„Cinikus” Nem fogadjuk el a Velencei Bizottság véleményét

Forrás: ATV

Magyarország nem fogadja el a Velencei Bizottság véleményét az új alkotmányról, írta blogjában Szájer József néppárti európai parlamenti képviselő. Szakemberek szerint ez cinikus és populista hozzáállás, hiszen Magyarország az Európa Tanács tagja, a Bizottság pedig annak egyik szakosított szervezete.


.

Szájer József, néppárti európai parlamenti képviselő szerint olyan szabályokat kérnek számon Magyarországon, amelyek más európai országokban sem részei az alkotmánynak. Sőt, szerinte több ponton is csak azért fogalmazódott meg kritika, mert a testületet befolyásolták a magyar alkotmánnyal kapcsolatos aggodalmak. A politikus blogjában azt írja, hogy a Velencei Bizottság kevés ismerettel rendelkezik a tényleges magyar jogi szabályozásról, valamint, hogy teljesen félreérti a sajtószabadságra, vagy a nemzetiségek jogaira vonatkozó szabályozást. Szájer József szerint Magyarország nem tudja elfogadni a Velencei Bizottság véleményét.

A képviselő erről már tájékoztatta is a Bizottságot, ami szembemegy a bevett gyakorlattal – mondta az ATV Híradónak nyilatkozó nemzetközi jogász: „Az államok a bizottság véleményét tudomásul veszik, hiszen a legnagyobb autoritások ülnek magában a bizottságban: szakembere, és nem politikusok” – nyilatkozta Nagy Boldizsár.

A Helsinki Bizottság programvezetője szerint még politikai következményei is lehetnek a döntésnek: „Hogy a Magyar Köztársaság az Európa Tanács tagjaként, az ET szakosított szervének véleményét semmibe veszi, az mindenféleképpen egyfajta populista és cinikus hozzáállás, ami nem vet jó fényt a Magyar Köztársaságra és a magyar országgyűlésre azzal kapcsolatban, hogy mennyire veszi figyelembe azokat a kötelezettségeket, amelyeket saját maga vállalt, amikor belépett az Európa Tanácsba” – mondta Tóth Balázs.

Forrás: ATV

Előzmény: A Velencei Bizottságnak átadni kívánt petíció

.

.

Velencei Bizottság