2010. április 8-án a Szima Judit elleni koncepciós per 2. tárgyalásán is

VIDEÓVAL FRISSÍTVE!

2010. április 8-án a Fővárosi Bíróság Katonai Bíróságán megjelent személyek ismét saját szemükkel és fülükkel tapasztalták azt, amit ma már egyre többen látnak, nevezetesen azt, hogy nem történt 20 évvel ezelőtt nemhogy rendszerváltás, de módszerváltás is alig.

Akik végighallgatták dr.Tóth Szabolcs hadbíró százados botrányos és nyilvánvalóan elfogult pervezetését, és az ez ellen bátran fellépő, tiszta logikával, szenvedélyesen, és lehengerlő stílusban érvelő, a bírói elfogultságra minden egyes alkalommal kérlelhetetlenül rámutató dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd úr riposztjait, megállapíthatták, hogy talán még a katonai ügyésznél is „eredményesebb” ténykedést fejt ki az elvileg – de szigorúan csak elvileg – pártatlan bíró úr.

 

 

 

Gaudi ügyvéd úr mellett felszólaló dr. Molnár Attila ügyvéd úr higgadt érvelése és Szima Judit főtitkár úgyszintén bátor kiállása, és jogászi színvonalon megfogalmazott gondolatai a teremben ülő szép számú közönség tagjaiban óhatatlanul felvetették, hogy egy jövőbeli felmentő ítélet helyett bármilyen marasztalás is méltatlan lenne a Magyar Köztársaság demokratikus jogrendjéhez.

 

De miről is folyik ez a nyilvánvalóan koncepciós per? Aki figyelemmel kísérte a tanácselnökből rendőri vezetővé ejtőernyőzött dr. Bencze József feljelentése óta történt eseményeket, és a legutóbbi tárgyalásról szóló tudósítást, az tisztában van azzal, hogy a rendőri vezetés nagyon rossz néven veszi, ha egy szakszervezet vezetője a tagjait emberszámba veszi és tájékoztatja őket a rendőrségen belül kialakult visszásságokról, és egyéb anomáliákról.

 

2010.04.08. – Szima Judit elleni koncepciós per 2. tárgyalás

 

Szima Judit azt tette, ami szakszervezeti vezetőként és rendőrként is a dolga, felszólalt a jobbítás, a probléma felszínre hozása szándékával.

 

Józan ésszel tanulmányozva az Alkotmányt és a rendőrök szolgálati viszonyait szabályozó törvényi rendelkezéseket ennek az eljárásnak nemhogy bírói, de vádemelési szakba sem lett volna szabad eljutnia. Eljutott és a későbbi történések tükrében talán az is megkockáztatható, hogy talán már az ítélet írásba foglalása is megtörtént a folytatólagos tárgyalás megnyitásának idejére.

 

Minden embert megillető alkotmányos alapjog a szólás és véleménynyilvánítás szabadsága. A rendőrök véleménynyilvánítási joga valóban korlátozva van, de nézzük csak meg, hogy szakszervezeti vezető esetében hogy rendelkezik a szolgálati törvény, amelyet a későbbiekben nevezzünk csak közismert nevén Hszt.-nek.

Tehát a Hszt. 18.§ (4) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

 

„(4) A hivatásos állomány tagja a részére kiadott parancsot, intézkedést – a 69. § esetét kivéve – nem bírálhatja, azokról a jog- és érdekérvényesítő tevékenysége körén kívül véleményt nem mondhat, a szolgálati rendet és a fegyelmet sértő nyilatkozatot nem tehet, a sajtónyilvánosság igénybevételével hivatalos eljárásban magánvéleményt nem nyilváníthat.”

 

Ez a főszabály tehát két csoportra bontja a rendőri állományt. A rendőrök fő szabály szerint a kiadott parancsról, intézkedésről véleményt nem mondhatnak, sértő nyilatkozatot nem tehetnek. Azonban a jogszabály kifejezetten említi, hogy a jog és érdekérvényesítő tevékenység körén kívül nem tanúsíthatják a tilalmazott magatartást.

 

Márpedig a vád alá helyezett Szima Judit jog- és érdekérvényesítő tevékenységet látott el, amikor a végrehajtói állomány érdekében feltárta azokat a rendőri munkákat nehezítő körülményeket, amelyek nehezítik, sok esetben lehetetlenítik a rendőri munka szakszerűségét, a rendőri hivatás presztízsét pedig rombolják.

 

Szima Judit szakszervezeti vezető.

Védi a rendőrök jogait és érdekeit.

 

Amikor az állomány érdekében véleményt nyilvánít, vagy a rendőri vezetők számára sértő, számukra kellemetlen nyilatkozatot tesz, akkor azt a Hszt. fentiekben jelzett rendelkezése kifejezetten engedi, nem pedig tiltja.

 

Egyes rendőri vezetők, ügyészek és bírák fejében ugyanakkor a régi beidegződések csontosodtak meg, amelynek lényege, hogy szakszervezeti vezető a tagsága irányában csak szemfényvesztést folytathat, a fő megfelelőségi kritérium az, hogy csakis a rendőri vezetőknek tetsző stílusban fejthet ki érdekérvényesítő tevékenységet.

 

A tanúként meghallgatott Kecskemét város rendőrkapitánya – korábbi BRDSZ IB vezetőségi múltját büszkén hangoztatva – kifejtette, hogy szerinte ha egy szakszervezet visszásságot, anomáliát észlel, akkor ne a tagságát, hanem csupán a rendőri vezetést tájékoztassa és próbálja meg, hogy ez a vélemény ne fogalmazódjon meg a tagság irányában. Hihetetlennek tűnik, de Kassai ezredes úr szerint ez a szakszervezet feladata, küldetése. De ne szaladjunk ennyire előre a történések ismertetésében menjünk sorjában a tárgyalóteremben történteket időrendben véve.

 

A tárgyaláson megjelent – támogató egyetértését nyíltan kifejezve a meghurcolt szakszervezeti vezető irányában – dr. Morvai Krisztina Európa Parlamenti képviselő asszony, aki egyben a Köztársasági Elnöki poszt egyik lehetséges várományosa is.

 

A folytatólagos tárgyalás megnyitását követően azonnal vita bontakozott ki a védelem és a bíróság(!) között – miközben a katonai ügyész Waltner úr csöndben tanulmányozta az asztalán lévő iratokat – abban a vonatkozásban, hogy a március 30-án tartott tárgyalásról készített jegyzőkönyvhöz a védelem ezideig nem jutott hozzá, azt nem tanulmányozhatta. A bíróságot képviselő dr. Tóth rövidre zárta a védelem ezirányú aggályait azzal, hogy tulajdonképpen hiába ez a mai a második tárgyalás, ez folytatólagos és az egész tárgyalás-sorozatról csak egy darab jegyzőkönyv fog készülni, amit majd a védelem is megkaphat.

 

A bíróság ezt követően tájékoztatta a feleket, hogy a bíró ellen benyújtott kizárási indítványt elutasították és ennek határozatát ott a tárgyaláson át is adta az eljárás alá vont főtitkárnak. A Főtitkár Asszony joggal sérelmezte, hogy az elutasító határozat azt hozta fel az elutasítás indokául, hogy a kizárási indítvány nem tartalmazott konkrétumot, csak általánosságban tartalmazta a bíróság irányában a fenntartást. A főtitkár asszony szót kért és rámutatott, hogy ez nem valós megállapítás, mivel az elfogultság bejelentésére annak kapcsán került sor, hogy az ORFK-n a TMRSZ honlapját parancsra olvasó beosztottak egyikének egy konkrét kérdést tett fel a főtitkár, amelyre a válaszadást az elfogult bíró megtiltotta.

 

A kérdés azzal függött össze, hogy a 2009. március 15-én történt botrányos és szakszerűtlen rendőri intézkedések kapcsán a TMRSZ állásfoglalásában bírálta a rendőrség által kifejtett magatartást. Ezt a botrányos rendőri biztosítást a későbbiek során az állampolgári jogok országgyűlési biztosa és a Rendészeti Panasztestület is bírálta. A TMRSZ állásfoglalásával szinte egybehangzó megállapításokat tettek, azaz tény, hogy a TMRSZ valós és tényszerű megállapítást tett. Erre kérdezett rá a főtitkár asszony és az erre való válaszadást tiltotta meg az elfogult dr. Tóth Szabolcs, noha a valóság bizonyításának ez esetben is helye lenne.

 

A védelem azt is sérelmezte, hogy az elutasító határozat ismertetésével egyidejűleg homályban maradt, hogy milyen felterjesztés került az elfogultsági indítványt elbíráló plénum elé. A bíróság tájékoztatása szerint a teljes iratanyag felterjesztésre került, a „kivonatos jegyzőkönyvvel együtt”. Ezt a mulasztását rövid szünet elrendelése után pótolta a bíróság és átadta a felterjesztő átiratot is.

 

A tárgyaláson megjelent többek között az a Horváth László (barátai csak hogolyo néven ismerik) egykori TMRSZ tisztségviselő is, aki a TMRSZ-ből tagságra való méltatlansága miatt történt kizárását követően több beadványában is különböző eljárásokat kezdeményezett a TMRSZ és annak vezetősége ellen. A legutóbbi beadványában, amely a TMRSZ birtokába jutott időközben, azt a hamis és valótlan állítást tette, miszerint a TMRSZ a Jobbikkal egy külön, titkos megállapodást kötött, és ennek egy eredeti példányát el is juttatta az ORFK vezetőjéhez.

 

Most ez a Horváth László feltehetőleg kvázi helyszíni tudósítóként foglalt helyet a közönség között.

 

Mint a nap folyamán történtek alapján később kiderült, Horváth László és elvbarátai továbbra sem tettek le arról a szándékukról, hogy a TMRSZ-szel kapcsolatban további akadályozó, bomlasztó tevékenységet fejtsenek ki és a szakszervezet működésével kapcsolatban álhíreket és hamis nyilatkozatokat híreszteljenek a tagság és a rendőri állomány körében, hogy a TMRSZ folyamatos és látványos taglétszám növekedésének valahogy gátat szabjanak.

 

Visszatérve a tárgyalásra, az alábbiakban a tárgyaláson történtek ismertetésének elolvasásával szembesülhet a munkavállaló, hogy milyen módon és milyen elvek mentén zajlik ma Magyarországon egy nyilvánvalóan koncepciós per egy igazi szakszervezeti vezetővel szemben.

 

Dr. Gaudi-Nagy Tamás feltette azt az egyszerű kérdést, hogy a bíróságnak mi teszi lehetővé, hogy a tárgyaláson elhangzottakról „kivonatos jegyzőkönyv” készüljön. Erre a bíró nem tudott válaszolni, mivel ilyen előírást a hatályos eljárásjogi törvény nem is tartalmaz, de ez a jelek szerint a legkevésbé sem zavarja a jogalkalmazásra hivatott katonai bírót.

 

Gaudi úr sérelmezte, hogy nincs a mai napig szó szerinti jegyzőkönyv és ez súlyos mulasztás, ami a bíróság felelőssége.

 

A bíró elmondta, hogy a mai az egy folytatólagos tárgyalás és csak egy jegyzőkönyv fog készülni.

 

Ezt sérelmezte az ügyvéd úr, hogy ha a bíró ma döntést kíván hozni, az elfogadhatatlan, hiszen a jegyzőkönyv megismerhetőségét a bíróság mulasztotta el, továbbá aggályos, hogy a kivonatos jegyzőkönyvet a leíró hölgy készítette el, akinek nincs jogi végzettsége, így nagyon komoly eljárásjogi hiba, hogy nem a bíró mondja meg, hogy mi kerüljön a jegyzőkönyvben rögzítésre, hanem azt egy adminisztrátor munkakörben dolgozó személy dönti el.

 

A kivonatos jegyzőkönyv tanulmányozását követően újabb elfogultsági indítványt terjesztett elő a védelem arra hivatkozással, hogy a bujtogatás tényállás az Alkotmány, az Egyesülési jogról szóló törvény és a Hszt. hivatkozásának tükrében is egészen nyilvánvalóan alkotmányellenes. A bíróságnak rendelkezésére áll a TMRSZ alkotmánybírósági beadványa, amely jelenleg az AB előtt áll és a vád alapját képező bujtogatás törvényi tényállásának alkotmánybírósági felülvizsgálatára irányul.

Erre figyelemmel a védelem indítványozta, hogy a beadvány elbírálásáig – mivel az AB döntése nyilvánvalóan kihatással van jelen per eldöntésére – a büntetőeljárást a bíróság függessze fel.

 

Dr. Gaudi-Nagy Tamás, amikor szót kapott a bíróságtól, közérthető és logikus érveléssel fejtette ki, hogy fogalmilag miért kizárt elégedetlenség szításáról beszélni annak kapcsán, ha valaki létező problémákat tár fel, és mutat rá visszásságokra. Érvelését nem egy esetben a pervezető bíró szakította félbe, nyilvánvalónak tűnt, hogy a kizökkentés és megzavarás szándékával, amelyet az ügyvéd úr szóvá is tett és megkérte a bírót, hogy amikor szót ad neki, akkor lehetőleg ne zavarja meg, és ne szakítsa félbe.

A bíró álláspontja szerint az ügyvéd úr húzza az időt, ezt nem engedheti meg, ügyvéd úr replikázott, miszerint pont a bíróság húzza az időt.

 

A bíró úr erre azt is kinyilvánította, hogy ehhez a hangnemhez nincs hozzászokva, az ügyvéd úr zavarja a tárgyalás menetét, mire az ügyvéd úr rövid és velős válasza az volt, elég baj az, hogy nincsen ahhoz hozzászokva a bíró úr, hogy a védelem szóvá teszi az egyoldalú pervezetést, de majd hozzá fog szokni, el kell kezdenie hozzászokni.

 

Annak ellenére, hogy az ügyvéd úrnál volt a szó, az eljáró bíró 100 ezer forint rendbírságot szabott ki a munkáját végző doktor úrra, aki azt helyben megfellebbezte és kinyilvánította, hogy fogalmilag kizárt a tárgyalás rendjének megzavarása akkor, amikor egy ügyvéd a munkáját végzi, és ha szót kap, akkor érvekkel mutat rá a vád tarthatatlanságára. Az eljárás rendjét nem sértheti az, ha az ügyvédnél van a szó és a bíró közbeszólásával megszakítja a gondolatmenetét, továbbá az ügyvédi előadás szorosan tartozik az ügyhöz és a bíró elfogultságához.

 

Ezt követően folytatta a védői előadást, amelynek lényege, hogy egy érdekvédő szakszervezeti tevékenységet nem lehet pusztán annak hatása miatt büntetőjogi szankcióval fenyegetni, annak valóságtartalma vizsgálata nélkül, mivel ennek alapján a szakszervezeti ténykedés lényege üresedne ki. Amennyiben a rendőri vezetés azt teszi, amit tesz – tehát ha igazak a szakszervezet megállapításai – nem csak joga, de kötelessége is felemelnie a szavát és útját állnia a rendőri vezetői visszaéléseknek.

És ha ez elégedetlenséget szít, akkor ez nyilvánvalóan a rendőri vezetők körében szít elégedetlenséget. Megjegyezni kívánjuk önmagában a rendészetben uralkodó áldatlan állapotok minden kommentár nélkül a végrehajtó állomány jelentős körében is elégedetlenséget okoznak. Ha ezeket az áldatlan állapotokat szóvá meri valaki tenni, az nem szítja az elégedetlenséget, hanem rámutat az elégedetlenséget kiváltó okokra, körülményekre.

 

Az eljáró bíró a rendbírság kiszabásával – elfogultságáról újabb tanúbizonyságot adva – újabb okot adott az elfogultsági indítvány előterjesztésére.

 

Az ügyvéd úr beszéde közben – mivel rámutatott a vád alapját képező tényállás nyilvánvaló alkotmányellenességére – az eljáró bíró újból megszakította az előadást és „tegyünk pontot” felszólítással arra szólított fel, hogy az ügyvéd úr „röviden fogalmazzon”.

 

Az ügyvéd úr nyilatkozata szerint nem érdemben folyik az eljárás, jelenleg egy olyan tárgyi bizonyítás folyik, amely irreleváns az ügy érdemében, szerinte a valóságot kell bizonyítani.

 

Az eljáró bíró kilátásba helyezte, hogy „nem fogja szóhoz engedni” az ügyvédet, ha nem röviden beszél.

Az azért megdöbbentően hangzott a tárgyalóteremben, hogy a katonai bíró jogot kívánt alkotni, meg akarta tiltani a védelem egyik tagjának, hogy munkáját végezze, mivel a bíró szerint „hosszan beszél”.

 

Önmagában az tény, hogy a bíróság elutasította a felfüggesztésre irányuló indítványt, továbbá az Európai Bíróság előzetes döntéshozatali eljárását is kezdeményezte a védelem, és ez is elutasításra került – noha ennek feltétele nyilvánvalóan fennáll – ennek okán alaposan lehet feltételezni, hogy a bíróság elfogult. Okkal lehet feltételezni azt is, hogy a bíróság ezen jogértelmezése alapján kiüresednének a szakszervezeti vezetők jogosítványai. Gaudi úr ezen elfogultsági indítványát kiegészítette azzal is, hogy a bíró többszöri beszéd-megszakítása is bizonyítja a bíró elfogultságát.

 

Szima Judit kiegészítette az ügyvéd úr előadását azzal, hogy a korábbi kifogás csak az ellene indult egyik eljárásban fogalmazódott meg, ezt követően került egyesítésre a két ügy, illetve csatolni kívánja az egyik szakszervezeti vezetőnek nevezetesen, a Csányi kontra Magyarország ellen indított ügyében hozott nemzetközi bírósági döntését, melyben Magyarországot marasztalják.

 

A TMRSZ honlapjának tartalomszolgáltatást végző cég képviselőjét hallgatta ki a bíróság, aki részletes vallomást tett a szakszervezet és a közte létrejött viszonyról. A tanú vallomása nem vitte előbbre a vád álláspontját, azaz továbbra is kérdéses maradt, hogy a vád tárgyává tett nyilatkozatokat ki tette fel a TMRSZ honlapjára. A vád ugyanis azt tekinti elsődleges kérdésnek – a nyilatkozatok tartalmán túl – hogy ki, és mikor helyezte fel a TMRSZ honlapjára a vád álláspontja szerint bujtogatást megvalósító írást.

 

A védelem – figyelemmel a bíróságok ezirányú következetes joggyakorlatára – számítástechnikai szakértő kirendelésére tett indítványt, hogy valóban, kétséget kizáró módon megállapítható-e, hogy a vád tárgyává tett írásokat valóban a vádlott tette-e fel. A védelem aggályát fejezte ki abban a tekintetben, hogy sajnálatos, hogy erre az egyértelműen releváns ténykérdésre figyelemmel – természetesen vitatva azt is, hogy egyáltalán történt volna bűncselekmény – a vád semmilyen bizonyítási kísérletet nem tett meg a nyomozási szakban. A nyomozási szakban a főtitkár többször is kifejtette, hogy a sérelmesnek tartott írásokat nem ő helyezte fel a szakszervezet honlapjára.

 

A következő tanú a TMRSZ honlapjának tárhelyet biztosító cég képviseletében eljáró személy volt.

Azt, hogy az eljáró bíró informatikai tudása meg sem közelítette jogi tudásának szintjét, nagyon könnyen megállapítható volt abból, hogy milyen komoly kihívást jelentett számára megérteni a tárhely szolgáltató és a tartalom szolgáltató közötti különbséget. A tárhely szolgáltatótól ugyanis szintén azt próbálta megtudakolni, hogy Szima Judit rakta-e fel a vád tárgyát képező írásokat. Aztán valószínűleg érzékelte a hallgatóság reakcióiból a bíróság, hogy nem helyénvaló kérdéseket tett fel, bár valószínűleg nem tudta konkrétan meghatározni, hogy ennek mi az oka, de feltételezhetően ismerve saját korlátait, ezért gyorsan lezárta a tanú további kérdezgetését.

 

A főtitkár asszony megkérdezte a tanútól, hogy a TMRSZ honlapjának 3 napos leállása idején a tanú írt-e olyan email-t írt a főtitkárnak, hogy nagy valószínűség szerint titkosszolgálati módszerekkel blokkolták a TMRSZ honlapját a közelmúltban. A tanú erre nem emlékezett és úgy nyilatkozott, hogy a legjobb tudomása szerint a TMRSZ feljelentése alapján tartó vizsgálatban sem tudta a nyomozó hatóság megállapítani a szerver leállásának okát.

 

A következő tanú egy olyan rendőri vezető volt, aki a BRDSZ egykori tisztségviselőjeként kvázi szakértő tanúként nyilatkozott a TMRSZ főtitkárának ügyében. Hangsúlyozta a tanú, hogy már csak egyszerű BRDSZ tag, és rendőrkapitánnyá történő kinevezése óta tisztséget nem visel a BRDSZ-ben.

 

A tanú elmondta, hogy személyesen nem is ismeri a TMRSZ főtitkárát, csupán egy alkalommal beszélt vele telefonon. Az a bírói kérdezés során nem derült ki, hogy egy Bács-Kiskun megyei rendőrkapitány hogyan került tanúként a vádhatóság látókörébe. A tanú elmondta, hogy a TMRSZ „parancsmegtagadásra” buzdító közleménye népszerű téma volt a BRDSZ körein belül. Új arc volt a TMRSZ az érdekképviselet terén és voltak olyan megnyilvánulásai, amelyek nem váltottak ki szimpátiát a BRDSZ-en belül. Az is előfordult, hogy egy-egy Intéző Bizottsági tag jutott információhoz a TMRSZ-szel kapcsolatban és ezek „kézen-közön” forogtak a BRDSZ-en belül. Az „Intézőbizottságban ez több alkalommal is téma volt”, mondta a tanú.

Közel egy éve nem foglalkozik a tanú szakszervezeti ügyekkel (megjegyzés: 2006 óta városi rendőrkapitány, ehhez képest azt nyilatkozta, hogy csak alig egy éve nem foglalkozik munkavállalói érdekvédelmi dolgokkal, azaz 2006-2008 között egy személyben volt állományilletékes parancsnok, azaz munkáltató és munkavállalói érdekvédelmi tevékenységet kifejtő rendőr).

 

A tanú szerint a fő téma az volt, hogy a törvénytelenül kiadott parancsot meg kell tagadni, illetve ez ellen hangot emelt a főtitkár, ez téma volt az állományon belül.

A tanú szerint a TMRSZ fő célja szerinte „az, ami az összes szakszervezetnek, gyűjteni a tagokat”. Más volt stílusa a TMRSZ-nek, mint más szakszervezetnek, a BRDSZ „békésebb, sokkal diplomatikusabban fogalmazó szakszervezet”. A TMRSZ sokkal nyíltabban sokkal kevésbé diplomatikusabban, kifejezetten vezetőellenes megnyilatkozásokkal igyekeztek érvényesíteni az érdekeket.

A védő megkérdezte, hogy a TMRSZ által felvetett kérdések valósak voltak-e, jelen voltak-e a rendőrségen belül. Azt is megkérdezte, hogy a Kecskeméti kapitányságon voltak-e munkaügyi perek, délutáni pótlék, éjszakai pótlék, bevetési pótlék iránt ebben az időben. A kapitány azt mondta, hogy ilyenről nem tud.

A tanú szerint abszolút konkurencia van a rendőrszakszervezetek között, és olyan programokat vetnek fel az egyes szakszervezetek, amelyek népszerűek az állomány körében.

 

A tanú kinyilvánította, hogy amit a TMRSZ tesz és amire törekszik, azok jól tükröződnek ezekben az írásokban és ezek eltérnek attól amit egy szakszervezet megtehet.

 

Gaudi ügyvéd úr kérdéseket tett fel, hogy nem érzi-e magát a tanú elfogultnak. Erre azt válaszolta a kapitányságvezető úr, hogy neki nincs értékítéleti feszegetési lehetősége, és nem szakszervezeti vezetőként, és nem városi rendőrkapitányként nyilatkozik, hanem tanúként. Ez a TMRSZ hang nem fér bele az ő értékrendjébe. A szakszervezetnek más stílusban kell „ezt a fajta” munkáját végeznie, de ettől függetlenül tiszteli Szima Judit munkásságát „bizonyos tekintetben”, de nem érzi magát elfogultnak.

 

Dr. Gaudi: „növeli ki elfödi a bajt”, illetve „vétkesek közt cinkos aki néma”. Mi erről a tanú véleménye?

 

Ekkor a pervezető bíró megint közbevágott, szerinte a tanúnak a másik ügyvéd már feltette ezt a kérdést, és megkérdezte a tanút, hogy válaszolt-e már erre a tanú, mire a tanú igen, már válaszoltam erre. A bíró kioktatta Gaudi urat, hogy olyan kérdéseket tegyen fel, ami még nem került feltevésre és röviden fogalmazza meg a kérdéseit.

 

Gaudi úr nem hagyta szó nélkül, hogy a bíró megint közbevágott és még el sem hangzott a kérdése és a bíró tartsa be a Be. szabályait és ne vágjon a szavába.

Röviden tömören fogalmazzon, mondta a bíró.

 

Gaudi úr kifejtette: úgy teszi fel a kérdést, ahogyan akarja, és ahogyan azt célszerűnek tartja, a büntetőeljárási törvény nem úgy fogalmaz, hogy csak azokat a kérdéseket lehet feltenni, amire a bíróság engedélyt ad. Ilyen büntetőeljárási törvény még nem ismert, de lehet, hogy még lesz.

 

Ezt követően feltette a kérdést a tanúnak: Mi egy rendőrségi szakszervezet alapvető küldetése és feladata általában? Ez az egyik kérdés.

 

És a másik kérdés mi a feladata akkor különösen, ha olyan jelenségeket észlel, amelyek veszélyeztetik a rendőrség …. bíró ismét közbevágott és elmondta, szerinte a cél már elhangzott a másik ügyvéd úr részéről.

 

Gaudi úr szemantikai vitába bonyolódott a bíróval, hogy a küldetés és a feladat megfogalmazására kíváncsi a tanútól és akkor mi a feladata, ha a visszás jelenségek súlyos mértékben veszélyeztetik a rendőrségbe vetett bizalmat és a feladatok hatékony ellátását?

 

A tanú szívesen válaszolt.

 

A szakszervezetnek a feladata alapvetően nem az a kérdés, hogy stílusban eltérhet, hanem a munkát hogy tudja eredményesen elvégezni. Ezt követően ügyvéd úr ismét feltette a kérdést, hogy a tanú arra válaszoljon: mi a szakszervezet feladata és küldetése?

 

A bíró ismét közbeszólt és másképpen fordította le az ügyvéd úr kérdését, amire valahogy nem akarózott válaszolni a tanú. A bíró úgy „konvertálta” át a védelem kérdését – meg nem engedhető módon – hogy milyen jogszabályok határozzák meg a szakszervezetek feladatát.

 

A tanú szerint az egyesülési törvény, a rendőrségi törvény határozza meg a rendőri szakszervezetek feladatát.

A tanú a bíró mentőövébe kapaszkodva továbbra is mellébeszélt, noha – mint Gaudi úr kifejtette – a tanú szakértő tanú azon oknál fogva, hogy egyben munkáltatói és munkavállalói érdekvédelmi státuszúnak is tekinthető.

 

A Hszt–ből idézett az ügyvéd úr, miszerint (29.§ (4) bek.) a szakszervezet rendellenesség észlelése esetén felhívhatja a rendőrség figyelmét a hiányosságokra. Ezekből levezethető-e a TMRSZ problémafelvetése? Például, hogy rendőri vezetők autókereskedésektől adományautókat kaphatnak?

 

A tanú ezt követően megdöbbentő válaszokat adott, hogy a BRDSZ tisztségviselőjeként ő hogyan is értelmezi a szakszervezet hiányosságra való felhívásának törvényi lehetőségét. Idézzük a tanút:

 

„Az attól függ, hogy hogyan teszi ezt meg.” Tehát nem a tény felvetése a lényeg, hanem hogy azt hogyan teszi meg. Elmondta:

„Ha az a megoldás, hogy szócsövön keresztül a főtéren kiabálva teszem ezt meg, vagy az, amit Ön felolvasott…A forma nem ugyanaz”.

 

Gaudi úr tovább kérdezett: Az érintett vezetők figyelmét felhívják a hiányosságokra? Így érti? Nem fér bele az, hogy az érintett hivatásos állomány tagjainak figyelmét felhívják arra, hogy milyen problémák feszítik a rendőrséget? Ön szerint ez belefér, vagy nem fér bele?

 

Tanú: Nem konkrét a kérdés. Nem is tudok rá válaszolni…(!!!!)

Konkretizáljuk a kérdést. Ha egy jogosult odajön hozzám, hogy ez a probléma, ezt én rendben találom. Ha ugyanezt megteszi a nyilvánosság előtt, hogy nem szól, ez nem fér bele.

 

Gaudi úr: A szakszervezet jogosult-e, feladata-e tájékoztatni a tagságát a szervezetet érintő problémákról, hogy milyen visszásságok vannak?

 

Tanú: Az attól függ. Ha én úgy gondolom…hogy ez visszás, és erről tájékoztatom a tagságot, ez HELYTELEN.

Akkor helyes, ha minden fórumot megjárok és felvetem a problémákat, és nem kaptam választ rá, csak akkor tájékoztathatom a tagságot.

 

Gaudi: Van-e információja arról, hogy Szima Judit a vezetőkhöz is fordult a visszásságok felvetése észlelésekor, hogy milyen kísérleteket tett, hogy felhívja a vezetők figyelmét a helytelen dolgokra, törvénytelenségekre buzdítás terén, vagy azonnal rohant és feltette a honlapra ezeket az állításokat?

 

Tanú: nem győződtem meg erről, nem tudom, hogy rendszeren belül tett-e erre kíséretet a főtitkár.

 

Gaudi: Főtitkár asszonyhoz fordulok, hogy tett-e ilyen lépéseket a rendszeren belül?

 

Főtitkár: Igen, a szakszervezet betartotta a fokozatosság elvét, minden esetben jelezte a rendőrség vezetésének az észlelt problémát. A szakszervezet éppen azért jött létre, hogy a tagságot értesítsük a visszás történésekről. Nem csinált mást, mint hogy élt a törvényben adta jogával. Korábban is elmondtam, nem csak joga de kötelezettsége is, hogy a belső anomáliákra felhívja a figyelmet. Egyedül a TMRSZ kért bocsánatot a 2006. őszi törvénytelenségekért, amelyet az országos rendőrfőkapitány kb. egy hónappal ezelőtt megismételt, azaz a TMRSZ állítása helytállónak bizonyult a rendőrség jelenlegi első számú vezetőjének véleménye szerint is.

A tanúnak tudnia kell milyen áldatlan állapotok alakultak ki a rendőrségen belül, nemhogy családot eltartani nem tudnak, de nem tudják a számlákat fizetni, dőlnek be a hiteleik. A kisrendőrök ellen folyamatos büntetőeljárások folynak, de rendőri vezetői visszaélések esetén a katonai ügyészségek nem nyomoznak olyan hatékonysággal, mint szoktak.

 

A TMRSZ 1091 munkavállalói ügyben képviseli a dolgozókat, esetenként több milliós kifizetésekre kötelezték ezáltal a bíróságok a munkáltatót, és éppen Kecskeméten is vannak folyamatban ilyen perek. A TMRSZ-szel ellentétben a BRDSZ saját bevallása szerint 45 munkaügyi pert csinált egész évben, holott a két szakszervezet létszáma közel azonos.

 

Gaudi: Szima Judit megtette az előzetes lépéseket. Ezek szerint, ennek tükrében hogyan értékeli, hogy a rendőri vezetők nem tettek semmit, és ezt követően tájékoztatták a tagságukat. Hogy értékeli ezt?

 

Tanú: Nem egészen így van ez, mert kérem szépen az írásokból nem derül ki, hogy a szakszervezet megtette ezeket az elsődleges lépéseket a vezetés irányában, hogy milyen törvényes lépéseket tett. A TMRSZ eljárása nincs benne ezekben az írásokban.

 

Gaudi: Nem arra válaszolt, amit kérdeztem.

 

Tanú: Ön szerint nem a kérdésre válaszoltam.

 

Gaudi: Kérem a tisztelt bíró urat….kérem a tisztelt bíró urat…(Gaudi úr miközben mondaná hogy mire kéri a bírót, azaz hogy hívja fel a tanú figyelmét a pontos válaszadásra, a bíró ismét közbevág, miközben a védelem beszél)

 

Bíró közbevágva: Elnézést Tisztelt Ügyvéd úr, kicsit nehéz helyzetben vagyok megmondom őszintén mert én sem tudom követni az Ön kérdését….

 

Gaudi… igen ezért mondom, hogy ne tessék belebeszélni a beszédembe…igyekszem akkor visszavenni ebből a kérdezzem magam színvonalból …

 

Bíró közbevágva: …Ügyvéd úr! Most megint belebeszélt a mondandómba ezért ismételten 100 ezer forintra rendbírságolom a tárgyalás rendjének megzavarásáért… Várja meg, amíg beszélek, ismételten megsérti a bíróságot…

 

Gaudi: Ön vág az én szavamba….

 

Itt összevissza beszélnek, egymás mellett párhuzamosan, Gaudi úr nem hagyja hogy a bíró belefojtsa a szót. A bíró nem akarja meghallani a fellebbezésre irányuló bejelentését, ezért Gaudi úr megemeli a hangját, hogy fellebbezni kíván.

 

Bíró: Mi ellen akar fellebbezni?

 

Gaudi: Imént szabott ki 100 ezer forintos rendbírságot, az ellen akarok fellebbezni.

 

Bíró: De már bejelentette, hogy fellebbez…

 

Gaudi: Meg akarom indokolni, hogy miért fellebbezek. Az eljáró tanács elnöke ismételten elfogultságáról tett tanúbizonyságot az újabb rendbírság kiszabásával. Figyelemmel arra, hogy magatartásom, cselekményem nem sérti az eljárás rendjét, ugyanis a bíró volt az, aki törvénysértő módon félbeszakította a védő kérdésfeltevését, megakadályozva ezáltal azt, hogy végigvigye azt a gondolatsort, azt a védői elképzelést, amelyet a védencem érdekében szerettem volna az itt jelenlévő ezredes úrnak kérdés formájában feltenni.

És miután ilyen alaptalan, durván sértő, lábbal sértő módon, sárba tipró módon járt el, ezért kénytelen voltam erre a figyelmét felhívni, amelyet ő teljesen megalapozatlan módon rendbírsággal sújtott.

Ezért a korábban bejelentett kifogásomat, nem csupán a felfüggesztés elutasítása, és az előzetes döntéshozatali eljárás iránti kérelem elutasítása, hanem a kétszer is kiszabott rendbírság is tökéletesen alátámasztja azt hogy az ügy pártatlan elbírálására nem képes, ezért jobban tenné, ha ő maga jelentené be az elfogultságát, hogy ne hozza kellemetlen helyzetbe a bíróság elnökét.

 

Bíró: Kívánja továbbfolytatni?

 

Gaudi: Igen:

Tehát a szolgálati utat nem tartja be a szakszervezet?

 

Tanú: ezekből az írásokból a szóbeli kiegészítés nem derül ki akárhányszor olvassuk, így ez úgy tűnik, hogy megalapozatlan vádaskodás, nem érdekképviseleti munkával összeegyeztethető látszattevékenység, ez látszik ezekből az írásokból. Nem vitatom a Főtitkár asszony előadását, de hangsúlyozom, az írásokban ezekről a dolgokról semmiféle megalapozottság nem derül ki.

 

Gaudi: Ha a kisrendőr panaszkodik az elviselhetetlen kapitányvezetői ténykedés miatt, hogy a vezető azt mondja a kisrendőrnek, hogy eltapossa, mint egy csótányt, ezt a köztudomású tényt ismeri-e Ön, hogy ilyen megtörtént?

 

Bíró: Hogy kapcsolódik ez a vád tárgyához? A vádlott nem csótányozott semmit? Vagy Önt csótányozta valamelyik vezető? Vagy Ön csótányozta valamelyik vezetőt?

 

Szima Judit: Nem én nem, és engem sem, de az egyik kis tiszthelyettes kollégánkat lecsótányozta a vezetője, de tudnék mást is mondani. De amit a tanú állít, hogy én mindegyik véleményt vagy állításomat igazoljam erre egy tízkötetes könyvet kellett volna megírnom. Ugye véleményekről is szó van.

Gaudi kérdezte, hogy autókat kapnak a vezetők kereskedésektől, kapitány úrnak tudnia kell hogy ebben a kérdésben valóban az ORFK részéről vizsgálat volt.

 

Gaudi: A tanútól kérdezem. A rendőrszakszervezetek feladat és küldetés körébe tartozik-e hogy véleményét közölje, nagyon káros a rendőri állományt és a rendári működést súlyosan veszélyeztető rendőri vezetői magatartások miatt? Lehet-e, szabad-e Ön szerint a szakszervezetnek véleményt közölnie, vagy csak úgy lehet, hogy először a vezetésnek szóljon? Ön szerint hallgatnia kell, vagy közölheti véleményét?

 

Tanú: A rendőrség egy frekventált rendvédelmi szervezet. Ránk vonatkozóan a vélemény-nyilvánítás, a szólásszabadság szabályozott formában történhet. Nekem továbbra is az a véleményem, hogy egy érdekképviselet a rendőrségen belül, akár rendőri vezetőket, akár beosztott vezetőket, ha bárkinek ilyen jellegű tevékenysége van kötelező a törvényes utat járni.

Egy konkrét ügy minden egyes szegmensét meg kell vizsgálni. Az nem megy, hogy urambátyám módon lettem én kapitánynak kinevezve. Egyetlen rendőri vezető sincs az ismertségi körömben, rokonom sincs rendőri vezető, de csak egy példát hoztam fel.

 

Gaudi: Magára vette?

 

Tanú: Nem vettem magamra. De nem hiszem, ez nem helyes út. Konkrétumot kell leírni. Ilyen esetben ilyen lépéseket tettünk. Csak úgy, hogy kiragadva, provokatívan megjelölni, nem tartom helyesnek.

 

Gaudi: Helyesnek tartja, hogy egy rendőri vezetői kar minden karácsony előtt több százezer forintot oszt ki jutalmat, akkor Ön szerint mit kell tennie egy szakszervezetnek? Maradjon csendben, vagy közölje ezt a tagsággal?

 

Tanú: Jelöljék meg és nézzék meg hogy ez törvényes, vagy törvénytelen. Nehogy azt képzeljék, ha valaki jutalmat kap, ezt sógor koma jóbarát alapon osztják. Ezt én személy szerint utasítom vissza.

Tessék megjelölni, ha ilyen történik. Tessék a törvényes utat járni. Elég baj, ha elkezdik egy vezetőt szapulni. Az nem szakszervezet, nem érdekképviselet, ez rossz út.

 

Gaudi: Meddig terjedhet egy rendőri szakszervezet tevékenységének határa? Ez a lényege az ügynek.

 

Bíró megint közbevág: A tanú erre már válaszolt, van e még kérdés?

 

Szima Judit: A 2007-es eseményekkor egyszeri 50 ezer forint jutalmat adtak, míg kapitányi vezetői szinttől felfelé havi szinten illetményeltérítésben részesültek kollektíven. Nem volt erre törvényi felhatalmazása az országos rendőrfőkapitánynak. Végigjártuk az összes törvényes utat, teljesen nyilvánvaló volt, hogy nincs kollektív illetményeltérítés, ennek ellenére havi szinten bruttó havi 100-300 ezer forintos illetményeltérítések voltak az egész országban. Ezek az illetmények azt követően is folyósításra kerültek. Ez szerintünk törvénysértő, diszkriminatív. Addig a végrehajtók körülményei minősíthetetlenek, és ha határidőre nem teljesíti a feladatát, akkor eljárások indulnak, vegzálások kezdődnek.

 

Gaudi: Kérdés, hogy Ön szerint egy szakszervezetnek feladata, vagy nem feladata, hogy bizonyos aggasztó jelenségeket általános jelenségeket nyilvánosságra hozzon, vagy nem szabad ilyet tenni, mert akkor baj van?

 

Tanú: Nem tudom mit jelent az Ön fogalmi rendszerében mit jelent, hogy nem lehet egy jelenséget nyilvánosságra hozni?

 

Gaudi: Imént mondtunk pár példát. Adományautók, alkalmatlan technika, a jogsértések szóvá tétele esetén elvtelenül visszatámadnak. Szégyenteljes közpénz-osztogatásokról és jelenségekről van szó. Vajon belefér-e egy szakszervezet tevékenységbe ezeknek a sértő veszélyeztető tevékenységek ellen szót emelni, amellett, hogy a konkrét ügyben a szakszervezet megteszi a fokozatosság lépéseit.

 

Tanú: egy rendőrnek tudnia kell, hogy rendőr. A rendőrségtől kapja a juttatását. A tagság után is innen kapja a juttatását. Mélyen meg vagyok arról győződve, ha a szolgálati utat betartjuk és annak tükrében a megállapításokat közzé tesszük. Általában nem lehet közzétenni. Nem lehet eszköz, hogy általában negatív jelzőkkel illetünk. Közel 30 éve vagyok rendőr, első szakszervezeti tagságomat első szakszervezet idején szereztem meg. Igaz, hogy keveset keres a rendőr, ezt el lehet mondani, hogy tenni kell valamit. Aztán majd a költségvetés eldönti, hogy milyen irányban történik elmozdulás. De azt nem mondhatom, hogy azért van nektek ilyen kevés, mert nekik olyan sok van.

Ha egy rendőri vezető visszaél a vezetői státuszával, azzal a vezetővel szemben el kell járni, de azt nem lehet mondani, hogy a rendőri vezetők általában ilyenek. Mondjuk meg, hogy melyik vezető mondta, hogy eltapossa, mint egy csótányt a beosztottját. Nem lehet általánosítani, minden rendőri vezetőre.

 

Gaudi: Ilyet nem mondott a szakszervezet, azt mondta, hogy vannak ilyen jelenségek. Arra válaszoljon, igaz-e, hogy a TMRSZ révén az FRSZ és a BRDSZ létszámcsökkenést szenvedett el?

 

Tanú: A BRDSZ 2 évvel ezelőttihez képest 2 okból is csökkent. Hogy azért csökkentek-e mert átmentek a TMRSZ-be, ezt nem tudom. Az oka miatt…

 

Gaudi: Nem az ok érdekel, hanem volt-e csökkenés?

 

Tanú: Igen, volt létszámcsökkenés az elmúlt 2 évben.

 

Szima Judit: reagálni szeretnék.

 

Bíró: Lehet jegyzetelni, ne szakítsuk félbe, de tessék most mondani.

 

Szima Judit: A rendőrségtől kapjuk a fizetést, de a rendőrség a magyar állampolgároktól. Ha egy rendőrségen belül működő szakszervezet felhívja azokra a belső anomáliákra és rendellenességekre a figyelmet, az azt is jelenti, hogy a tagságát, a munkavállalókat kívánja védeni. Kötelességünk gyanú esetén feljelentést tenni, hiszen rendőrök is vagyunk. Ez után pedig elindulnak a különböző vegzálások.

 

A főtitkár az utóbbi időben történt ügyészségi és munkáltatói vegzálások összefüggéseire mutat rá és ennek konklúziójaként közli, hogy az a szakszervezeti vezető, aki valóban a munkavállalók érdekében kíván eljárni, az ellen pszichikai hadviselést indítanak a különböző államhatalmi szervek.

 

Jelenleg is két további bujtogatásos eljárás indult el a főtitkár ellen a Budapesti Katonai Ügyészségen.

 

Gaudi ügyvéd úrnak arra a kérdésére, hogy a Kecskeméti rendőrkapitány kapott-e 2006. és 2007. decemberében jutalmat, úgy válaszolt, hogy nem kapott jutalmat, amit „számlával is tud igazolni”.

 

Arra a kérdésre, hogy a BRDSZ lapjában csupa olyan hír jelenik-e meg, amiben felhozott egy-egy ügyben betartják a fokozatosság elvét, arra úgy válaszolt a tanú, hogy a lap nem általában feszeget egy-egy kérdést. Véleménye szerint a BRDSZ nem beszél aggasztó kérdésekről a lapjában.

 

Gaudi úr kérdés feltevése, miszerint egy aggasztó jelenség esetén az lenne–e a helyes szakszervezeti eljárás, hogy névsort hoznának fel, hogy kit ért sérelem, mondjuk egy járandóság elmaradása tárgyában a tanú azt válaszolta, hogy bármilyen kérdés feltevése nem elfogadható. Azt tartja elfogadhatónak, hogy megjelölik hol történt, milyen intézkedést tettek, mi a szakszervezet véleménye, ez elfogadható. Általában nem lehet elmarasztaló jelenségről írni anélkül, hogy megjelölnék az összes körülményt.

 

Gaudi úr kérdésére a tanú kijelentette, nem tartja szerencsésnek, hogy ha valaki pajzán verset ír az egyben megkérdőjelezi a szakmai tevékenységet. Szerinte ez csúsztatás, alkalmas a félrevezetésre.

 

Gaudi: Ön szerint a rendőri állomány az utcai, közterületi szolgálatot teljesítő állomány Ön szerint alapvetően elégedett-e a helyzetével? Vonatkoztassunk el minden szakszervezeti tevékenységtől.

 

Bíró: mennyiben tartozik ez a vád tárgyához?

 

Ügyvéd: Ezt fontosnak tartom, mivel a vád szerint elégedetlenség szítására alkalmas a szakszervezet tevékenységével:

 

Tanú: Nem áll rendelkezésemre felmérési adat az állomány elégedetlenségével. Nagy baj van azzal a rendőrséggel, ahol elégedett rendőrök szolgálnak. Örülök ha a rendőrök nem elégedettek a helyzetükkel, mert ambíciózusak! Nagy baj van abban a szervezetben ahol a rendőr őrmester elégedett és elégedett a főkapitány is. Örvendek annak, ha a rendőrök nem elégedettek a helyzetükkel, mert képezni akarják magukat.

Nagyon sok közterületi munkát végzek, figyelemmel arra, hogy minden NB1-es sportrendezvényen én vagyok a biztosítás parancsnoka.

Igen, nem lehet azt mondani, ki elégedett, vagy ki nem. Ha egy rendőr őrmesterként nem azt érzi, hogy más is akar lenni, mást is akar tenni, az nem jó rendőr. Ezért a munkáért nap mint nap tenni kell, jobbító szándékkal kell tenni. Minden vonatkozásban nincs ilyen felmérés.

 

Gaudi: Pontosítom a kérdést. A közterületi munkát végző állomány a rendőri vezetéssel szemben egyáltalán a rendőri vezetői munkássággal elégedett-e. Annak ellenére hogy nincs ilyen statisztika, elég nagy baj, hogy nincs ilyen felmérés….

 

Bíró: Nem tartozik a tárgyra a kérdés, ezért megtiltom a tanúnak a válaszadást.

 

Gaudi: Ön megint tanúbizonyságát adta elfogultságának. Az egész ügy lényeges része, észrevételezem, hogy ez egy lényeges kérdés, hogy a rendőri állomány derekas része, aki kimegy például a cigánysorra, mert meglincselnek ott valakit, ezek az emberek ők megpróbálnak rendet tenni, ezek az emberek nem bírják a rendőri vezetés támogatását. Hosszan lehetne sorolni mit lehetne jobbá tenni a rendőri munka terén, de nem választási gyűlésen vagyunk.

 

A következtetés az, hogy azon cselekmények idején, amit Szima Juditnak tulajdonítanak, akkor a rendőri állomány döntő része – anélkül hogy ezt mondta volna bárki nekik – döntő mértékben elégedetlen volt a rendőri vezetéssel szemben. Éppen ezért a főtitkár olyan missziót teljesített, és fog még sokáig teljesíteni sokak nagy örömére és nagyon kevesek bánatára a TMRSZ, amellyel meg fogja védeni a magyar rendőröket az önkényeskedéstől, alávetettségtől megaláztatástól, éppen azért, ahogy azt írja a TMRSZ: „Mert csak egy hiteles erős és független rendőrség tud gátja lenni a zavarosban halászó politikai erőknek.”.

 

Tanú: Egy percet kérek, Nem akarom sértegetni. Tudja azért nem vagyok jogászként ügyvéd, mert nem értek hozzá, ön meg úgy gondolom nem ért a rendőrség munkájához.

 

Gaudi: Bíró úr! ön nem tiltja meg a tanúnak a személyeskedést, ezt a nyilatkozatot?

 

Bíró: Ügyvéd úr a fegyveregyenlőség elvének megfelelően ez a tanú irányában is fennáll, joga válaszolni.

 

Gaudi: Megint elfogultan vezeti a tárgyalást, kifejezetten buzdítja a személyeskedő nyilatkozat tételére a tanút. Ezzel Ön a hivatali visszaélés bűntettének a megalapozott gyanúját felvethető módon jár el.

 

Tanú: Tisztelt Bíró úr…

 

Gaudi: Gondolja meg hogy mit mond.

 

Bíró: van még kérdés? Nincs? Akkor lezártuk a tanúmeghallgatását.

 

A szünet elrendelésekor Gaudi úr kérte a bíróságot, hogy mit kíván még a mai napon tenni. A bíró bizonyítási eljárással folytatja az eljárást. Iratismertetés utána egyéb indítványok. Perbeszédekre is sor kerülhet, illetve kinyilvánította, hogy a bíró szeretne döntést hozni, ha az indítványok olyanok lesznek, hogy erre lehetőség nyílik.

 

Gaudi úr megjegyezte, hogy ez egy újabb bizonyíték az elfogult pervezetésre.

 

A tárgyalásról fentiekben részben szó szerint, részben kivonatosan közölt részletek közelről sem érzékeltetik azt a hecckampányt, amelyet szinte a vád szerepében eljáró, elfogultságát leplezni nem tudó dr. Tóth Szabolcs hadbíró százados tanúsított.

 

Aki a tárgyalóteremben hallgatóságként megjelent döbbenten hallgatta, hogy a XXI, században járó Magyarország egyik Katonai Bíróságán megállt az idő és a koncepciós perek egyik iskolapéldáját tapasztalhattuk meg testközelből. Dr. Gaudi-Nagy Tamás talpraesettsége és rátermettsége kérlelhetetlenül mutatott rá a bírói elfogultság minden egyes megnyilvánulására és tette közérthetővé a hallgatóság számára, hogy a demokratikus berendezkedésű Magyarországon a Katonai Bíróságokon előforduló elfogult pervezetés létező jelenség.

 

Az ügyvéd úr ez ellen a tárgyalás napján kérlelhetetlen ellenállásról tett tanúbizonyságot, amelyet csak megköszönhet minden olyan rendőr, aki úgy érzi, hogy Szima Judit meghurcoltatása azért történik, mert szakszervezeti vezetőként – más szakszervezeti vezetőkkel ellentétben – tette a dolgát és védte, képviselte az állomány érdekeit.

 

A szünetet követően a bíróság iratismertetésbe fogott.

 

Az iratismertetés során a terem szellőzése nem volt megoldott. A főtitkár asszonyra nehezedő több év óta tartó nemtelen támadások és aljas szervezkedések annyiban megtették a hatását, hogy kikezdték a főtitkár asszony egészségét. Másnap kiderült, hogy a tárgyalóteremben történtekről naprakész információkkal rendelkeztek a TMRSZ-ből méltatlanság miatt kizárt egykori tagok, akik örömujjongásban törtek ki, amikor arról értesültek, hogy a vád alá helyezett szakszervezeti vezető asszony az iratismertetés kb 20. perce környékén rosszul lett, és a védelem kifejezett kérésére egészségügyi ellátás biztosítására tett intézkedést a bíróság.

Az orvos megérkezéséig az eljáró bíró folyamatosan és nagyon előzékenyen arról érdeklődött a főtitkár asszonynál, hogy ugye vissza tud jönni a tárgyalóteremben és folytatódhat a tárgyalás.

 

A megérkező orvosi stáb elsődleges megállapítása alátámasztotta azt, hogy további vizsgálatra van szükség, de mindenképpen megalapozott, hogy magasabb szintű orvosi ellátásban részesüljön a főtitkár asszony, mint amit a mentő személyzete biztosítani tud. Nem derült ki a hallgatóság számára, hogy mi ez az egészségügyi ok, de ha jelen sorok írója tisztában is lenne azzal, a főtitkár asszonyra való tekintettel akkor is mellőzné annak megírását.

 

Összefoglalva a tárgyalási nap több tanulsággal is szolgált. Az egyik, hogy a közelgő választásokon nagyon nagy szükség volna arra, hogy valami igazi reform következzen mind a rendőrség strukturájának átalakításában, mind pedig annak felülvizsgálatában, hogy a katonai bíróságok be tudják-e tölteni azt a szerepüket, amely joggal várható el az alkotmány rendelkezései és a bírák jogállásáról szóló törvény alapján tőlük. Nem először kellett azzal szembesülni, hogy a katonai bíróságok bírái sok esetben az ügyésznél lelkesebben képviselik a vádat és pervezetésük egyértelműen annak a koncepciónak az alátámasztására szolgál, miszerint aki ellen az ügyészség vádat emel, az bűnös.

 

A TMRSZ főtitkára ellen emelt vád gyalázatos és szégyenteljes már önmagában is. A tárgyalás során a vádat képviselő Waltner ügyész úr lényegében szó nélkül ülte végig a tárgyalást, helyette is elvégezte a vád munkáját – igaz alacsony és részrehajló színvonalon – az elvileg pártatlan bíró, aki szinte félóránként esett ki ebből a szerepéből és tett tanúbizonyságot elfogultságáról. Feltételezni sem merjük, de azért felmerült a gondolat, hogy az ifjú hadbírónak úgy adták oda ezt az ügyet, hogy marasztaló ítélettől eltérő ítélet nem lenne elfogadható. Ilyen természetesen nem történhet meg elviekben a Katonai Bíróságokon, de az időgép szerepét betöltő tárgyalóterembe lépve ez a reményteli vágyakozás időről-időre szertefoszlott a jelenlévőkben.

 

Ténykérdés ugyanis, hogy ma, 2010. áprilisában azért akarnak bűnösnek nyilvánítani egy szakszervezeti vezetőt, mert – többek között – bocsánatot kért a 2006. őszi események rendőri túlkapásaiért. Ezen nyilatkozatáért is az elítélés árnya lebeg felette, miközben a fő bűnösök, tovább hazudoznak reggel, este és éjjel, és bizonyítottan tevőleges részük volt például abban, hogy az MTV székház ostromakor rendőrök százai szenvedtek súlyos sérüléseket.

Miközben a törvénytelenségek ellen szót emelő szakszervezeti vezetőt a vádlottak padjára ültette a bűnös államhatalmi gépezet, a rendőrség szétverése tovább folyik gőzerővel a háttérben és annak csak a közelgő választások hamis ígéretei valósága látszatának fenntartása miatt nincs jelenleg kézzelfogható észlelése.

 

A radikális jobboldal legismertebb jogásza, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat részéről ügyvédként eljáró dr. Gaudi-Nagy Tamás fellépése és kiállása remélhetőleg hitet és bátorítást adott a meghurcolt főtitkár asszonynak abban, hogy nem csupán a végrehajtói rendőri állomány jelentős része, hanem a civil szféra elismert, a radikális változtatás szükségét hangoztató erők emblematikus alakjai is támogatják a főtitkár asszony küzdelmét, akinek további erőben, egészségben végrehajtandó munkájához kíván sok sikert e sorok írója is.

 

Végezetül a főtitkárral történtek eredménye információm szerint az lett, hogy április hónap 8. napja és 9-e délelőtti időpontig rekordgyorsasággal további 106 fővel növekedett a TMRSZ taglétszáma alig 16 óra leforgása alatt. Ezen kívül Szima Judit főtitkár több száz sms-t és e-mailt kapott a tagságától, akik jobbulást kívántak azzal, hogy kérték,vigyázzon magára, hogy rájuk is vigyázhasson.

 

 

Budapest, 2010. április 9.

 

 

 

Egy civil a pálya széléről