villamost…

Sárga villamos

TÁJÉKOZTATÓ

-Szima Judit TMRSZ főtitkár asszony 2011.05.24-i feljelentésének körülményeiről-

Ezennel a legszélesebb magyar közvélemény elé tárjuk fentiekkel összefüggésben a feljelentő, T.E. meghallgatásáról készült hanganyagra vonatkozó szakértői megállapításokat:

–          T.E. a feljelentését úgy olvasta fel (….)

–          A kihallgatáson nem csak a jegyzőkönyvben feltüntetett személyek voltak jelen (….)

–          A jelenlévők szóval és tapssal is véleményt nyilvánítottak (…)

–          A jelenlévő eljáró egyszer magázta, másszor tegezte a feljelentőt (…)

–          A jelenlévő eljáró tegezve felhívta a feljelentőt, hogy mondja, hogy magától jött be (….)

–          A feljelentő rendkívül készségesen színezte a mondandóját, a papírján túl is , ha igény volt rá (…)

–          A hanganyag editálása-hangvágása- bármikor bekövetkezhetett (…)

–          A kihallgatásra valószínűsíthetően működésben lévő villamoshoz közeli ablaknál került sor(…)

Magyarországon nem sok városban lehet villamossal közlekedni, Szekszárdon a jegyzőkönyv felvételének megjelölt helyszínén nincs villamos. (…)

Ezen szakértői vélemény minden kétségünket (ha lettek volna) eloszlatott, a bizonyosság erejével nyilatkozhatunk arról: T.E. feljelentő meghatározott érdekek kiszolgálója, eszköze volt, aki „megtette a magáét” (…)

 

MI PEDIG VÁRJUK A JOGÁLLAM JOGÁLLAMI MEGNYILVÁNULÁSAIT (…)

TMRSZ

Előzményei: Itt a pendrive, hol a pendrive?

                       Koncepciós, súlyosan sértő eljárás! I.